writer, or more? // l.s

9

Heyyy

Megérkeztem az új résszel, ami remélem tetszeni fog mindenkinek. Hagyjatok egy kommentet, hogy tudjam, érdemes folytatni a történetet😇

Oh, ha valakinek kicsit nyálasnak tűnnek a részek, annak szólok, hogy direkt ilyenek, mivel ilyennek tervezem a történet vége miatt:)

Lots of love .xx

•••••

Hirtelen döbbenetemben egy szót sem tudok kinyögni, csupán ülök bambán a széken, miközben Louis áthatóan figyel óceánkék szemeivel. Számat folyton csak nyitogatom, ám mivel nem tudok semmit mondani, azonnal be is csukom - amitől úgy nézek ki, mint egy halacska.

Bólogatni kezdek és csak remélni tudom, hogy Louis nem néz hülyének. Telefonomat azonnal kikapom a hátsó zsebemből, gyorsan feloldom, és az asztalra csúsztatom.

- Beírod a számod? Aztán megcsörgetlek – akármennyire is gáz, nem tudom a saját számomat fejből, így gyorsan kellett improvizálnom. Lou csak mosolyogva bólint, majd felveszi a telefonom az asztalról. A szám beírása előtt szélesen elmosolyodik, majd a készüléket visszanyújtva kacsint rám. Azt gondoltam, idejövök, lesz egy aláírásom tőle, erre ez történik. A végtagjaim, sőt, az egész testem ismét kocsonyás, bambán vigyorogva ülök a széken, a telefont elvéve pedig hirtelen ráfagy a mosoly az arcomról. A hátterem egy kép róla, amin edzés közben van, póló nélkül. Gratulálok, Styles. Szó nélkül csörgök rá, Ő pedig azonnal lerakja és elmenti a számomat.

- Kösz édes – mosolyog rám, és mintha csak egy fenomenális ötlet jutna eszébe, telefonján megnyitja a kamerát, majd közelebb húzódik hozzám. Már csinálná a képet, amikor hirtelen felvinnyogok, és belefúrom a fejem a vállába.

- Neee – húzódnak mosolyra az én ajkaim is, és hallom, ahogy a kamera hangja hallatszik. Azonnal rájövök, hogy mit is csináltam. Fejemet gyorsan elkapom onnan, hirtelen felállok a székről, szívverésem ismét visszaáll a pár órával ezelőtti ritmusra. – É-én nem akartam, ne haragudj – dadogok hadonászva, és már készülnék rá, hogy lelépjek Louis mellől, amikor hirtelen megragadja a derekamat fél karral, és maga elé húz.

- Hé – szorítja meg kissé a csípőmet, amitől legszívesebben sikítanék, de ha szeretném fenntartani a látszatot, hogy valamennyire komplett vagyok, akkor ezt inkább nem teszem meg. – Nem haragszom, aranyos voltál – Louis William Tomlinson éppen azt mondta rám, hogy aranyos vagyok, én pedig készülök szervezni a temetésem.

- Én m-megyek mostmár. Köszönök... Mindent – nézek rá őszinte szeretettel a szememben, és remélem látja rajtam, milyen sokat jelentett nekem ez a nap. - Kaphatok... még egy utolsó ölelést? – kérdezem elpirulva, mire kuncogva áll fel - kissé lehajolva - és öleli át a derekam, miközben én lábujjhegyre állva vonom magamhoz a nyakánál összefűzve a karjaimat.

Annyira szerelmes vagyok belé.