Egyedül kellene hagynod,
úgy senyvedni.
Mások jól csinálják;
levegő vagyok, egy mulandó áramlat.
Nem hiányzom, ott vagyok - másszor nem.
Mondd, kinek tűnik fel?
"Mi a baj?"
Semmi, az égvilágon semmi.
Talán, visszautazva az időben furcsának hatott volna, mára mégsem lepődöm meg, mikor indokolatlan sírórohamok törnek rám.
Elrejteni lenne nehéz csak - amennyiben valaki meglátná.
Magányosan, senki nem törődik, magukat mentik.
"Én is voltam depressziós. Szépen lassan elszivárogtak mellőlem az emberek."
"Miért?"
"Féltek. Féltek, hogy elkapják."
Az összetartás, a másikra való tekintet határtalan.
S te is, ki kedvét leli a fájdalmam okozásában, miért játszod meg magad?
Kedves vagy,
másszor bunkó.
Nem kell ez nekem.
Mégis, saját magamban csalódtam, mikor "visszaestem".
Ha abban a szent pillanatban nem ülsz mellém, nem játszod a tapintatosat, mindem más lenne.
Nem szenvednék; újra. Bár
kezdem megszokni.
♡csalódás vagyok♡
hagyj a sötétben élnem, ne háborgass!
Jó így nekem.
YOU ARE READING
Üzenem neked: fáj ☯ 62
Non-Fiction♡c r u s h i s s u e s♡ "mert te tetted fájóvá minden napjaimat" Azt akarom, ők is... hogy mindenki megtudja, milyen ember vagy valójában. Mit tettél velem igazából? @fuck_hemmings; 2016
