Miraculous: The Continue

Hiba

-Mi a?...-

Szólt apám meglepetten én pedig eléjük álltam.

-Apa, anya, légyszi ne bukjatok ki, deee Farkassal már pár napja hogy is mondjam... Hát mostnában együtt lógunk.. Valahogy így.-

Kínosan mosolyogtam rájuk mire Farkas bátorítóan megfogta a kezem amire én elpirultam. A szüleim összenéztek és végül anyám szólalt meg.

-Szólhattatok volna hamarabb is...-

Látszott hogy haragszik rám és meglep hogy nem akadtak ki.

-De nem tudtam hogy mit szólnátokhozzá és igen... Ne haragudjatok!-

Bevetettem a bociszemeket és apám a kezét nyújtotta a fiú felé.

-Mr. Smith... Neked csak Smith.-

Mosolygott kedvesen apám majd anyukám is felszólalt.

-Engem nyugodtan hívj csak Elenának!-

Ő is kedvesen beszélt majd Farkas mondott nekik egy "Örvendek"-et és kimentek majd Farkas fordult oda hozzám.

-Haza kell mennem.. Otthon nehéz lesz kimagyarázni hogy hova tűntem.-

Megpuszilt majd elengedett az ölelésből.

-Rendben.. Menj csak.-

Végül én is elengedtem őt és már itt sem volt. Fel sem tudom fogni mi történt most... Anyáékhoz még kimentem és elbeszélgettünk erről, elmondtam mindent, és azt is hogy tudom hogy nem kéne de szinte szó szerint Wassel szavait idézték: Ezt nekünk kell megoldani. Fáradalmasan hosszas és kínos beszélgetés után végre mehettem megint aludni.
Másnap reggel gondoltam hogy elmegyek a boltba tejért mert elfogyott és megint sütni akartam Farkassal, de láttam hogy az egyik utca sarkán Farkas és Vex csak úgy falják egymás száját. Ideges voltam egyben és csalódott, olyan hirtelen csapott belém az érzés hogy itt és moat leroskadjak a fal mellett és kisírjam magamból az utolsó könnyeket is, de erősnek kellett maradnom, ezt nem hiszem el... Bebújtam egy biztonságos helyre majd átváltozva sétáltam oda hozzájuk és erősen megköszörültem a torkomat. Ők ijedve elváltak és felpofoztam Vexet.

-Tűnj el innen, de nagyon gyorsan!-

Közelebb hajoltam az idegesítő lányhoz aki ijedten nézett rám majd meghátrált és elszaladt. Aztán felpofoztam Farkast is, talán erősebben mint kellett volna ő pedig csak kérdően nézett rám miközben kezével ráfogott az arcára ahol megütöttem.

-Ez meg?...-

Értetlenkedett majd a szavába vágtam.

-Fogalmad sincs hogy otthon az a lány hogy sír.. Mert igen, látta az egészet és ez undorító dolog. Büszke lehetsz magadra, szívek hőse...-

-Kérlek hadd magyarázzam meg!-

Kezdett bele a védekezésbe de felugrottam egy háztetőre és hazasiettem. Otthon kiszóltam a szobámból hogy ma pihenek és bezárom az ajtómat majd lehuppantam az ágyamra és könnyes szemekkel néztem a szobámban a színesen világító fényeket. Már nem bírtam tovább, elkezdtem a tenyerembe zokogni megállás nélkül. Összetörtem.. Az a lány sokkal szebb nálam, de egy idegesítő kis beképzelt lány és pont attól féltem hogy pont ő fogja elcsavarni a fejét. Ekkor hallottam azt a szokványos kopogást de rázártam az ablakot és a függönyt is ráhúztam.

-Kérlek Lucy, ne csináld ezt.. Hagyd hogy megmagyarázzam, könyörgöm.-

Kérlelt emgem de én csak sírtam tovább olyan halkan amilyen halkan csak tudtam de még az is elég hallható volt.