Drága Naplóm!
Itt az idő, hogy megtöltsem az utolsó pár lapokat, és elmeséljem, hogy mi is történt velem az elmúlt pár hónapban. A házasságom csodálatosan kezdődött az esküvő után elutaztunk 3 hétre egy titkos kis szigetre. Annyira jó volt elmenekülni az emberektől, a világtól és a párommal tölteni azt a kis időt. Sokat beszélgettünk és tervezgettük a jövőnket. A gyerekkérdés is felmerült, és boldogan vettem tudomásul, hogy Lewis készen áll egy gyermek felnevelésére. Nagyon örültem, hogy így gondolja, hiszen én mindig arról álmodoztam, hogy 3-4 gyerek fog körülöttem futkározni. Még aznap belekezdtünk a babaprojektbe, de akkor még mit sem sejtettünk arról, hogy mi vár majd ránk. Teltek a hetek, majd szép lassan a hónapok én pedig nem tudtam teherbe esni. Felkerestünk jó pár orvost is, de mindegyik azt mondta, hogy semmi akadálya sincs annak, hogy teherbe essek. A szeretkezéseink is lassan átalakultak érzelemmentes szexé. Olyan görcsösen próbálkoztunk, hogy kezdtünk elhidegülni egymástól. Lewis sokkalta gyengébben teljesített a versenypályán, és ezt nem csak annak tudhatta be, hogy több mint egy évig nem ült autóban. Valamit mindig eltaktikázott fejben, hol kiesett, hol ütközött és volt olyan is, hogy a 107 % - os szabály miatt el sem indulhatott. Még ez elején elkísértem a versenyekre, de a rendszeres veszekedéseink után úgy döntöttem, hogy inkább otthon maradok. A kettőnk közötti kapcsolat kimerült abban, hogy veszekedtünk és lefeküdtünk egymással. Beszélgetések, becézgetések, ölelések, csókok, szeretkezések ezek mind homályba merültek. De valahogy sosem éreztem azt, hogy el akarok tőle válni, állandóan győzködtem magam arról, hogy túl leszünk ezen a nehéz időszakon is. Talán azért nem omoltam össze teljesen lelkileg, mert anya mindig mellettem állt és támogatott. Egy rendezvényre voltunk hivatalosak, ami megannyi meglepetést tartogatott. A helyszín gyönyörű volt és gazdagabbnál gazdagabb emberek foglaltak helyett az asztaloknál. Lewis kapott egy díjat is, és amikor átvehette a gyönyörű szobrocskát akkor jelent meg az a mosoly az arcán, amit már hónapok óta nem láttam. Vidáman sétált vissza hozzánk, és mosolyogva társalgott a többi emberrel. Ott volt Jessica és Jenson is, akik láthatóan ragyogtak, hiszen Jess állapotos. Igaz erről még a sajtó nem tud, de hamarosan a gömbölyödő pocakja úgyis elárulja. A férjem is és én is vágyakozva és irigykedve figyeltük őket, de nem sokáig.
- Gyere velem egy kicsit – súgta a fülembe Lewis.
- Hova megyünk? – kihúzott a teremből.
- Majd megtudod – végig sétáltunk a hosszú folyosón és az utolsó ajtón beléptünk, ahol teljes sötétség fogadott.
- Mit csinálunk mi itt?- falnak nyomott és a keze már a szoknyám alatt vándorolt.
- Mindig is azt mondtad, hogy szeretnéd kipróbálni egy buliban – morogta a nyakamba.
- De, nem most és nem itt- próbáltam eltolni magamtól, de még jobban a falhoz szorított, egyszerűen nem volt esélyem ellökni. Ilyen durva még sohasem volt velem, mint akkor. Könnyeimmel küszködve igazítottam meg a ruhámat. Az ajtó résnyire volt nyitva így a beszűrődő fényben jól lehetett látni a meggyötört arcom.
- Most meg miért sírsz?- lépett közelebb.
- Szerinted miért? Szinte megerőszakoltál. Elhiszem, hogy szeretnél gyereket, de ne így akard elérni, hogy teherbe essek. Durva és érzelemmentes voltál, mintha egy utcasarkon összeszedett kis cafka lennék, úgy viselkedtél velem. - az eddig felgyülemlett összes sérelmemet, a fejéhet vágtam.
- Tudod mit igazad, van, egy utolsó kis cafka vagy. Biztos szedsz gyógyszert és azért nem sikerül teherbe esned.
- Te nem vagy normális. Minden vágyam az, hogy legyen egy gyerekem.
- Szólj Fernandonak ő biztosan, összehoz neked egy gyereket – ezzel a mondatával sértett meg a legjobban és gondolkozás nélkül pofon vágtam, majd elrohantam.
Otthon a sötét nappaliban ültem és zokogtam. A könnyeim nem akartak elfogyni. Mélységesen megbántottnak és szomorúnak éreztem magam. A reggel a nappaliban ért. Lewis egész nap ki se dugta a fejét a szobánkból csak este, amikor viszont kerülte a tekintetemet.
- Szeretnék veled beszélni – mögém lépett és végig simított a karomon, amitől kirázott a hideg.
- Hallgatlak – megfordultam és szemben találtam magam egy meggyötört férfival.
- Sajnálom. Mindent sajnálok. Úgy viselkedtem mostanában, mint egy idióta barom, de csak próbáltam rájönni, hogy miért is hidegültünk el egymástól ennyire. Túlságosan is beleéltem magam abba, hogy pár hónap múlva talán lehet egy gyerekünk. Az élet pedig ezt másképp gondolta. Nem akarlak elveszíteni, ahhoz túl sokat jelentesz nekem. A házasságunk eddig egy katasztrófa, és szeretnék ezen változtatni. Boldog akarok lenni, veled! – közeledett felém, majd egy csókban forrtak össze ajkaink. Hosszú idő óta csókolt meg úgy, mint a szerelmét.
Ezek után minden megváltozott. Beszélgettünk, nevetgéltünk, és ami a legjobb szeretkeztünk, aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen sikerült teherbe esnem, ráadásul ikrekkel.
Még nagy pocakkal írom ezeket, a sorokat, de nem sokára már a karjaimban tarthatom az én kicsikéimet.
Sok – sok kalandon és megpróbáltatáson mentünk keresztül, mire végre révbe ért az életem.
Egy nap majd besétál valaki igazán különleges az életedbe, és akkor majd rádöbbensz, hogy miért nem működött eddig soha a dolog mással. Ezzel az idézettel zárom a naplómat, és egy teljesen új életet kezdek a családommal.
Lili Whitmarsh – Hamilton
