Üzenem neked: fáj ☯ 62

U

Sírj. Sikolts. Üvölts. Ordíts, ahogy

torkodon kifér!

Úgysem halja senki, hangod

elnyomja a tél...

Némelyek nem törődnek.

Te sírva ringatod magad az éjen

Ők nevetnek, vesződhetsz!

Mindenkinek kellene, hogy féljen,

mégis olyan kurva biztosak,

mint csillag az égen.

S míg a pontok nem mozdulnak,

nem kellene oly rendületlenül hinned

igazadban.

De csak menetelj előre, édes!

Most rajtam a sor, rajtam, végre...

☹

Kifejezhetetlenül elegem van mindenből.

Az emberekből.

Ki dönti el miért, legfőképpen mi lesz az a

változó, mely mindent rosszra fordít?

Miért kell tudni szenvedni?

Egyeseknek jobban átélni?

Érősít - de minek? Kértem? Nem.

Elegem van, és ezen változtatni nem tudok.

Egyszerűen torkig vagyok, mikor utolsó

rongyként bánnak velem, kiknek

szeretnie kellene.

Falaink nem azért épültek, hogy

biztonságban tartsanak.

Ez egy játék.

Hol a kiút?

Rohadtul belefáradtam az árral szembeni menetelésbe.

Talán meg kellene állnom. Végleg. Sodródni.

Te is idegesítesz! Hogy miért?

Mert a gondolataimban motoszkálsz,

hess, halál! (pusztító, pokoli tortúra)

☹

Feldagadt az ökle.

Vörös a szeme, piros az orcája.

Sajognak végtagjai.

Végelláthatatlan kavalkád van a fejében.

Hangulatai ingadoznak.

Összetört.

Megtébolyodott.

A csepegő vért, mintegy lassított felvételt nézte. Mámorosan.

A bordó fokozatosan színezte be a pohár átlátszó tartalmát.

Kavargott benne.

A lány elcsodálkozott.

Égetett a keze, de a látvány lenyűgözte.

Egy újabb vágás a többi karcolás mellé.

Ő így harcol ellenük. (... ellenünk - miattunk rossz neki!)

Végre érzett valamit.

A fájdalom tompának hatott a mérhetetlen adrenalindózistól.

Melegség járta át testét.

Egy utolsó reménysugár, mielőtt elsötétült volna előtte a világ.

És hopp, a lelke beszippantotta.

☹

Néha egy kanál vízben meg tudná fojtani mind.

☹

Klón - kontroll.

♡me, in every fucking moment♡

yeah, they probably love me because of that. who've told you, they don't?