Bent a szobámban, a földön egy hatalmas szív alakban rózsaszirvom vannak. Az alakzat közepén egy levél volt. A helyiség tele volt égő gyertyával. Nagyon romantikus volt. Leguggoltam az üzenethez és felvettem, majd elkezdtem olvasni. Drága ChimChimem! Gyorsan kapd össze magad és fél óra múlva gyere le a nappaliba. Csípd ki magad a kedvemért! Nem volt aláírás a gyöngybetűk végén. Nyűgösen, de rávettem magam, hogy elkészüljek.
اوووه! هذه الصورة لا تتبع إرشادات المحتوى الخاصة بنا. لمتابعة النشر، يرجى إزالتها أو تحميل صورة أخرى.
Végigmértem magam, majd lementem a megadott helyre. Ma már sokadik meglepődésemre senkit se találtam ott. -Remek. Imádom a többieket. Mindig szivatnak engem.-fogtam magam és elindultam a bejárati ajtó felé. Épp léptem volna ki az utcára és mentem volna a kedvenc helyemre mikor egy ismerős hang megszólalt a hátam mögött. -Hova mész drágám? -Nem vagyok a drágád!-majd megfordultam Egy nagyon szépen felöltözött Maknae-val találtam szembe magamat.

-Mi van ChimChim lenyelted a nyelved? -Hagyj békén!-visszafordultam az ajtóhoz Kinyitottam és kiléptem. Pont csuktam volna be mikor megfogta derekam és visszahúzott magához. Túl közel voltunk egymáshoz. Egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz, míg össze nem értek ajkaink, majd megcsókolt. 5.próbalkozása után sem engedtem neki amit csak egy szúrós tekintettel díjazott. Úgy döntöttem, hogy elmegyek és kiszellőztetem a fejemet. Szerencsére senki se tudott és nem is akart megakadályozni. Így hát elmentem a szökőkút előtt egyenesen a parkig. Ott elsétáltam a megszokott fámhoz. Nekidőltem, majd leültem a földre, úgy hogy a kapucnim rajta maradjon a fejemen. Ez az akcióm is sikerült. -Miért? Miért nem száll le rólam egyikőjük se? Tudtam, hogy vonzó vagyok, ez alap. Nem véletlenül ragadnak rám a csajok. Na, de, hogy a saját nememből is vonzom az embereket?... -Zavar, hogy bejössz JungKook-nak is meg nekem is?-kérdezte Suga? -Te mit keresel itt? És mégis mióta vagy itt? -Tudod hallottam amikor becsaptad az ajtót. Kookie sírt a szobájában amikor utánadjöttem. -De miért? Hisz én semmi rosszat nem csináltam. -Nem hát. -Miért jöttél utánam? -Őszinte legyek? -Igen. -Nem tudom, hogy miért tettem. Egyszerűen úgy éreztem, hogy muszáj...muszáj, hogy utánad jöjjek és hazavigyelek. -Akkor most muszáj, hogy nélkülem menj. -Nem mert a végén bajod esik. -Suga te nem ilyen vagy. Nem szoktál aggódni nos hát senkiért és semmiért.-az utolsó néhány szót már csak suttogtam, de ő még ezt is meghallotta a sötét, kihalt éjszakán. -Ez nem igaz. Az egy dolog, hogy mit mutatok ki, de vannak érzéseim!-majd leült mellém a fa tövébe. Rám nézett, majd ismét megszólalt: -Na gyere menjünk haza. Felállt és a kezét nyújtotta segítségül. Elfogadtam és visszaindultunk a Bangtan lakásba. Útközben egy ideig néma csendben mentünk egymás mellett, de amikor a főútra értünk ahol már vannak lámpák Yoongi megint szólásra nyitotta a száját. -Miért csípted ki magad ennyire? Nem válaszoltam. Akaratom ellenére könnyek gyűltek a szemembe. Úgy döntöttem oda adom neki a levelet amit a szobámban találtam. Amikor elolvasta a könnyeim utat törtek maguknak. Hirtelen megfogta a kezemet és megállított. Egymással szembe fordultunk, majd arcomat kezei közé vette. Hüvejkujjaival elkezdte törölgetni a sós cseppeket orcámról. Mikor végzett munkájával közelebb hajolt és megcsókolt. Engedtem neki. Nem tudom miért, de engedtem. Pont belemerültünk volna egymás ajkainak vad falásába, amikor sírást hallottam. Jung Kook volt az. Úristen mit tettem.-üvöltöttem magamban. Ekkor már rég elváltam Sugatól és a fiatalabbik után futottam aki időközben az ellenkező irányba ment. Szerencsére gyors futó vagyok, így hamar utolértem. Még időben elkaptam a kezét, mielőtt leléphetett volna az úttestre ahol a közeledő autó elütötte volna. Gondolkodás nélkül derekánál fogva magamhoz húztam és csókot liheltem ajkaira. Ellenállt. Sokadik próbalkozásomra is ellenállt. Már már kezdtem volna feladni, mikor megtörtént amire vágytam. A hasamban pillangók röpködtek, míg pulzusom az egekbe szökött. Hihetetlen volt. Hányszor, de hányszor ellenálltam, miközben évek óta erre vártam. Bár tökéletes volt ez a pillanat, mivel minden rosszat kitörölt agyamból, levegőhiány miatt el kellett válnunk. Amint vége lett csókunknak minden újra eszembe jutott. Tudtam, hogy erősnek kell lennem, így megfogtam karját és elindultam vele haza. Némán mentünk egymás mellett egészen a házig. Mikor beléptünk mindenki az ajtóba várt minket egy ember kivételével. Semmivel nem törődve kérdeztem a többiektől. -Hol van? -Nem jött haza.-felelte Jin Nem érdekelt semmi azon kívül, hogy hol lehet. Indultam volna vissza érte, mikor RapMon megszólalt. -Hagyjad. Hívtuk már. Azt mondta egyedül akar lenni. Megtiltotta, hogy bárki is utána menjen. Azt mondta hogy végez magával, ha érte megyünk. -Mi is ezért nem tettük.-fejezte be Hobie Ezek hallattára felmentem szobámba és ágyamra vetettem magam. Tudtam, hogy mindez miattam történt. Nagyjából másfél óra telt el. A többiek ez idő alatt rengetegszer próbáltak bejutni, de az ajtót bezártam így lehetetlen volt. Hirtelen megszólalt a telefonom. Hosszú ideig csak a kijelzőn villogó nevet néztem ami nem más volt, mint.....
