I. És ő mindig az álmom marad • Jared Cameron ff. / Hun.

13.

Elég megterhelő dolog volt egy délutánba belesűríteni a teljes igazságot, miszerint kedvesem éjszakánként vagy akár nappal vámpírokra vadászik, teszem hozzá hatalmas farkasalakban, miközben hallgathatja Sam – az alfa – és Paul gondolatait, ugyanis farkasként hallják egymás gondolatait. Ráadásul már Embry gondolatait is hallgathatja, ugyanis a fiú akkor változott át, mikor mi Emilyéknél voltunk, ezért kellett mindhármójuknak elmenni.

Furcsa volt mindezt elhinni, de úgy gondoltam, hogy képes vagyok megbirkózni ezzel, főleg másnap volt könnyebbe ezekre vissza gondolni, ugyanis egy este alatt azért már sikerült lerakódni az információknak, s reggel vagy a nap többi részében semmi sem változott. Jared ugyanúgy Jared volt, vagy talán még kicsit felszabadultabb is volt, ami nekem csak jólesett. Örültem, hogy nem kell titkolnia előlem semmit.

- Szóval, szombaton mikorra rendelsz hozzátok? – kérdezte szórakozottan, miközben összekulcsolt ujjakkal indultunk meg az iskola felé, látszólag lazán vette ezt a bemutatkozósdit, bár tény; még nem ismerte a szüleim.

- Hát... azt hiszem egyre, de majd még utána kérdezek – mondtam. – Ha jól tudom Domék tizenegykor érnek haza – vigyorogtam lelkesen. Alig vártam, hogy végre megölelhessem a bátyámat, már hiányzott jellegzetes kölnijének illata.

- Van félni valóm a bátyádtól? – hitetlenkedve néztem fel rá, de aztán leesett, hogy nem fizikai értelemben kérdezi.

- Nem, nem hiszem, alig várja, hogy megismerjen – Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, hogy Domnak rengeteget meséltem Jaredről, azt is beleértve, hogy immár a barátomnak mondhatom.

- Ez azért megnyugtató – vigyorogta. – És a szüleid?

- Drágám, tőlük még én is félek – húztam el a szám, mire akaratlanul is felnevetett, s közelebb vonva magához inkább hanyagoltuk a szombati témát.

- És akkor most Embry egy hétig nem jön? – kérdeztem.

- Úgy van – bólintott Jared. – Jelenleg is Sammel tölti az időt az erdőben – mondta halkan, hogy rajtunk kívül senki ne hallja szavait.

- De miért változtok át? – kérdeztem, erre még nem kaptam választ. – Van a közelben valaki? – utaltam bármilyen vámpírra.

- Épp ez az, hogy nemrégiben azok is elmentek, akik veszélyt jelentettek volna, de feltűnt egy vörös nőstény valami barátjával... Fogalmunk sincs mit akarnak – magyarázta.

- Voltak itt vámpírok? – kérdeztem.

- Forksban, de egyességünk volt velük, nem harapnak meg embert, nem jönnek át Lapushba akkor békén hagyjuk őket – magyarázta. – Cullenék vegetáriánusok, csak állati véren élnek és a lehető legjobban próbálnak beilleszkedni az emberek közé...

- Nem Edward Cullen volt Bella barátja? – kérdeztem hitetlenkedve, abszurd volt az egész, főleg mikor Jared bólintott. – És ezt Bella tudta?

- Igen – bólintott Jared, látszólag neki is furcsa volt ez a mérhetetlen elfogadás Bellát illetően Edward felé, de már nem különösebben érdekelte. Elvégre Cullenék elmentek, s újabban Bellát Jacobbal szokták látni, aki ki nem állhatja Saméket, pedig ha tudná...

Jake, mint Ephraim Black, az egykori alfa dédunokája nagy eséllyel pályázhat egy jó kis átalakulásra, ha ez így folytatódik. Ha valaki hát ő biztosan nem ússza meg ezt az egészet.

- Min töröd a buksid? – kérdezte szórakozottan Jared, mikor már a folyosókon baktattunk, szerencsére nem voltak sokan, ugyanis mindenki kinn volt az udvaron, élvezték a reggel utolsó perceit.