I. És ő mindig az álmom marad • Jared Cameron ff. / Hun.

25.

Ha valaha is meg kellett volna mondanom, hogy ki lesz a következő bevésődött biztos, hogy nem Pault mondom. Valahogy mindig úgy gondoltam, hogy Paul hosszú évek múltán találja meg a másik felét, miután ki élte magát, nem az átváltozása után egy hónappal... Abszurd volt mégis igaz.

Paul idegessége szilveszterkor igaznak bizonyult, valóban keresett valakit az erdőben, akit másnap délelőtt meg is talált a bevésődése személyében. A lányt másnap pillantotta meg Forks középiskolájának parkolójában, mikor beiratkozott a kilencedik osztályba. Hát igen, sokan nem gondoltuk volna, hogy a lassan huszonegy éves Paul mellé majd egy elsőéves, tizenöt éves lányt rendelnek, akinek ráadásul eléggé gondjai voltak az angollal, tekintve, hogy a lány Franciaországból jött.

A napok igazság szerint úgy teltek el, hogy fel sem tűnt. Az idő repült, s mire észbe kaptam két új taggal bővült a falka Seth és Leah személyében. A Clearwater testvérek apjuk halála után változtak át, mikor Bella leugrott a szikláról és Jacob megmentette. Ritkán találkoztam a lánnyal, de akkor nagyon feltudott bosszantani, noha ezt nem mutattam. Unszimpatikus volt, csak azért mert annyit szenvedett miatta Jacob, hogy azt rossz volt nézni, s tudtam jól, hogy ezeknek még nincs vége.

- Mi van Jacobbal? – kérdeztem Jared mellkasán pihenve, újra náluk aludtam, ami már nem jelentett újdonságot. Anyám kénytelen volt beletörődni, hogy minden hatalmát elvesztette felettem, ha a szerelemről volt szó.

- Az erdőben van... nem tud vissza változni az idegtől – húzta el a száját Jared. – Ideje lenne már, hogy ő is találjon valakit... Legalább nem szenvedne.

- De Bellát sem értem... tulajdonképpen kit szeret? Edwardot vagy Jacobot? – kérdeztem. Egy idő után teljesen elvesztettem a fonalat és igazság szerint nem is nagyon akartam beütni ebbe az orromat.

- Bella legutóbb tökéletesen megmutatta, hogy Edwardot szereti, mikor utána ment a Volturihoz, viszont Jake továbbra sem adja fel – mormolta Jared. – Nem beszélhetnénk másról? – váltott témát ajkán kaján mosollyal, majd mire észbe kaptam újra felettem magasodott és nem beszéltünk semmit. Simogató ujjai és forró ajkai kereszttüzében egy értelmes szó sem jutott eszembe az este további részében...

Jake élete nem nagyon halad, míg Bellát nem tudja kiverni a fejéből, ráadásul nem úgy tűnt, hogy ez bármit is befolyásolna Bella érzelmein. Ő továbbra is kitartóan szerette Edwardot, ami megértettem, viszont azt egyáltalán nem, hogy miért kellett attól még a fiút ennyire kihasználni...!

A vörös vámpírt még mindig nem tudták elkapni, bár az már kiderült, hogy Bellát akarja, amiért annak párját anno Ewdard megölte. Valami bosszú -féle, ha jól tudom.

Bár egyáltalán nem tetszett ez az egész nem nagyon tudtam bele szólni, rossz előérzetem volna, ha a Victoriára vagy Bellára gondoltam, s féltettem Jaredet, aki ilyenkor csak jót derült félelmemen és megnyugtatóan ölelt magához éjszakákon át.

Azt hittem, hogy a bevésődés varázsa, újdonsága egy idővel kicsit alább hagy, de nem így volt. Minden napot újabb csodaként éltem meg a fiúval és imádtam minden vele töltött percet, kitöltötte az egész életemet és ennél több nem is kellett.

- Ma délután rá érsz? – kérdezte mosolyogva Jared. – Beszélnünk kellene...

- Ez miért nem hangzik jól? – húztam el a szám, mire csak megrázta a fejét és megnyugtatott.

- Semmi komoly, csak tudom, hogy túl fogod reagálni a dolgot – Ez sem hangzott túl jól, de nem válaszoltam. Csak bólintottam, hogy ráérek és ajkaira tapadva elbúcsúztam tőle. Újra járőröznie kellett menni, mostanában sokkal gyakrabban és többet...