Blood moon [Teen wolf & Derek Hale fanfic]

5.rész

New chapteeeeeer!! Jó olvasást Drágáim, és tessék vadul hozzá szólni, likeolni 😄❤️❤️❤️❤️❤️

-Azta mindenit! Remekül nézel ki!!-Ámult barátnőm. Igen, meg kell hagyni, ki tett magáért. Végig simítottam pánt nélküli, vörös csipke ruhámon. Egy bőrdzsekit és egy bazi magas fekete magassarkut vettem fel hozzá.

Hosszú szőke hajamat be hullámosítottuk, sminknek pedig, natúr szemeket és vörös ajkakat varázsoltunk.
-Nem lesz sok?-Fordultam barátnőm felé, aki csak nemlegesen meg rázta a fejét.  Vég szóra hallottuk meg a dudát, én pedig hatalmasat sóhajtva léptem a bejárati ajtó elé. Lydia megölelt, majd sok szerencsét kívánt. Maga biztosságot színlelve léptem ki az ajtón, a camaronak dőlt Derek pedig kikerekedett szemekkel mért végig.
-Wáo.. Gyönyörű vagy!-Mosolyodott el, engem pedig elöntött a forróság.
-Te se nézel ki rosszul.-Dicsértem meg kuncogva. Fekete gatya volt rajta, egy fekete bakancsal, a felső testén pedig fehér ing, és a már védjegyévé vált bőrdzseki helyett, most fekete zakó feszített széles vállain. Gyors arcra puszi után, helyet foglaltunk a kocsiban.
Az étterem felé vezető utat, csendben tettük meg, de ez nem a kínos csend volt. Mind kettőnket lefoglalta a saját gondolata, és ez szerintem egyáltalán nem baj. Aztán végül Derek törte meg a csendet.
-Ugye nem vagy vegetáriánus?-Pillantott rám gyorsan, majd tekintetét vissza is vezette az útra.
-Én? Neem. Élek-halok a húsért!-Kuncogtam, ezen pedig Derek is elmosolyodott.
-Örülök annak, hogy eljösz velem. Remélem nem fogod megbánni a döntésedet.-Komorodott el az arca, nekem pedig keserű íz keletkezett a számban.
-Ugyan miért bánnám meg Derek? A vak is latja, hogy nincsenek közömbös érzéseim irántad, akkor te miért nem veszed észre? Nem vagy rossz ember Derek, fogd már fel! Adj magadnak esélyt!-Simítottam végig, sebesség váltón pihenő kézfején. Láttam rajta, hogy ellazul. Jó irányba haladok.
-Szóval.. Azt mondod, nincsenek közömbös érzéseid irántam?-Vigyorodott el.
-Látom a lényeget meg fogtad!-Nevettem fel. Sírba visz ez a férfi.
-Azt meg. De a többi elhangzott mondatért is hálás vagyok. Sokat jelent nekem.-Mondta komolyan, de a szeme sarkában levő nevető ráncok elárulták róla, hogy nagyon is jó kedve van.
Tíz perc múlva, meg is érkeztünk, egy nagyon jó pofa, faházhoz, ami egy Vadász étterem volt.
Udvariasan segített kiszállni a kocsiból, aztán egyik karját át dobta a vállamon, majd úgy indultunk az étterem felé, közben laza mozdulatokkal zárta be fekete kocsiját.
Az étterembe belépve hihetetlen látvány fogadott. Belül a fa és a kő kombinációja uralkodott. A mennyezet és a padló fa volt, a kandalló pedig kő. A falon valamennyi vad állat feje pihent, ami számomra kicsit durva volt, de a hely hangulatához nagyon passzolt. A recepcióhoz érve egy fekete plasztik cica fogadott minket. Végig mért engem, aztán Dereket, persze őt kicsit jobban, de épp csak annyira, hogy számomra ne legyen kellemetlen.
-Jó estét! Miben segíthetek?-Kérdezte tőlünk kedvesen, én pedig nem kicsit meglepődtem. Azt hittem, hogy majd Derekkel fog viháncolva el társalogni, engem figyelembe se véve, de ehelyett pont az ellenkezője történt.
-Hale néven foglaltam asztalt két személyre.-Felelte Derek udvariasan.
-Ó igen itt is van. Jöjjenek velem!-Lépett ki a púlt mögűl, majd az asztalok felé kezdtünk sétálni. Egy nagyon szépen terített asztalhoz értünk.
-Az asztaluk!-Mutatott a kör alakú tölgyfa asztalra.-Jó étvágyat a vacsorához! Ó igen, és ha szabad megjegyeznem, nagyon szép barátnője van! Vigyázzon rá!-Mosolygott kedvesen, én pedig legszívesebben megöleltem volna a lányt, de helyette csak aprót biccentettem neki.
-Köszönöm! Úgy lesz!-Pillantott rám Derek, a szívem pedig őrült tempóban verni kezdett.
Leültünk az asztalhoz, majd az étlapot kezdtük tanulmányozni.
-Én tudom mit eszek!-Csuktam be az étlapot.
-Máris? Hiszen csak a levesek majdnem öt oldal!-Nézett rám csodálkozva Derek.
-Igen tudom, de van egy kedvenc ételem, amit már nagyon rég ettem, és most megkívántam.-Vontam meg a vállamat.
-Igen? És mi a kedvenced?-Húzta féloldalas mosolyra a száját az említett férfi.
-Milánói sertés borda!-Kuncogtam. Derek jóízű nevetésbe tört ki. Milyen káprázatosan néz ki, mikor nevet!
-Naa, most mi olyan vicces?-Sértődtem meg csak viccből.
-Tele vagy meglepetésekkel Echo. Az az egy két lány, akikkel próbáltam valamit, bármilyen helyre vittem őket, mindig vagy salátát, vagy valami extra fogyókúrás ételt kértek. Te pedig már az első alkalommal egy olyan kaját kérsz, ami hús, és nagymennyiségű szénhidrát! Nyert ügyed van édesem, csak hogy tudd!-mosolygott pimaszul.
-Miért? Csak mert merek előtted enni?-Nevettem.
-Aha! Tudod, hogy a fiúknak ez mennyit számít? Baromi sokat.. Sokkal jobban szeretjük az olyan lányokat, akik nem félnek megmutatni az igazi énjüket, mint az olyanok akik próbálnak tökéletesnek tűnni.-Magyarázott.
-Mondjuk ez érthető.-Tűnődtem el.
-Na látod!-Mosolyodott el Derek, sokadjára az este folyamán.

A vacsora fantasztikus volt. Életemben nem nevettem ennyit, mint most. Nagyon finom volt az étel, a bor kinálat kiváló volt, Derek pedig egyenesen sugárzott. A kocsinak dőlve vártam hogy Derek kinyissa azt, de nem tette. Helyette lassan közeledett felém, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről.
Kezeit derekamra helyezte, arca pedig az enyémhez közeledett.
-Nagyon jól éreztem magamat! Köszönöm!-Suttogta szinte már az ajkaimra. Már épp megcsókolt volna, amikor a telefonja csörögni kezdett.
-Bassza meg.-Hajolt el tőlem, majd a telefonját idegesen emelte a füléhez.
-Mit akarsz Stilinski?-Kérdezte hűvösen, mire én felkaptam a fejemet.
-Derek!! Azonnal ide kell jönnötök most!-Hallottam bátyám kétségbe esett hangját, a vonal túlsó felén.
-Mitörtént?-Nyitotta ki a Camarot hirtelen Derek, fejével nekem aprót biccentett, hogy szálljak be. Gyorsan meg kerültem az autót, majd hiper szuper gyorsasággal ültem be a kocsiba.
Mire beültem Derek már nem telefonált, helyette a kormányt szorította de olyan erővel, hogy az bármelyik pillanatban behorpadhat.
-Hé..-Simítottam meg borostás arcát.-Mitörtént?-Kérdeztem lágy hangon.
-Lydia súlyosan megsérült. Azonnal Alan-hoz kell mennünk!-Indította be a járgányt, majd a gázra taposva az állat orvosi rendelő felé száguldottunk.
Öt perc sem volt az út, gyorsan leparkoltunk a kis ház előtt, majd az autó bezárása után be rohantunk az épületbe. Mindenki ott volt, Lydia pedig a fém műtő asztalon feküdt.
-Mi van vele?-Tért a lényegre Derek.
-Valami megharapta a nyakát.-Felelt Scott.
-De ez sem állat, sem pedig farkas harapás!-Szólt közbe Dr.Deaton.-Szia Echo! Rég láttalak! -Mosolygott rám a fekete férfi.
-Üdv Alan!-Köszöntem neki idegesen.-Meg fog gyógyulni?-Harapdáltam a számat.
-Valószínűleg! Ugyanis Lydia immunis bármiféle természet feletti dologra.-Közölte nyugodt hangon Alan.
-Az hogy lehet?-Áltam értetlenül.
-Ezt még mi sem tudjuk!-Simított végig a hátamon Derek.
-Stiles hol van??-Kérdeztem, miután feltűnt, hogy testvérem nincs a többiek közt.
-A hátsó bejáratnál. Nincs túl jól.-Nézett az ajtó irányába Scott. Szó nélkül indultam testvérem után, ugyanis tudom, hogy most rám van szüksége.