Mercy (Dave Franco Fanfiction)

Chapter Four

                  

„. Amint meghallottam lépteit, kibújtam a takaró alól, felálltam és vártam, hogy belépjen a szobába és a nyakába ugorhassak. Amint belépett meg is indultam felé és szorosan átöleltem. Azonban megéreztem az alkohol szagát rajta. Elengedtem majd hátráltam két lépést. Arcára néztem és láttam, hogy éhes tekintettel végigmér, majd bezárja a köztünk lévő távolságot egy lépéssel, megragadja derekam és szorosan magához húz.

-Mit szólnál, ha szórakoznánk kicsit? -morgott fülembe, majd ajkaimhoz hajolt vészesen közel..."

-Dave... Mit csinálsz?

-Csitt. Csak élvezd... -hajolt volna még közelebb, de megpróbáltam eltolni magamtól.

-Részeg vagy, inkább feküdj le. -fogtam meg a kezét, majd az ágy felé húztam.

-Ennyire türelmetlen vagy? Máris az ágyban akarsz lenni? – csak megforgattam a szemeimet, majd le löktem az ágyra.

-Szeretem, ha egy lány vad. – kacsintott, majd elvigyorodott.

-Én pedig azt, hogyha egy férfi nem részeg. – kacsintottam én is, majd leültem az ágyra – Legfőképpen azt, hogyha ez az ember a legjobb barátom és éppen meg akart erőszakolni.

-Nem erőszak, ha élvezed és hidd el, hogy velem élveznéd.

-Beképzelt.

-De attól még dögös és imádsz. – kacsintott és bebújt a takaró alá.

-Persze, gondold csak ezt. - mosolyogtam és befeküdtem az ágyba, háttal Davidnek.

-Tudom, hogy szeretsz. – motyogta, majd másodpercekkel később már horkolt is.

Hihetetlen. Ennyire gyorsan nem lehet elaludni és ennyire hangosan nem lehet horkolni. Holnap munkát kell keresnem utána pedig egy lakást. Nem lehetek örökké a nyakán.

***

A napsugarak simogatták az arcomat, amikor felébredtem. Nem akartam kinyitni a szemem, ugyanis fogadni mertem volna, hogy még csak reggel kilenc óra van és Dave biztos másnapos, tehát minél később kelünk annál tűrhetőbb lesz. Legalábbis ebben reménykedem. Pár perc szenvedés után sikerült vissza aludnom.

Hirtelen tűszúrást érzek a karomon. Most álmodok vagy nem? Megcsípett valami? Nehezen kinyitva a szememet látom meg fölöttem elhelyezkedő alvótársamat, de alig bírom nyitva tartani a szememet. Az utolsó érzés olyan, mintha öltöztetnének, de végül elvesztem az eszméletem.

***

Zúgás. Ez az amit hallok. De milyen zúgás? Bogár? Nem. Ez nem az. Fekszem valahol. Puha, de mégis kemény. Anyag, tehát nem egy erdőbe vagyok. De akkor hol?

Várjunk csak... Ez egy autó! De mit keresek egy autóban? Hiszen amikor lefeküdtem akkor ágyba feküdtem. Mi történt?

Egyre jobban magamhoz tértem, amikor eszembe jutott. David! Mit csinált velem? Kinyitottam a szemeim, s a sejtésem beigazolódott. Egy autó hátsó ülésén feküdtem. Hirtelen felültem, de szédülni kezdtem ezért óvatosan vissza dőltem.

-Látom felébredtél hercegnő. – mondta egy túl ismerős hang.

-Dave... Mit akarsz tenni velem? Hova viszel? Miért csináltad ezt? Mégis mi a jó isten történik? – emeltem fel a hangom.

-Ha elértünk az úticélhoz és kicsit lepihentünk, akkor utána mindent elmondok, addig pedig légy szíves maradj csöndben, kivéve ha azt akarod, hogy eltévedjünk és az út szélén éjszakázzunk. – hangsúlyából elég könnyen ki lehetett következtetni, hogy ez nem kérés volt hanem inkább parancs.

-Rendben. -fújtattam, majd a hátamra feküdtem és a lábam fölött kezdtem kinézni az ablakon.

Körülbelül három órát utaztunk. A három óra alatt összesen öt falut láttam, de azt is csak az első egy órában. Utána semmi, csak fák és bokrok.

Hova hoztál engem Dave? Meg akarsz ölni? El akarsz engem adni? Ne legyél hülye Elise! Legjobb barátok vagytok tizenöt éve! Biztos nem fog olyat tenni, ami neked rossz. De akkor miért hozott ide? Ráadásul úgy, hogy velem meg se beszélte?

Gondolatok ezrei cikáztak a fejemben, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy az autó áll és nyílik a lábam előtt az ajtó, végül pedig megjelenik a barna hajú férfi, akiről fogalmam sincs, hogy mit gondoljak jelen pillanatban.

-Segítsek felállni, vagy menni fog egyedül? – kérdezte komoly arccal.

-Menni fog. Kösz. – vágtam hozzá, eléggé bunkó stílusban, mire megforgatta a szemeit. Óvatosan felültem, majd letettem lábaimat a földre és felálltam volna, ha nem estem volna el majdnem. Azonban Dave elkapott, felemelt, mint egy mennyasszonyt és elindult egy ház, vagyis inkább egy kastély felé. Kívülről nagyon romos volt, és nem gondolná az ember, hogy ide bárki is be mer menni, nem hogy valaki itt lakjon... Ijesztő volt. Hihetetlenül. Lassan oda értünk a bejárati ajtóhoz, kinyitottam az ajtót és David pedig tovább cipelt. Nos, amilyen régi és ijesztő volt kívülről annyira volt varázslatos belülről. Keveredett a modern stílus az elegánssal. Voltak régi bútorok, melyek biztos a kastélyhoz készült egyedileg és voltak újabbak, melyek azt tükrözték, hogy itt igenis laknak, vagy legalább nincs elhanyagolva.

Letett a kanapéra én pedig kérdőn néztem rá, hogy mégis mi ez az egész, de csak annyit mondott, hogy később megbeszéljük és a szobám az első emeleten van, menjek előre, ő majd felhozza a bőröndöket. Felmentem, mert egyrészt hajtott a kíváncsiság, hogy milyen a szoba, másrészt pedig láttam rajta, hogyha elkezdek vele veszekedni, akkor nem járok jól. Fel lépcsőztem az első emeletre, de amikor megláttam tíz szobát, akkor kicsit megijedtem. Hogy fogom megtalálni az enyémet? Végül bementem egy szobába, amire egy 'D' betű volt ráírva. Sejtésem beigazolódott, hiszen ez volt David szobája. Hatalmas francia ágy, legfőképp modern bútorokkal telepakolt szoba volt. Volt az ággyal szemben egy tévé, volt egy kis kanapé a szobába, könyvespolc, nem tudom hány hangfal és egyéb fiús dolgok. Végül ledőltem az ágyra és becsuktam a szemem.

Percekkel később hallottam, ahogy bejönnek a szobába, majd éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy.

-Tudtam, hogy inkább ide jössz, mivel nem mondtam meg, hogy melyik a te szobád... - vakarta meg tarkólyát idegesen – De ha gondolod, akkor itt is maradhatsz és velem is aludhatsz, mert tudom, hogy félnél egyedül ebbe a nagy házba... - nem szóltam egy szót sem. Idegesség és félelem lett úrrá rajtam. Nem tudtam mit mondani, csak felültem és Dave szemébe néztem.

-Baj van hercegnő? – kérdezte aggodalmas tekintettel, nekem pedig ettől az egy kérdéstől elszakadt a cérna és kiabálni kezdtem.

-Komolyan megkérdezed, hogy baj van-e? Azok után, hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyok vagy egyáltalán miért kellett idehoznod úgy, hogy meg se kérdeztél engem erről az egészről!

-Azért, mert valószínűleg nemet mondtál volna. – próbált nyugodt maradni, de láttam rajta, hogy neki se kell sok ahhoz, hogy kiabálni kezdjen.

-Ezért elrabolsz? Dave, mégis mit gondolsz magadról? Ezt miért kellett? Miért nem tudtad ezt megbeszélni velem? A szüleim tudják egyáltalán, hogy itt vagyok?

-Senki nem tud arról, hogy hol vagy és ez így is marad! Kivéve, hogyha a maffia játékszere szeretnél lenni! – kiabált már ő is, de a mondandója második felénél lefagytam.

-M-Maffia? Mégis mit akarnának tőlem? – kérdeztem megrémülve.

-Igen a maffia. Fogalmad sincs Eli, hogy mire vagy képes, és hogy ki vagy te, igaz? – kérdezte, de ő tudta a választ a kérdésre. Hogy értette azt, hogy mire vagyok képes? És ki lennék? Elise Black vagyok, ez biztos. De akkor mégis mire mondta ezt?