writer, or more? // l.s

5

Heyy

Az előző részhez annyi komment érkezett (köszönöm mindegyiket♡),  hogy úgy döntöttem, már ma hozom a részt.

Egy kicsit furcsa lett, valahogy nem sikerült rendesen leírnom az első találkozást, ezt nézzétek el nekem

Azért remélem nektek tetszik

All the love .xx

•••••

Édes.

Édesédesédes.

Ennyi jár a fejemben. Hirtelen megszédülök, Troye karjában kell megkapaszkodnom, aki rögtön próbál egyensúlyban tartani. Még jó, hogy nincsenek rajtunk kívül itt, mert biztosan beégnék a bénázásaimmal.

Ahogy lassan újra érzékelem a külvilágot, látom Louis napfény mosolyát - igen, van ilyen! -, ahogy várja, hogy mondjak, esetleg csináljak valamit, bár szívem szerint egész nap csak bámulnám Őt. Bár ki ne csinálná ezt, ha találkozna élete szerelmével, őszintén?

Egy lépéssel közelebb lépek, légzésemet próbálom normalizálni, majd halk, remegő hangon szólalok meg.

- Sz-szia — szemeivel rabul ejti az enyémeket, nem tudok tőlük szabadulni, de őszintén szólva nem is akarok. Halványan elmosolyodik, majd összeráncolja a szemöldökét.

- A könyv? — kérdése hirtelen ér, nem is tudom miről beszél, de végül leesik. Troye táskájában van. Gyorsan hátrafordulok érte, és enyhén remegő kézzel átadom Louisnak.

- Majdnem el is felejtettem, hogy ezért jöttem — szalad ki a számon, és többé nincs menekvés, mostmár be sem fog állni. Louis csak vigyorogva néz rám, miközben a könyv fölé hajol.

- Hogy hívnak? — néz mélyen a szemembe, én pedig azonnal elvörösödöm, elhebegve a nevemet. Gyorsan ír még egy sort, mielőtt visszaadná a könyvet. Mivel türelmetlen vagyok, azonnal megnézem mit írt bele.

Harrynek sok szeretettel.
Jó olvasást édes!
Louis xx

Könnyeimmel küszködve mutogatom Troye-nak, aki az ablakon bámul kifele. Úgy tűnik, őt nem igazán érdekli, hogy épp egy világhírű íróval találkozunk, csak bólogatva veszi át a könyvet, mielőtt a fülembe suttogna.

- Ne felejtsd el az ölelést — rögtön Louis felé fordulok, aki türelmesen álldogál még mindig két lépéssel előttem. Annyi mindent szeretnék neki mondani, de egyszerűen a torkomra forrtak a szavak, azt sem tudom mit csináljak, így csak közelebb lépek hozzá, karjaimat kissé széttárva, hátha megérti mit szeretnék. Halkan, imádnivalóan felnevet, majd szorosan átölel.

Én pedig biztosan állíthatom, hogy ez a világ legeslegjobb érzése.

- Szeretlek — suttogom bele a fülébe, miközben még mindig ölelem, nem is gondolkozom, a szavak csak szimplán elhagyják a számat. — Már három éve erre várok. Szeretlek — ismétlem. Érzem, ahogy lassan simogatni kezdi a hátamat, nekem pedig folyni kezdenek a könnyeim, amiket eddig tudtam visszatartani. — Ahj, tegnap elterveztem mit fogok mondani, sőt már évek óta folyton erre gondoltam, de most semmi sem jut eszembe - nevetek fel kínosan, miközben elengedjük egymást.

- Van még pár percünk, hátha eszedbe jut még valami —  mondja Louis, miközben a felkaromon simít végig - amitől a belsőm triplahalált hal, de próbálok nem foglalkozni vele -, ekkor nekem felvillan egy dolog.

- Emlékszel a második könyvedre? Oké, hülye kérdés. Csináltattam egy tetkót a címéről. Itt van — hajtom fel a pólóm ujját, majd a felkaromon lévő Hi tetoválást mutatom Louisnak, amit nagyra nyílt szemekkel néz.

- Ezt tényleg a könyvem miatt csináltattad? — figyeli elbűvölten a kétbetűs szót, ami a könyve címét ábrázolja. Lassan felemeli a kezét, majd végigsimít rajta, amitől én hihetetlen libabőrös leszek, de csak nyugton maradok, miközben neki mosolyra húzódnak a gyönyörű metszésű ajkai.

- Nagyon szép — suttogja szemeimbe nézve, és én már nem vagyok benne biztos, hogy túlélem ezt a napot. Alsó ajkamat szégyenlősen beharapom, miközben a karkötőket babrálom a karomon. Hirtelen visszanézek a szemébe, de ő már mást néz.

Az én ajkaimat.