Oda sétáltam, de mire oda értem már felállva várt rám és kicsit zavarban volt.
- Szia- köszönt és kihúzta nekem a széket.
- Szia, köszönöm.
- Én köszönöm, hogy eljöttél és adsz nekem arra esélyt, hogy élőben is bocsánatot kérhessek.
- Annyi emberség még van bennem - az étlapot böngésztem. Nem akartam semmit sem enni inkább rendeltem egy narancslevet.
- Hallgatlak- közöltem vele egy kicsit ridegen.
- Sajnálom, amit tettem, de egyszerűen nem tudom mi ütött belém. Sose csináltam ilyet, és ezt már nem is tudom jóvátenni. Nem tudom, hogy min mentél akkor keresztül és valószínűleg nem is tudom meg. Bocsánat, amiért erőszakos voltam veled és megütöttelek- hajtotta le a fejét.
- Rendben- a szemeibe néztem és láttam, hogy tényleg megbánta olyan szomorúan és bánatosan nézett rám.
- Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél- suttogta.
- Mint mondtam megérdemelsz annyit, hogy legalább meghallgassalak.
- Ezt meg is tetted! Ha gondolod, mehetsz is- a poharát bámulta.
- Nem megyek- felkapta a fejét.
- Nem tartaMegbocsájtotos van jobb dolgod is.
- Ma estére nincs programom- vontam meg a vállam.
- Akkor talán vacsoráznál velem?
- Igen- vágtam rá. Magam se tudom miért maradtam.
- Köszönöm- végre mosolygott.
Megrendeltük a vacsorát közben beszélgettünk, de csakis olyan dolgokról, amik nem személyesek. Megszólalt az egyik kedvenc zeném és dobolni kezdtem az asztalon.
- Ennyire unod a társaságom?- sóhajtott.
- Nem, csak a kedvenc zeném szól- mosolyogtam rá.
- Jah értem. Ezt én is szeretem.
Pár perc múlva megjelent 3 ismerős arc. Az egyik távolabbi asztalnál ült két srác. Mindkettő napszemüvegben és látványosan az étlapot böngészték. A harmadik ismerős a terem másik végében húzódott meg, bár ő annyira nem takargatta magát, de feltűnően sokat nézett felénk. Felkacagtam.
- Mi történt?
- Nézőink vannak- suttogtam.
- Ezt most nem értem- húzta össze a szemöldökét.
- Nézd- mutattam a fiukra.
- Látom. Akkor jobb, ha megyek, nem akarok velük vitatkozni- állt fel.
- Maradj- fogtam meg a kezét.
- Mégis miért?
- Megbocsájtok.
