The World turned with Me (Befejezett BTS fanfiction)

18. fejezet: Az utolsó Seoul-i nap...

Mert ha comeback, akkor új rész :)) ^^

__________________________________________________________________________

*Sophie szemszögéből*

Rettenetes fejfájással keltem fel. A sok sírás tönkretett. Mindenesetre, felkeltem, és elindultam a fürdőbe.

Próbáltam rendbe hozni az arcomat, ami elég nehéznek bizonyult. Szemeim pirosak, duzzadtak, és fáradtak voltak. Hogy ezt hogyan fogom tudni eltüntetni, az egy nagyon jó kérdés...

De hiszen. Azért vagyok sminkes, hogy ezt megoldjam.

A reggel további részében nem tartózkodtam sokat a szobámon kívül.

Gondolkodtam, hogy szóljak-e a többieknek a távozásomról.

Nem tudtam mi lenne a helyes.

Hiszen...ha elmondom nekik, az biztos, hogy elengedni nem fognak, emellett pedig kikérdeznek, mi is az oka a hirtelen távozásnak. Muszáj lenne megmondanom az igazat, és akkor biztos, hogy nem hagynák annyiban a dolgot kettőnkkel. Ezt pedig nem szerettem volna. Ha magától nem alakultak ki a dolgok, segítséggel se alakuljon ki semmi.

Ha meg nem mondom el nekik...óriásit csalódnak bennem, mert nem fogják tudni hova tűntem, egyik napról a másikra.

Egyiket sem szeretném.

Mégis. Valamilyen formában elkell, hogy búcsúzzak tőlük, hiszen hazamegyek, nem fogunk többé találkozni.

Éreztem, kikell kapcsolnom valahogyan az agyamat, ezért elkezdtem pakolni. Előcipeltem a bőröndjeimet, a ruháimat pedig egyessével hajtogattam bele.

Vegyes érzelmekkel cselekedtem...

Nem tudtam eldönteni. Örülök most ennek, vagy sem!?

Jó lesz újra otthon lenni, de...nekem Szöul volt egy biztos pont...és ide sem jöhetek egy jó ideig.

Egy mély sóhajjal hajtottam be egyik bőröndöm tetejét, majd húztam körbe rajta a fémszínű zipzárt.

A másikat is magam elé vettem, és abba is belepakoltam a dolgaimat.

Csak annyi dolgot hagytam kint, amennyire még szükségem lehet.

Végül félretettem a poggyászokat, és az ágyamra ülve vettem kezembe a mobilomat.

Rin...felkell hívnom. Nem intézhetem el csak ennyivel.

-Szia Sophie!! Arra gondoltam, hogy holnap délután elmehetn...

-Ezek szerint nem láttad az üzenetemet. -sóhajtottam

-Miről beszélsz?

-Sokkal egyszerrűbb lenne, ha elolvastad volna azt a pár szót.

-Várj! Megnézem.

Pár perccel később kezdett el kiabálni velem csak.

-És ha ezt most nem látom, akkor...

-Akkor elmegyek, igen, egy szó nélkül! Nem én tehetek arről, hogy figyelmetlen voltál!

-Aha...szóval én vagyok a hibás...

-Ne érts félre Rinnie.

-Nem érdekelsz Sophie.

És ezzel kinyomta a telefont...

Összevesztem a legjobb, és egyben egyetlen barátnőmmel. Megbántottam, és szörnyen utálom most magamat. Halkan szipogni kezdtem, és ez lassan átfordult zokogásba. Nem tudtam elhinni, hogy egy hónap alatt így felfordulhat az egész életem...