Blood moon [Teen wolf & Derek Hale fanfic]

8.rész

Sziasztok! Új rész! Jó olvasást!!☺️☺️☺️❤️❤️❤️

Derek "lakásából" Dr.Deaton rendelője felé vettük az irányt Isaacel együtt, hogy szemügyre tudjuk venni, azt a megmagyarázhatatlan dolgot. Sebesen szeltük az utcákat, hogy minél előbb oda érjünk Alanhoz, ugyanis Derek majd szétrobbant az idegtől. A rendelő előtt, leállította az autót, majd a kocsiból való kiszállás után, ujjait rákulcsolva az enyémekre vezetett be, a dokihoz.  Isaac követett minket, aztán ahogy beértünk, Derek mellkasába kellett furnom az arcomat az elém táruló látvány miatt. Isaac csak lehajtotta a fejét, majd a többiekhez sétált, akik szintén le döbbenve és megrémülve álltak Alan mögött. Egy velem egykorú lány feküdt a fém műtő asztalon. Torka szét szaggatva, ereiben egy csepp vér sem maradt. Arca el simult volt, mégis kissé torz, olyan sápadt, mint az esti holdfénye.
-Mi a franc ez?-Kérdezte feszülten Derek.
-Mi se tudjuk. A hónapban ez már a harmadik olyan fiatal, aki ilyen furcsa és tragikus módon hal meg!-Állapította meg Alan.
-Meg vizsgálhatom közelebbről?-Lépett közelebb az asztalhoz Derek, miközbe engem óvatosan félre tolt.
Én csak "messziről" figyeltem az eseményeket. Egyszerűen nem tudom felfogni, mi ez az egész. Derek több szempontbólo megvizsgálta az áldozat nyakát, majd idegesen az asztalra csapott.
-Felbasz, hogy nem tudunk semmit! Annál az átkozott canimánál is voltak nyomok. Stiles látta is! De ez! Nem mutat magáról semmit! Még csak nyomot sem hagy! Mármint a hullákon kívül, amiknek is csak a torkát látjuk, amiből nem jutunk előrébb!-Dühöngött, mire Alan rázni kezdte a fejét.
-Ez tévedés! Azt se felejtsük el, hogy ez a valami, egy cseppnyi vért sem hagy az áldozatokba. Valószínűleg, ez a lény, táplálkozásból gyilkol, nem pedig amiatt mert élvezi, vagy mert kényszerítik rá!-Gondolkodott hangosan a doki.
-Szóval.. Azt akarja mondani, hogy ez a valami, egy.. Egy vámpír?-Kerekedett ki Stiles szeme, mire Alan csak bólintott.
-Úgy tűnik!-
-De vámpírok nem léteznek!!-Háborodott fel Stiles, mire a helységbe tartózkodó összes farkas egyed mérgesen rámeredt.
-Vérfarkasok se!-Üvöltötték egyszerre.
Most hogy így belegondolok, Dr.Deatonnek igaza van. Az áldozatok nyaka szét cincálva, viszont vére egyiknek sem maradt.
Másfél óra tanakodás után, abban egyeztünk meg, hogy a szünet hátralevő részében, sokkal körültekintőbbek lesznek a többiek, és ha esetleg bele futnának egy gyilkosságba, kívülállóként felmérik az ismeretlen lény tulajdonságait. Igen ám, csak nekem külön tervem is volt, még pedig nem is akármilyen.
Derek haza vitt, a "konzultáció" után, majd egy hosszas csók után, vissza hajtott otthonába a camaroval, hogy további terveket gyártson.
Fáradtan föl gyalogoltam a szobámba, és egy hangos sóhaj kíséretében, az ágyra dőltem. Behunyt szemekkel pihentem, ám nem tartott sokáig, ugyanis telefonom pittyegni kezdett, jelezve azt hogy üzenetem érkezett. Morogva oldottam fel telefonomat, ám ahogy elolvastam az üzenetet, hatalmas vigyor terült szét arcomon.
"Már most hiányzol! Mikor találkozunk újra? D."
Vadul pötyögni kezdtem a választ, fekete farkasomnak.
"Holnap?"

"Az olyan messze van!"

"Tudom, de apával is kell lennem picit! Viszont akkor, holnap egész nap veled leszek! Ígérem! :)"

"Tökéletes! Várom a holnapot! Vigyázz magadra! D."
Erre már nem írtam semmit, csak hanyatt dőlve az ágyamon mosolyogtam. Magába bolondított ez a férfi, tagadhatatlan. A szemei, a mosolya, a viselkedése. Meg őrülök érte.
Gondolataim Derekről, valamiért, az ismeretlen lényre cikáztak át. Többször is végig gondoltam a tervemet, amire holnap reggel kerül sor, mielőtt találkozok Derekkel.
-Hugi!-Rontott be a szobámba Stiles, én pedig majdnem szív infarktust kaptam.
-Stiles! Eszednél vagy??-Kaptam szívemhez, miközbe szúrós szemekkel méregettem bátyámat.
-Huppsz, bocsika! Miújság?-Huppant le mellém az ágyra.
-Semmi különös. Gondolkozok.-Gyűrögettem a paplanomat, mire Stiles elmosolyodott.
-Szerelmes vagy?-Kérdezte.
-Azt hiszem igen. Vagyis, olyan friss még ez az egész, de annyira megbolondított. Bármit megtennék érte.-Dőltem Stilesnak, ő pedig simogatni kezdte a fejemet.
-Tudom milyen, szóval átérzem a helyzetedet Hugicám. Hát én csak minden jót kívánok nektek. De tényleg! Látom Dereken azt, hogy komolyan gondolja veled a dolgokat. Szóval mindent bele!-Adott puszit fejem búbjára, én pedig elmosolyodtam.
-Köszönöm Stiles! Szeretlek!
-Én is téged, hugocskám.-
A nap hamar eltelt, Apa is korábban hazaért, úgy hogy közösen elmentünk egy étterembe.
Nevettünk, sztorizgattunk, és persze Stilinskikhez méltóan, ökörködtünk egy csomót. Miután haza értünk, mindenki ment a saját dolgára. Apa tv-t nézett a nappaliba, Stiles Scotthoz ment, én pedig le feküdtem aludni, ugyanis holnap korán kelek a tervem miatt.

Az órám 6:15-kor csörgött, amit gyorsan le is csaptam, nehogy valaki fel ébredjen rá a családból. Magamra kapkodtam a ruháimat, majd a kávém gyors elfogyasztása után, bezártam magam mögött, a bejárati ajtót, hogy végre neki indulhassak úti célomnak. Szokásosan az erdőbe igyekeztem, de most egy másik ösvényen. Fül hallgatómat benyomtam fülembe, ám zenét nem kapcsoltam be, ugyanis mindent hallanom kell, ami körülöttem zajlik.
Futottam a kiválasztott helyemhez, ami egy nagy tölgy fa volt, majd egy éles kővel megvágtam a kezemet, éppen annyira, hogy vérezzen, de ne is legyen bajom belőle. A művelet után tovább futottam, és számításaim bekövetkeztével, magam körül furcs zajokat kezdtem hallani. Úgy tettem mint aki nem hallja őket, majd egy váratlan pillanatban a semmiből, egy alak ugrott le elém. Lassú mozdulatokkal felegyenesedett, közben párhuzamosan kapta le magáról az arcába logó csukját. Nem erre számítottam. Egy sötétebb bőrű fiú állt előttem, fekete hajjal,  igéző kék szemekkel. Éles arccsontját enyhe borosta fedte.

-Hello szépségem. Nem gondolod, hogy veszélyes egyedül az erdőben futkározni?-Mért meg alaposan, engem pedig kirázott a hideg, és nem a jó értelemben.
-Nem, nem gondolom. És most ha megbocsájtasz!-Kerültem volna ki, de karomnál fogva vissza rántott.
-Na na! Még nem végeztünk! Mi a neved kedvesem?-Nézett le rám az idegen, szemei pedig fokozatosan váltak a jeges kékből, tüzes pirossá.
-Idegenekkel nem szabad szóba állni!-Néztem rá gúnyosan, mire vad hahotázásba kezdett.
-Ugyanmár, ne legyünk dedósok! Mond meg a neved, és talán, megkegyelmezek!-Suttogta. Úgy éreztem, innentől kezdve, nem kell kerülgetni a forró kását, karomat kitéptem, erős szorításából, majd apámtól kapott fegyveremet előrántva pulcsim belső zsebéből, rá szegeztem.
-Mi a franc vagy te? És ki vagy? Miért jöttél ide?-Kérdeztem mérgesen, ám a félelemtől remegve.
-Túl sok a kérdés drága! De legyen. Szögezzük le, nem vámpír vagyok. Hasonló faj, de nem az. Minket csak úgy emlegetnek bizonyos könyvekben, hogy vérlidércek. Vér a táplálékunk, nem sülünk meg a naptól, nem kell koporsóban fetrengenünk. Ó igen, és nincs a földön olyan fegyver mely hatna ránk!-Vigyorodott el, aztán kezemből hirtelen kiütötte a fegyvert, majd torkomnál fogva neki lökött egy fának. Derekamba éles fájdalom nyillalt, erős kezeitől, pedig nem kaptam levegőt.
-Olyan ínycsiklandó vagy, hogy ha csak rád nézek, már össze fut a nyál a számban. Nem volt jó ötlet bogaram, hogy megkerestél, ugyanis most meg foglak ölni!-Villantak ki, hosszú hegyes szemfogai, amikhez tüskés metsző fogak is társultak.
-Én ebben nem lennék olyan biztos!-Csendült  fel támadóm háta mögül egy hang, amit ezer közül is felismernék.
Derek.