writer, or more? // l.s

1

Hey

Jó olvasást mindenkinek, aki még nem tette meg, ne felejtsen kommentelni♡

A következő rész hétvége körül jön, az már mindenki számára friss lesz:)

All the love .xx

•••••

- Nem hiszem el — suttogom magam elé, miközben a laptopom képernyőjét bámulom kihagyás nélkül. Egyszerűen nem kapok levegőt, úgy érzem, összeszorul a mellkasom, a torkom pedig kapar. Nem hiszem el amit látok.

Telefonomat azonnal felkapom az íróasztalomról, és tárcsázom is Troye-t, aki valószínűleg valami csajt - vagy pasit - próbál becserkészni egy buliban.

- Haló — hallom meg a már jól ismert hangot tisztábban, mint vártam volna. Ledöbbenek, hiszen péntek este lévén üvöltenie kéne a zenének körülötte, de ennek most nyoma sincs.

- Troye? — kérdezek vissza idiótán. — Neked nem buliban kéne lenned? Vagy hol vagy most? — értetlenkedek továbbra is, mivel elég jól ismertem már a legjobb haveromat ahhoz, hogy tudjam; ilyenkor baja van.

- De... — hangja erőtlen, rekedtesebb a szokásosnál, mintha... Sírt volna? — Hazajöttem — szipog halkan, azonban meghallom.

- Mi történt? Valaki megbántott? Azonnal mondd el! — bombázom meg rögtön aggodalmaimmal, amiket most elutasít.

- Majd elmesélem, de előbb mondd, miért hívtál — utasít kedvesen, így nincs kedvem továbbra is faggatni. Nekem azonban az egekbe repül a szívverésem, fülemben pedig dobol a vér, ahogy arra gondolok, amit az előbb láttam.

- Én... — kezdem el, de hangom elcsuklik. Sírhatnékom van, de mégsem. Úgy érzem, át tudnám ölelni az egész világot.

Lehet, hogy találkozhatok a példaképemmel, a szerelmemmel, az életemmel.

- Hazz, itt vagy még? Aggódom érted — nevet alig hallhatóan a telefonba haverom, ami kizökkent gondolataimból.

- Ide fog jönni. Londonba jön. Találkozhatok vele Troye, érted te ezt? Én csak... Annyira boldog vagyok — hangom a végére egyre hangosabb, végül pedig a könnyeim is elkezdenek folyni.

- Ki? Micsoda? Harry, beszélj érthetően, kérlek — szavai csak tompa hangként hatnak a fejemben, nem tudok rá koncentrálni. Egészen máshol jár az agyam, viszont úgy döntök, hogy ha már ezért felhívtam, el is magyarázom neki.

- Louis. Troye, Louis ide fog jönni. Londonba. Ide. Jön. Jézusom — amint többször hagyják el ezek a mondatok a számat, annál jobban fogom fel a dolgokat.

- Hogy kicsod- Ó! — esik le neki, mire könnyezve nevetek fel. — A kis íród. Miért pont ide jön?

- Itt lesz az új könyve dedikálása. Tudod, minden könyvnél más helyszín van. És ő most Londonba jön. Te jó ég — kapom tenyeremet a számhoz, ajkaim pedig széles mosolyra húzódnak. Könnyes szemeimen át viszont alig látok. Akik átéltek már ilyesmit, tudják, miről beszélek. Amikor olyan boldog vagy, hogy legszívesebben kikürtölnéd az egész világnak a boldogságod okát, vagy csak egész nap sírnál, miközben vigyorogsz, a szíved pedig duplájára nő a mellkasodban - pontosabban nem, de te így érzed.

- Na és már pontos időpont is van? — tudom, hogy Troye szívesen hallgatja az ilyesfajta dolgaimat, nem mint a többiek, mint például Luke, Connor, vagy Hailey.

- Május 4. — vigyorgok, mint egy tejbetök. Az nemsokára itt van.

- Addig már nincs sok idő, hamar eljön, majd meglátod, aztán majd láthato...

- Két hónap és két nap — vágok a szavába. — Ez rettentően kevés idő. Hogy készüljek erre fel? Istenem, annyira félek, Troye. Mi van, ha idegesítőnek tart majd? Vagy egyszerűen alá se írja a könyvem — konyul le a szám széle. Mindig is őstehetség voltam a dolgok túldramatizálásában, ez most sem történik másképp.

- Hazz, nyugodj meg. Minden a lehető legnagyobb rendben lesz. Majd csináltok egy képet, aláírja a könyved, talán egy ölelést is kapsz — kuncog a telefonba.

- Ölelés — szárad ki a torkom, képtelen vagyok mást kinyögni. — Szerinted megölelne engem? Mert akkor tuti nem engedem el. És megszagolnám. Biztos jó illata van. Vajon milyen parfümöt használ?

- Hát — nevet fel ismét a haverom, amitől abbahagyom a képzelgést. — Pár hét múlva megtapasztalhatod — ettől az egy mondattól elönti a testemet a bizsergés, és nem is akar abbamaradni.

- Na jó, azt hiszem még felhívom Luke-ékat, aztán átfangörcsölöm az éjszakát — vigyorgok bele a semmibe, majd gyorsan lerakom a telefont, mivel kopogást hallok az ajtómon.

- Kincsem — kukkant be anya az ajtómon, mire ösztönösen lecsapom a laptoptom tetejét, amin természetesen Louis instagram oldala van megnyitva. Meg a youtube, a facebook, a twitter... Néha úgy érzem, hogy nincsen szociális életem, de olyankor rájövök, hogy vannak barátaim.
... A három is valami.

- Mi az, Anya? — nézek rá, mosolyomat visszatartva. Ő tud Louisról, mégsem szeretek előtte beszélni róla.

- Csak meg akartam kérdezni, hogy lenne-e kedved filmet nézni, de látom elvagy, tehát nem zavarlak — mosolyog rám szeretetteljesen. Viszont mielőtt visszazárná az ajtót, megállítom. Elmondom neki.

- Anya... El kell valamit mondanom — vigyoromat nem tudom tovább elfojtani, fogaimat kivillantom, mosolyom majd' kettészeli az arcom. Anya kíváncsian slisszol be a szobámba, majd leül az ágyam szélére. - Én... — kezdek bele, de úgy döntök, nem kertelek tovább. — Louis ide fog jönni. Májusban.

- Miiii? — a szeme elkerekedik majd boldogan huppan fel, és ölel át engem.

- Igen... Ugye elmehetek? — nézek rá bociszemekkel, amitől nevet egy aprót.

- Persze, hogy elmehetsz — mosolyog rám gyengéden, mire szorosan megölelem.

Ekkor még úgy gondolom, ennél jobb már nem is lehetne semmi.