I. És ő mindig az álmom marad • Jared Cameron ff. / Hun.

24.

Az ágyon ücsörögtem immár pizsiben, ami annyit jelentett, hogy magamra vettem a szokásos melegítőnadrágot és bő, szürke pólót. Kissé esetlenül lógott rajtam, legalábbis én szerencsétlennek éreztem magam, mikor Jared végre belépett a szobába és mosolyogva ült le mellém. Barna haja kócosabb volt, mint máskor és kicsit még vizes, mondjuk ez eltörpülő kis semmiségnek tűnt ahhoz képest, hogy pizsi gyanánt csak egy boxer volt rajta. Semmi más.

Halványan elpirultam, mikor szembesültem vele, hogy még így is mennyire jól néz ki, míg én még inkább szerencsétlenül éreztem magam.

- Említettem már, hogy édes vagy mikor elvörösödsz? – kérdezte nagyszerűen szórakozva zavaromon, amit ő váltott ki belőlem, s ezzel teljesen tisztában volt.

- Egy párszor – mormoltam, hagytam, hogy hajam az arcom elé hulljon, ami neki nem nagyon tetszhetett ugyanis ujjai azon nyomban útra keltek az arcomon, s végig simítva amúgy is forró bőrömön fülem mögé tűrte kócos tincseim.

- Mind gondolkodtál haza jövet? – kérdezte hirtelen, mire még inkább elvörösödtem. Ennél lejjebb nem is eshetett volna az önbizalmam.

- Nem érdekes – ráztam meg a fejem, s készültem feljebb tornázni magam az ágyon, de Jared megállítva a mozdulatban lefogta a lábam, majd ajkain gonosz, fölényes mosollyal felém gördült és nem eresztett édes bűvköréből. A világ forgott körülöttem.

- Szóval? Min járt az eszed? – kérdezte, teste teljesen hozzám simult, miközben ajkai alig pár centire voltak az enyémtől. Nagyon élvezte a helyzetet.

- Semmin, mérges leszel – vallottam be lesütött szemmel, majd inkább a plafonra koncentráltam, de Jared makacsul a látóterembe került.

- Nem leszek – ígérte kíváncsian, most már valóban érdekelte, hogy min járhatott az eszem, ha ennyire úgy gondolom, hogy ellenezné gondolataim. – Ígérem! – tette hozzá, bár egy centivel sem távolodott el, ami eléggé gátolt a beszédben, nem tudtam elrejtőzni vesébe látó szemei elől.

- Igazság szerint nem olyan nagy dolog, szóval csak annyi, hogy kicsit leakadtam azon a... utódos dolgon – éreztem ahogy újra elvörösödök, égett az arcom és olyan melegem lett, hogy csak na. Jared pár pillanatig értetlenül nézett rám, majd leesett neki a tantusz és zavartságába némi bizonytalansággá is költözött.

- Te nem akarsz...? Szóval te nem akarsz majd gyereket vagy mi? – kérdezte értetlenül, látszólag őt egyáltalán nem zavarta, hogy ilyen komoly beszélgetésben is ilyen hihetetlenül közel van hozzám. Ez számára teljesen természetes volt.

- Dehogynem, majd egyszer... – bólintottam. – De...szóval tudtam, hogy ez a bevésődés dolog eléggé hosszú távú, mégiscsak furcsa volt tőled érezni, hogy te ezt tényleg ennyire komolyan gondolod és szóval csak elgondolkodtam, hogy miért....ah, nem tudom rendesen elmagyarázni, ha ilyen közel vagy! – makogtam össze-vissza, az arcom még mindig égett és Jared rendkívül jól szórakozott hihetetlen mértékű zavaromon. Vártam, hogy mit mond, hogy végre megtöri a csendet, de helyette lejjebb hajolt és megcsókolt. Ajkai most nem tűntek forrónak, gondolom azért, mert az én hőmérsékletem is sokkal magasabban volt, mint általában.

- Te buta...mikor hiszed már el, hogy tényleg megveszek érted? Hogy minden percet csak veled képzelek el a jövőben? Miért olyan hihetetlen számodra, hogy egyszer azt akarom, hogy a felségem légy, hogy legyen egy fiúnk vagy több gyerekünk? – Szavai közben alig távolodott el, leheletétől bizsergett a szám.

- Mert számomra tényleg hihetetlen, hogy a bevésődés ennyire vak! – válaszoltam. Tudtam, hogy újra abba a bugyuta, sehová sem vezető veszekedésben végezzük, de nem tudtam gondolkodni, ha ilyen közel volt hozzám.