I. És ő mindig az álmom marad • Jared Cameron ff. / Hun.

06.

Sam Uley mindig is különcnek számított a rezervátumban, az idősek istenítették, míg mi egyszerűen csak tartottunk tőle. Magának való volt, furcsa tekintéllyel a szemeiben, s az, hogy tovább tanulás helyett inkább itt maradt anyámék szemében a leghatalmasabb szentségtörés volt. Elvégre ki akarna itt maradni, ha esély van egy jó iskolára, gondolják ők.

Az én korosztályom egyszerűen csak kerülte őt, főleg Jaredék bandája, így egyáltalán nem értettem, hogy most mi ez a nagy össze cimborálás Sammel, főleg mert Pault is egyre többször láttam Sammel, márpedig Paul sosem félt kimutatni a férfi iránti ellenszenvét, ráadásul ahogy észre vettem Jacobékat kezdték kerülni, amit újra senki sem értett. Sok fura dolog volt mostanában a rezervátumban...

Mikor másnap kiengedtek a kórházból Jared valóban eljött értem, látszólag eléggé fel volt dobódva, jó kedve volt és sokkal nyugodtabb volt, mint tegnapi távozásakor, noha én is jókedvemben voltam, végre kijöhettem a fertőtlenített falak fogságából. Igazi felüdülés volt újra bőrömön érezni a hideg, Forksi levegőt és talpam alatt a latyakos talajt.

- Meg lett tegnap Bella? – kérdeztem, mikor meguntam, hogy percek óta némán bámultam a mellettem tova tűnő, sűrű erdőt.

- Igen, Sam megtalálta – bólintott, bár tekintete folyton az úton volt, valamiért mégis azaz érzésem volt, hogy rám figyel, hogy minden idegsejtje rám koncentrálódik, ami újabb őrült ötlet volt eddigi agyszüleményeim között. Butaság.

- Hol volt? – kérdezősködtem tovább. Annyit tudtam Belláról, hogy a rendőrfőnök lánya és pár hónapja költözött Forksba.

- Öhm, Edward Cullen szakított vele, mivel a srác és a családja elköltöztek... Bella teljesen kiakadt és Sam talált rá az erdőben – magyarázta Jared, mire az arcomra akaratlanul is egy halvány fintor ült ki. – Mi az? – kérdezte a fiú, mikor észre vette reakcióm.

- Ez....szomorú – Nem is tudom miképpen kellett volna kifejeznem magam, sajnáltam Bellát, de a szánalom is útnak indult bennem.

- Az, de Bella sem gondolhatta komolyan, hogy az a kapcsolat örökké tartani fog – horkantott, mintha olyat tudott volna Edwardról, amit én nem.

- Miért ne tarthatna? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Még húsz évesek sincsenek... tényleg nem gondolhatta egyikőjük sem komolyan, hogy ez tartós lesz – A fiú szavai olykor elakadtak, mintha most, futtában találta volna ki az indokait.

- Ez mióta korhoz kötött? – kérdeztem már-már megbántottan.

- Nem korhoz kötött, de akkor is... végül is mindegy, a vége ugyan az lett; szakítottak, Bella teljesen maga alatt van – zárta le a témát, s én is annyiban hagytam. Nem akartam olyas valakivel beszélgetni a szerelemről, akibe tulajdonképpen szerelmes vagyok már egy jó ideje.

- És amúgy mi van a suliban? – kérdeztem feldobva egy teljesen átlagos témát.

- Semmi új – vont vállat. – A tanárok kérdeztek felőled, meg Viv is megbetegedett... nem volt szerencsés leugrani a szikláról.

- Rá jöttem – húztam fanyar mosolyra az ajkaim. – De szerintem sokkal rosszabbul járok, ha Deant megcsókolom – fintorogtam.

- Miért kellene őt megcsókolnod? – értetlenkedett teljesen össze zavarodva, mintha ujjai erősebben szorították volna a kormányt.

- Hát a fogadás miatt. Megegyeztünk, hogyha a töri dolgozatra több pontot kap, mint én és Viv együttvéve akkor vagy megcsókolom vagy leugrok Vivvel együtt a szikláról – magyaráztam.