Először nem csókolt vissza, ledermedve állt előttem. Beláttam, hogy ez egy rossz döntés volt ő nem akar engem. El akartam lépni tőle, de magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Ebben a pillanatban, minden előbbi gondolatom tovaszállt. Egyre követelőzőbbek lettünk csak úgy faltuk egymás ajkait. Fer ölelése egyre szorosabb lett. Egyik kezével a csípőmön körözött, míg a másikkal az arcomat simogatta. Lassan áttért a nyakam csókolgatására. Lecsúsztatta a vállamról a felsőm pántját és immár az előbb felszabadított terület kényeztette, ezzel halk sóhajokat csalva ki belőlem. Hátrálni kezdtünk a kanapé felé, de fordult a kocka, hiszen nem én kerültem alulra, hanem ellöktem magamtól és az ölébe ültem. Ott folytattuk ahol abbahagytuk pár másodperccel ezelőtt. Le akarta húzni rólam a felsőm, de megállítottam.
- Ezt nem itt kellene folytatni – zihálva vettem levegőt.
- Igazad van – bólintott, de továbbra is simogatott.
- Nem tudom megtenni, itt nem – lehajtottam a fejem.
- Akkor menjünk át hozzám – megsimogatta a kezem.
- Otthon van a feleséged.
- Dehogy van. Állandóan koncertezik – jelent meg egy sunyi mosoly az arcán – de ha nem akarod, akkor még most álljunk le.
- Akarom, és menjünk – álltam fel és összeszedtem pár cuccomat.
Tudtam, hogy hibát követek el, de erre most szükségem volt. Érzelem mentes szexre. A vonzódás amit Fer iránt éreztem csupán csak testi volt. Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Olyan volt mintha csak egy egyszerű baráti látogatásra mennék. Fernando tekintettében sem láttam az előbbi tüzet, teljesen lenyugodott.
Amikor megérkeztünk minden olyan volt mintha az előző dolog meg se történt volna. Viszont, amikor becsukódott az ajtó, a falnak nyomott és szenvedélyesen megcsókolt.
- Még sohase volt ilyen hosszú a visszafelé vezető út – súgta fülembe.
- Talán gyorsabban kellett volna vezetned – nevettem fel.
- Hidd el így is eléggé siettem – felkapott és megindult velem az emeltre.
Egy hatalmas szobában találtam magam, vagyis inkább pontosabban egy hatalmas franciaágyon. Irtó lassan szabadítottuk meg egymást a feleslegessé vált ruhadaraboktól. Nando nagyon érzéki volt, minden érintéséből érződött, hogy azt szeretné, ha ez most különleges lenne a számomra.
Pihegve feküdtünk egymás mellett. Az ablak felé fordultam, hogy ne lássa a könnyeimet.
A halk sírás zokogásba torkollott.
- Mi a baj?- átölelt Fer, de én nem válaszoltam – megbántad ugye? – lassan maga felé fordított.
Megráztam a fejem, mert tényleg nem bántam meg csak most egy ribancnak érzem magam.
- Akkor mi a baj? Lili kérlek, válaszolj – az arcomat simogatta.
- Sajnálom – suttogtam.
- Mit?
- Mindent. Azt, hogy kihasználtalak, azt, hogy nem tudtam magamnak megálljt parancsolni. Utálom magam. Én nem ilyen vagyok. Hogy lehetek ilyen hülye? A barátom kómában fekszik, én pedig egy másik pasival szexelek – zokogtam tovább.
- Ne hibáztasd magad, hiszen ami megtörtént az megtörtént. Senki se fogja azt mondani, hogy nem szereted Lewist. Erről az egészről pedig nem fogunk beszélni senkinek sem.
- De én így nem tudok Lewis szemébe nézni. Gyűlölöm magam – kiáltottam fel.
- Cssss – húzott magához, én pedig csendesen sírtam tovább. Csak akkor engedett el, amikor már normálisan vettem levegőt.
- Vigyél, haza kérlek –motyogtam a mellkasába.
- Nem lenne jobb, ha reggel vinnélek vissza?
- Nem. Most akarok menni – felültem és eldobált ruháimat kerestem.
A visszafelé vezető út is csendben telt el. Én az ablaknak dőlve gondolkodtam, amíg Fernando egy percre se vette le a tekintettét az útról.
- Jól vagy?- aggódva kérdezte, hiszen az elmúlt pár órában olyan voltam, mint egy élőhalott.
- Igen csak most kérlek, menj el.
- Nem akarlak ilyen állapotban egyedül hagyni.
- Jól vagyok. Nincs szükségem semmire és senkire, vagyis valakire igen, de ő nem lehet most itt velem – újra könnyek gyűltek a szemembe – menj, már kérlek!- kiabáltam rá.
Mielőtt elment volna adott egy puszit a homlokomra. Ahogy becsukódott az ajtó a földre rogytam és sírtam. Még sohasem éreztem ilyet. Gyűlöltem magam. Nem tudom meddig ücsöröghettem itt csak annyit érzékeltem, hogy besötétedett. A könnyeim valószínűleg kiapadhattak, hiszen nem tudtam tovább sírni.. Felkászálódtam a földről, és a konyhába botorkáltam. Főztem magamnak egy jó erős kávét, majd a telefonommal a kezemben felmentem a hálószobába. Sokáig forgattam a kezemben a kis kütyüt. Az idő pedig egyre gyorsabban telt. Nagy nehezen rászántam magam, hogy felhívjam azt az embert, akire most tényleg szükségem van. Két csörgés után egy álmos hang szólalt meg.
- Ki vagy és mit akarsz ilyen korán?
- Szia anya – feleltem halkan.
- Lili kicsim minden rendben van? – aggodalommal teli hangon kérdezte.
- Nincs, semmi sincs rendben – próbáltam visszatartani a sírást.
- Egy pillanat, lemegyek a konyába és folytatjuk.
- Oké.
- Itt is vagyok. Ugye nem Lewissal történt valami?
- Nem – a könnyek már gyülekeztek a szememben.
- Akkor mi a baj? Semmit sem értek, mondj már valamit!- parancsolt rám.
- Anya én utálom magam. Olyat tettem, amit nem szabadott volna – eddig bírtam sírás nélkül – lefeküdtem Fernandoval.
- Tessék?- pár oktávval feljebb csúszott a hangja.
- Jól hallottad. Mindig is vonzódtam hozzá, és most megtörtént. Én ezt nem így akartam. Megcsaltam azt az embert, akit mindennél jobban szeretek.
- Nincs semmi baj. És amúgy…- nem fejezte be mondatát, bár sejtettem mit akar tudni.
- Amúgy mi?
- Milyen volt az ágyban?- izgatottá vált a hangja.
- Ahj anya, muszáj most ezt?
- Igen. Tudni akarom.
- Jó. Nagyon is jó – sóhajtottam.
- Tudtam én, hogy nem lehet olyan rossz a kis bika. Bár apádat se kell félteni...nah jó most tényleg nem ez a téma. Hallom a hangodon, hogy nagyon kivagy, ezért holnap oda repülök, és nincs ellenvetés.
- Köszönöm. Szeretlek.
- Én is angyalom. Pihenj addig – bontotta a vonalat.
Egy kicsivel jobban éreztem magam, mint a hívás előtt. Elővettem az MP4 lejátszómat és előkerestem a kedvenc számom, majd valamikor az a hajnali órákban elaludtam.
