Blood moon [Teen wolf & Derek Hale fanfic]

14.rész

Naaa hii! Meg is hoztam a következő részt nektek, remélem hogy tetszeni fog, mint mindig! Nagyon nagyon köszönöm szépen a sok voteot, commentet, nagyon sokat jelentenek és nagyon jól esik❤️❤️❤️❤️❤️ De ha már itt tartok, mint láthatjátok, lett egy új storym. Nem olyan témájú mint ez, de szerintem ugyanúgy élvezhető és olvasható.😁😁Meg köszönném, ha rá pillantanátok, nagyon sokat jelentene. Igyekszem mindig olyat alkotni ami nektek a legjobb! Na mindegy, nem is húzom a szót, jó olvasást és szuper nyarat nektek❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️

Alan, gondolkodva, állt a fém műtőasztala előtt, miközben a lény élettelen testét kémlelte.
-Szóval azt mondod, meg haraptad a torkát és ettől döglött meg?-Pillantott Alexre, aki feszengve állt mellette.
-Nem meg haraptam, hanem szét téptem. És igen. Ezután össze esett és meg halt.-
-Rendben ez eddig oké, de tudnunk kell, mi van a méregben amit hatással van rájuk. Ha pont egy olyan amit könnyebben be tudnánk szerezni, akkor sínen vagyunk.-Szólt közbe Scott.
-Adj mintát a véredből Alex.-Szólalt meg hirtelen Derek, mire a fiú rá kapta a tekintetét.
-És azt hogy csináljam elmondanád??-
-Mit hogy? Fogod, át változol, rá harapsz valamire és kész.-
-Ez nekünk nem így megy okoskám. Mi csak akkor tudunk át változni, ha olyan helyzet van. Legalábbis a gyengébbek csak akkor.-Sóhajtott Alex. Meg sajnáltam. Látszódott rajta hogy tényleg segíteni akar nekünk, és ezt becsülöm benne.
-Segítek benne.-Ajánlottam fel, a srácok pedig egyszerre kapták rám a fejüket.
-Felejtsd el.-Feszült meg Derek, Stiles is hevesen tiltakozott.
-Derek! Segíteni akarok értsd már meg! Nem fogok ölbe tett kézzel várakozni ameddig ti harcoltok.-Fontam karba a kezemet, Alex pedig elmosolyodott.
-Értékelem a bátorságodat Echo! De Dereknek igaza van. Ez veszélyes nagyon.
-És?? A helyzet nem veszélyes már így is?? Tudom hogy nem bántanál. Amúgy is, nincs sok idő. Minél több időt elpazarlunk annál több fiatal hal meg. Alex harapj meg, a véremből pedig Alan vesz mintát és ennyi. Kérlek!-Könyörögve néztem a farkasomra aki még mindig feszülve figyelt. Jól tudtam, hogy nem ért velem egyet, de közben fontolgatta is a dolgot. Aztán fel sóhajtott.
-Legyen. De ha Alex csak egy apró jelét is mutatja annak hogy be kattan, ki nyírom.-
-Rendben.-Bólintottam, szívemről pedig hatalmas kő esett le, a megkönnyebbüléstől. Kicsit remegve oda álltam Alex elé, aki feszengve méregetett.
-Biztos vagy te ebben?-
-Teljesen biztos.-Bólintottam, majd egy éles szikét megfogva bele vágtam a karomba. Alex amint meg érezte a vérem illatát, azonnal fel öltötte magára alakját, úgy nézett rám. Nagy levegőket vett. Lassan a szájához emelte a karomat, majd mélyen bele harapott. Szemeimet össze szorítottam, hogy elnyomjam a testembe áramló fájdalmat. Ivott pár kortyot,aztán el tolta szájától vérző végtagomat. Alan rögtön mintát is vett a friss vérből ami még a sebből szivárgott. Derek kezet fogott Alex-szel, aminek akkor nagyon örültem. Tudtam, hogy ez egy láthatatlan béke kötés közöttük. Ez boldogsággal töltött el. A karomat Alan le kezelte majd be kötötte, meg köszönte a segítséget, aztán vissza vonult a laborba, és neki is állt a vizsgálásnak.
Másfél óra múlva, a kedvenc palacsintázóban ültünk és finom pudingos palacsintát ettem miközben Derek mosolyogva, engem figyelve kávét ivott.
-Mi az?-Kérdeztem teli szájjal, ő pedig kuncogva le törölte a számat.
-Semmi. Örülök hogy nem lett bajod.-
-Én tudtam hogy nem lesz. Bíztam Alexban. És jól tettem.-Mosolyogtam, miközben az epres vaníliás shake-emet ittam.
-Igen, talán tényleg normális. És tényleg a mi oldalunkon harcol, ezt el kell ismernem. Mostmár hivatalosan is a csapatba tartozik.-Kortyolt nagyot a kávéból.
-Én őszintén örülök neki. Jó hogy itt van velünk. Elég erős. Így ez nektek is előny bármiről legyen is szó.-Kuncogtam.
Derek csak kacsintott, aztán ki fizette a számlát. A haza fele úton, csak gondolkodtam ki bámulva az ablakon, miközben Derek kezét szorongattam. Ha nem lenne mellettem, teljesen elveszettnek érezném magam. Igaz, itt van nekem apa is meg Stiles, de az nem feltétlen ugyanaz. Sőt egyáltalán nem ugyanaz.
Hosszas búcsú után Derekkel, végre haza értem. Apa és Stiles már otthon voltak. Apu a konyhában, Stiles pedig a nappaliban rajzolgatott valamit. Oda mentem hozzá és szemügyre vettem. Egy lány volt rajta, de nem Lydia. Valaki más, de gyönyörű volt.
-Újabb jelölt?-Kuncogtam, mire csillogó szemekkel rám nézett.
-Az a fura, hogy őt nem élőben láttam. Hanem az álmomban. És valamiért annyira meg fogott. A szeme, a szája a haja a mindene. De csak az álmomban létezik sajnos. Na nem baj.-Vonta meg szomorkásan a vállát, amit biztatóan meg veregettem. Szegény Stiles. Olyan helyes srác, jó szívű jó lelkű, nem értem miért nem talál végre valakit.
-Ugyan Stiles. Jönni fog valaki hamarosan aki szeretni fog téged én tudom.-Pusziltam meg az arcát, ő pedi meg simizett.
-Úgy legyen kicsi húgom.-
El köszöntem aputol is, aztán fel mentem az emeletre, ám ahogy beértem a szobámba, egy sötét alak ült az ágyamon. Már sikítottam volna, amikor az idegen, egy másodperc alatt elém termett, majd be fogta a számat. A szívem hevesen vert, kapkodtam a levegőt.
Most fogok meghalni?