Célpont /BEFEJEZETT/

3. fejezet

Hát srácok, jó kedvem van, új év van és pezsgő is lecsúszott már a torkomon, szal úgy döntöttem az új év alkalmából felteszem az új rész! Reméltem tetszeni fog! Jó olvasást! :*

Lucky

Valószínűleg fogalma se volt róla, hogy ki az a Jenny és, hogy hol van. De mindegy is. Nem lényeg. Csak törleszteni akartam, meg megtudni, hogy miért segített. Már elvesztettem az emberekbe vetett hitem és rájöttem, mindenkinek van valami hátsószándéka.

– És amúgy mizu? – indítottam lazán a beszélgetést.

– Öhm... semmi. – nevetett. – Nem tudom. Dühös voltam eddig, de már kezd elmúlni.

– Nem tudom elhinni, hogy csak miattam húztad fel magad.

– Hagyjuk ezt. Inkább mesélj magadról, vagy nem tom. Nekem mindegy.

– Ez elég buzisan hangzott. – nevettem fel. – Pedig az egészben az a csavar, hogy én vagyok meleg, nem te. – röhögtem tovább a saját poénomon.

– Aztán még kitudja. – szúrta közbe ő is nevetve. Erre abbahagytam és félig felvont szemöldökkel ránéztem.

– Lesmároljalak, hogy megtudjuk? – mosolyodtam el újra, ám most némi ravaszság is lehetett a hangomban, mert kissé elpirult.

– Skippelem ezt a remek lehetőséget, ha nem haragszol. – mondta végül.

– Kár. Pedig jól csókolok a mendemondák szerint. – valamit mondott erre, de azt már nem hallottam, mivel kinyitottam a bisztró ajtaját és átléptem a palacsinta, waffel és sültkrumpli szent helyének a küszöbét.

– Lucky, drágám, jó, hogy jössz! Épp most készült el egy adag palacsinta. Mindjárt hozom! Ülj le, szívem! – mondta Mrs. Scott.

– Köszönöm. – mosolyodtam el. Odamentem a megszokott helyemre az egyik ablakmelletti boxhoz és leültem. Sam is ezt tette. A kezébe nyomtam az étlapot és közöltem vele, hogy a palacsinta és a waffel a lejobb itt.

– Akkor asszem waffel lesz. – döntötte el.

– Szia, Lucky. – lépett az asztalomhoz Jenny. – Szia. Jenny Scott. – nyújtotta a kezét a velem szemben ülő srácnak.

– Helló, Sam Alexander. – fogadta el a lány kicsi, törékeny kezét.

– Mit hozhatok? – velem már nem is foglalkozott, úgyis tudta mit kérek.

– Öhm... waffelt juharsziruppal és eperdzsemmel.

– Rendben. – fölírta magának és távozni készült, de elkaptam a kezét és finoman visszahúztam.

– Fáj, amiért figyelemre se méltatsz. – vigyorogtam rá, mire az ölembe kötött ki.

– Persze, hogy nem, mivel anyám, ahogy meglát, már a konyhában készíti a mindennapos rendelésed. – nevetett vissza rám.

– Te is ilyen elhivatott kéne légy.

– Aha. Még a végén még jobban elkényeztetnek. Felejtsd el! Na engedj, még dolgoznom kell!

– Nem. – jelentettem ki.

– Mi az, hogy nem? – nevette és a legcsikisebb pontomat vette célba, azaz az oldalam.

– Oké, oké! Feladom! Megyek templomba is meg minden, csak hagyj! – tettem fel védekezőn a kezem és lehámoztam a mancsaim róla, így szabadon pattanhatott fel. Samre pillantottam, aki csak mosolygott a látottakon. Miután Jen magunkra hagyott minket, megszólaltam: