00.

2K 63 0
                                    

Vivienn sosem az ártatlanságáról és az angyali viselkedéséről volt híres, Vivienn sosem beszélt rólam úgy, mintha elvárásai lennének velem szemben, mintha meg kellene ütnöm egy bizonyos mércét, hogy a barátnőjének mondhasson. Vivienn volt az első lépés a felejtés irányában, melyet akkor iktattam be, mikor Jared egy hétig kiírta magát az iskolából. Hogy miért tettem ezt? Ez egyszerű. Jared Cameron sosem vett észre, sosem tett úgy, mintha léteznék, mintha tudná, hogy a padtársa vagyok már évek óta. Olyan mérhetetlen gátakat és akadályokat szabott elém, amiket én, egyszerű halandó képtelen voltam átugrani akármennyire is próbáltam. Ő sosem emlegetett másoknak, vagy ha igen azt is csak azért, hogy elmondhassa mennyire lehetetlen vagyok és bosszantó, Vivienn viszont pár nap alatt bevezetett a baráti körébe, s olyan kapukat nyitott meg számomra, amik létezéséről nem is tudtam. Nem is gondoltam volna, hogy a gimi falain belül olyan emberekre akadhatok még ennyi idő után, akik nem úgy emlegetnek, mint valami hibát, amit helyre kellene hozni, mint ahogyan a szüleim is tették, mikor a bátyám orvosira lépve Londonba költözött, hogy a legjobb iskolákban tanulhasson.

Dominic mindig kitűnő tanuló volt, ésszerű és megfontolt fiú lett belőle az évek során, s jó báty módjára próbált megvédeni szüleink elől, akik helytelenítően figyelték miként lesz az ő gyönyörűséges fiókájukból rút kiskacsa. Dom szerette ezt a kis kacsát, bátorítóan figyelte miként próbálom megtalálni saját magam abban reménykedve, hogy tanácsai meghallgattatásra találtak, s nem sodródok ki a sínekről, melyeket ő maga tett le elém átküzdve minket Monica és Jim szigorán.

Csak aztán Dominic elrepült, ki Londonba, onnan pedig nem tudott megvédeni, sem a szüleinktől, sem a világ olyan részétől, ami eddig semmiségnek tűnt a bátyám óvó szárnyai között.

Ekkor jött Vivienn, újabb utat nyitott meg számomra, amin én igyekeztem elindulni, csak aztán Jared újra suliba kezdett járni, ami mindent megváltoztatott...

I. És ő mindig az álmom marad • Jared Cameron ff. / Hun.Where stories live. Discover now