I. És ő mindig az álmom marad • Jared Cameron ff. / Hun.

21.

Minden félelmem fölöslegesnek bizonyult, Christina hihetetlen közvetlen volt, ami kis idő elteltével engem is megnyugtatott, s bár nehéz volt folyton figyelmeztetni magam, hogy ne merjek magázódni nagyszerűen elbeszélgettünk abban az egy órában, amíg Jarednek farkas dolgai akadtak, ugyanis újra feltűnt a vörös vérszívó, akit már hetek óta üldöztek. Reméltem, hogy Jarednek nem esik baja, de Christinán nem nagyon látszott, hogy aggódna. Száz százalékig megbízott unokája talpraesettségében és eszébe sem jutott olyan, hogy a fiúnak bármi baja eshet. Teljes lelki nyugalomban kezdett el mesélni mindenről, ami csak témába jött, leginkább a bevésődésről és Jared szüleiről, ugyanis a fiú elég keveset mesélt nekem ezen téren, amit teljesen megértettem. Nem lehetett könnyű neki.

- Jarednek mindig is érzékeny téma volt a szülei halála... – kezdett bele Christina. – Emlékszem rájuk, még tisztán él bennem a kép, mikor össze házasodtak. A fiamon nagyszerűen állt az öltöny, de láttam rajta, hogy legszívesebben megszabadulna már a csicsás ruháktól... Amy... ő pedig gyönyörű menyasszony volt, hatalmas kék szemekkel és fekete, kócos hajjal. Gyönyörűen állt rajta a ruha és Nate is így gondolhatta, csakúgy csillogott mindkettejük szeme az oltárnál – sóhajtotta, szemeiben könnyek gyűltek, de nem sírta el magát. Szomorúan mosolygott a semmibe, miközben a családi képeket tanulmányozta. – Gondolom nem árulok el nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy Nate és Amy bevésődöttek voltak, így az a kötelék eltéphetetlen volt minden emberi hatalom számára, de ezt ti is tapasztaltátok, mikor össze vesztetek... – Bólintottam, nem szívesen emlékeztem vissza arra a pár napra, hiszen mindig vissza költözött belém a hiány és az üresség. Szörnyű volt. – Aztán rá fél évre képbe jött a család nevelés és Jared augusztus tizenkilencedikén megszületett, sajnos nem minden sikerült úgy, ahogy tervezték. Amy egészsége a terhességtől eltekintve is romlani kezdett, az orvosok nem tudták miért, bár szerintünk egy leendő farkas születése sok mindenben más lehet egy átlag gyermekétől... Mindegy. Jared megszületett, egészséges volt, mint a makk, a szülei boldogabbak nem is lehettek volna, csak aztán pár óra múlva értesítettek minket, hogy Amy elhunyt.. A szervezete nem tudott elég gyorsan regenerálódni, a betegség legyűrte... Nate egyedül maradt, vagyis nem egyedül hiszen itt voltam én, a falka és még Jared is, de a fiam ezektől eltekintve is magányos lett. Elvesztette a másik felét, bele gondolni sem merek mit érezhet ilyenkor a bevésődött – sóhajtotta akadozva. – A fiam teljesen magába fordult, csak Jareddel volt hajlandó beszélgetni, igyekezett jó apja lenni, de aztán lelkiekben nem bírta tovább... Mikor a környékre vámpírok jöttek megölte a legtöbbet, s egynek feláldozta magát... Nem tudtuk megmenteni, senki sem tudott tenni egy vámpír harapás ellen... – A sötétbarna szemek szomorúvá váltak, még mindig a múltban volt, miközben egy könnycsepp indult útnak az arcán, míg én nem tudtam megszólalni, egyik kezem rá tettem az övére, ami az asztalon pihent, mire vissza rezzent a jelenbe és elmosolyodott. – Bocsánat.

- Ugyan, ne kérj bocsánatot! – ellenkeztem. – Jared hogy viselte ezt...? – érdeklődtem, nem voltam biztos benne, hogy tovább kellene feszegetni a témát.

- Felnőtt, mindent megadtam neki, amit csak tudtam, de máig magát okolja ezek miatt... Ez valahol természetes, hiszen mi mást tehetne?! De örülök, hogy rád talált, már nem csak létezik, hanem él is és ezt neked meg a falkának köszönheti, rég láttam ennyire boldognak Kim, talán sosem... – ajkain őszinte, hálás mosoly terült szét, miközben megszorította a kezem.

- Örülök, ha ő boldog – mosolyodtam el, kicsit talán el is pirulhattam. Fogalmam sem volt róla, hogy a bevésődés tényleg ilyen hatalmas erő, s ez úgy látszik valóban nem kényszer neki. Ez megnyugtatott.

- Talán te nem vagy az? – kérdezte hirtelen, összevont szemöldökkel.

- Dehogynem – mosolyodtam el még inkább. – Engem jobb dolog nem is nagyon érhetett, hogy ő szeret engem, hiszen még a legvadabb álmaimban sem mertem ennyire elmenni a reménykedésben, aztán most itt van és a csillagokat is lehozná nekem, miközben én csak arra vágyom, hogy legyen mellettem. Hiszen minek nekem csillagok, ha ő beragyogja az egész napomat? – Csak úgy dőltek belőlem a szavak. – Tudom, hogy ez elég szentimentálisan hangzott, de ezek szerint a bevésődés elég érzelmes dolog.