13.Rész

1.1K 65 5
                                    

Éés igeeeeen!! Újra itt vagyok! Nagyon nagyon sajnálom a baromi hosszú időt amit várni kellett de mostmár ígérem vissza térek szépen lassan! Jó olvasást Imádlak titeket!!😍😍😍😍❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️

Derek rögtön kapcsolt, és már ő is farkas alakjában ki ugrott a kocsiból, hogy Scottot rögtön a védelme alá vonja. A kettő farkas erősen küzdött a démon ellen, de úgy látszik sajnos Derek és Scott kevés volt ahoz hogy a lénnyel fel vegyék a harcot. Szerencsére Erica Isaac és Boyd hamar meg érkeztek, velük együtt Allison és Alex is. Rögtön be támadták, így a helyzete kicsit meg nehezült a lidércnek. Amint meg pillantotta Alexet, rögtön vicsorítani kezdett.
-Alexander. Elárulod a családod?-Hörögte el változott hangon, mire Alex fel nevetett.
-Sose voltatok a családom. Most se vagytok és nem is lesztek.-Vigyorodott el, majd átalakult ő is az alakjára. Kétségbe estem. Ahogy meg láttam Alexet, meg a másik vér démont, egyre erősödött bennem az az érzés hogy Derekék gyengébbek. Lassan ki szálltam a kocsiból, majd a két harcban álló lidérchez mentem de Derek elém termett.
-Most azonnal haza mész Stilessal!-Morgott, én pedig a szemeibe nézve ki húztam magam.
-Nem most foglak itt hagyni Derek!! Meg vesztél?? Van egy ötletem de kérlek hagyd hogy csináljam! Kérlek..-Könyörögtem farkasomnak aki feszülten állt. Persze hogy nem akarta. Hiszen ezzel veszélybe sodortam volna magamat Derek pedig ettől félt a legjobban hogy bajom esik. Lassan fel pipiskedtem és meg csókoltam hosszan.-Kérlek..-Suttogtam mire megadóan bólintott.
-Jól van. Mond.-Figyelt én pedig mindent elmondtam az elejétől kezdve. Derek fogta és a karomba harapott mire sikkantottam egyet ezzel magunkra hívva a démonok figyelmét. Alex kétségbeesetten figyelte mit művelek de a másik a fogait fenve közeledett.
-Emberlány..a véred valami eszméletlen..-Lassan közeledett, testemből pedig minden élet kiszállt. Nem tudtam meg moccanni. Csak figyeltem a közeledő rémet. Ott akkor azt kívántam bárcsak halott lennék vagy eltűnnék. Alexnek hamar le esett mi van így mikor a démon teljesen rám szentelte figyelmét egy gyors mozdulattal mellé termett, nyakát meg fogva bele harapott majd széttépte azt. A démon egy ideig állt egy helyben, a szemei feketéből fehérré változtak, majd élettelenül össze esett a hideg földre. Meg merevedett majd véglegesen eltávozott. Úgy nézett ki mint egy rohadásnak indult állat. Visszataszító látvány volt. Derekhez bújtam aki védelmezően ölelte a derekamat. Alex le esett állal állt, nem hitte el.
-Nem azt mondtad, hogy lehetetlen őket ki nyírni?-Kérdezte Scott, aki szintén a lényt figyelte.
-Így tudtam. De akkor..Meg találtuk amit kerestünk srácok..A saját mérgük az ellenségük.-Rájuk néz, le törli a kezeit.
Mindenki csak bólintott. Tudtuk hogy Alannal még egyeztetnünk kell, addig úgy se tudunk nagyon mit kezdeni. Mindenki haza ment, muszáj volt pihennünk. Fáradtak és rémültek voltunk. Éppen Derekkel ültem a jó forró kádban, és csak gondolkoztam a történteken.
-Ne görcsölj baba. Meg fog oldódni rendben?-A vállamat Puszilgatta a férfi, én pedig hozzá bújtam jobban.
-Nem tudom elhinni..Mi a fene folyik itt? Egy hónapja még azt hittem hogy az ilyen dolgok csak mesékben léteznek. Most meg..benne vagyok a közepében..-Sóhajtottam, majd fáradtan ki szálltam a kádból, és magamra tekertem egy törülközőt, majd a szobába mentem, és miután szárazra töröltem magam be másztam az ágyba. Derek nem sokkal utánam jött, és mellém fekve magához ölelt.
-Szeretlek..És sose hagynám hogy bajod essen. Soha.-Bújt, én pedig meg fordultam hogy szembe legyek vele, hozzá bújtam.
-Szeretlek nagyon nagyon..Ne hagyj el soha..-Suttogtam fáradtan, a szemhélyam egyre nehezebb lett.
-Sosem foglak elhagyni. Soha.-Suttogta a fülembe engem pedig teljesen elnyomott az álom. Nem tudom mi folyik itt de..Mostmár kezdem érezni hogy ez egyre komolyabb és veszélyesebb.

Blood moon [Teen wolf & Derek Hale fanfic]Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora