writer, or more? // l.s

20

Sziasztokkk

Mostmár nincs semmi mondandóm, remélem még mindig szeretitek a blogot, és nem unjátok

Köszönöm az eddigi kommenteket, most se felejtsétek el őket❤

Talán még négy-öt rész lesz ebből a történetből, így előre tippelve, mit gondoltok, mi lesz a vége?

All the love .xx

•••••

A következő hét unalmasan telik el, a suliban csak bambulok, otthon nem tudok a tanulásra koncentrálni, csak fetrengek, miután hazaértem, vagy esetleg zenét hallgatok, hogy kizárjam a külvilágot.

Legnagyobb megdöbbenésemre az update oldalak szerint Louis még mindig Londonban van, bár sosem szokott egy dedikálóvárosban ennyit maradni.

Vele kapcsolatban gondolkozom a legtöbbet, egyszerűen nem tudom mit csináljak, de egy idő után rájövök, milyen hülye is voltam. Lou kedves volt velem, törődő, én pedig már kétszer is visszautasítottam, amiből az egyik az első csókunk lett volna. Bár azt furcsállom, hogy egész héten nem keresett, csak egyszer próbált hívni, de valószínűleg úgy gondolja, inkább időt hagy nekem.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve előkapom a telefonomat, és írok egy gyors üzenetet neki.

Harry: szia, nem beszélhetnénk valamikor? hiányzol ...

A válasz percek múlva érkezik is.

Louis: de, hol szeretnél?

Harry: nálad

Louis: fél óra múlva jövök érted

Szívem ismét gyorsabban kezd dobogni a mellkasomban, de nem törődve vele, néhány ruhát felkapok és besietek a fürdőszobába tusolni.

Kedd délután lévén, anyukám dolgozik, szóval egyedül ücsörgök a nappaliban, amikor meghallom a csengőt.

Izgatottan kelek fel, hajamat kissé átborzolva, bár csodálkozva, mivel még csak 20 perc telt el,és Louis pontosan szokott érkezni, de nem is ő áll az ajtóban.

- Troye? – kérdezem visszafojtott hangon mikot meglátom, ő viszont csak idegesen néz rám.

- Én is örülök hogy látlak – morogja, majd beslisszol mellettem a nappaliba. Gyorsan becsukom az ajtót és utánamegyek. Már a kanapén ül, ujjait összefűzve maga előtt, rámnézve.

- Most szépen elmagyarázol mindent – jelenti ki, majd várakozó arccal néz rám.

- Mi? Miről? – döbbenek le, a nappali közepén állva.

- Harry, ne játszd a hülyét. Egy hete nem beszélsz velem normálisan, csütörtökön nem akartál velünk kijönni, még a suliban sem figyelsz órákon, pedig jól kéne zárnod ezt az évet – sorolja ideges hangon, én pedig nem tudom mit mondhatnék neki.

- Én csak... Louis annyira kedves velem az egyik pillanatban, és-

- Tudtam – nevet fel keserű éllel a hangjában. – Harry, kérlek, ne legyél naiv. Louis egy világhírű író, mégis miért akarna tőled bármit is? – szám elnyílik, Troye szavai egyenesen a szívembe hatolnak.

- Ezt kérdezd meg tőle esetleg, miután megcsókolt, randira vitt, és le akart velem feküdni! – vágom a fejéhez, tenyeremet pedig azonnal a számra tapasztom.

- Hogy..mi? Le akart veled feküdni? – kérdezi, miközben csodálkozó szemekkel néz rám. Lassan bólintok, mire elnéz.

- Figyelj, felőlem csinálj amit akarsz, de utána ne gyere hozzám, hogyha esetleg-

A csengő hangja félbeszakítja a mondandóját, én pedig gondolatban arcon csapom magam, amiért elfeledkeztem, hogy Louis jön értem. Troye már áll fel a kanapéról, majd zsebredugott kezekkel néz rám.

- Ő az, ugye? – némán bólintok, ő pedig fejét megrázva siet ajtót nyitni, de gondolataimmal ellentétben, kiviharzik, Louis vállát meglökve.

- Ő nem az, aki ott volt veled a dedikáláson? – kérdezi Lou, én pedig gyorsan végignézek rajta. Fekete Vans cipő, fekete csőgatya, és egy fehér, rövidujjú póló. Hogy nézhet ki egy ennyire mindennapi öltözetben is csodásan?

- Igen – válaszolok halkan, majd felé sétálok, és hirtelen szorosan megölelem. Ő csak csendben visszaölel, és megpuszilja a homlokomat, mielőtt az állam alá nyúlva felemeli az arcom.

- Hé, sajnálom, tudod, ami a múltkor történt – mondja a szavakat keresve. – Csak rossz napom volt, és..nem is tudom. Ne haragudj rám – kéri halkan, én pedig elmosolyodok.

- Nem haragszom mostmár – lábujjhegyre állva, nyaka köré fonom a karjaim, és erőteljesen megcsókolom. Bár meg akartam beszélni vele ezt az egészet, túl sok volt ez a hét nélküle, hogy haragudjak rá.

Tenyerei a derekamról egyre lejjebb csúsznak, mire végül a fenekemre rakja őket, és lágyan megmarkolja. Hirtelen elválok tőle, és egy aprót hátrébb lépve szólalok meg.

- Khm..akkor, megyünk?

- Hova? – rázza meg kissé a fejét, mintha csak most döbbenne rá, hogy hol is van.

- Hozzád – biccentek a fejemmel, ő pedig elmosolyodva bólint egyet, majd derekamra téve a kezét az előszoba felé irányít.

( ^ nézzétek a fenti képet, meghalok :))) )