Célpont /BEFEJEZETT/

16. fejezet

Jó olvasást! ^^

Sam

– Akarsz tusolni? – kérdezte Lucky, miután a mamája magunkra hagyott minket.

– Aha. De nem hoztam semmit.

– Adok cuccot. – mondta. Mielőtt még elment volna, megmutatta a fürdőt és adott egy törcsit.

Bementem és a vécére ülve vártam vissza a ruhákkal, de öt perc után ráuntam és nekikezdtem vetkőzni. Már javában tusoltam, mikor kopogott.

– Gyere! – szóltam ki. Hallottam, hogy nyílik az ajtó és hogy leteszi a ruhákat valahová.

– Bocsi, nagyival beszéltem pár szót.

– Se' gáz. Megkaphatom a törcsit? – nyúltam ki érte.

– Aha. Pillanat.

Pár másodperc múlva már a kezemnél éreztem az anyagot és valami mást is. Az ő kezét. Bár a zuhanyfüggöny megakadályozta, hogy lássam az arcát, tudtam, hogy néz. Egyszerűen szikrázott a levegő, ha egy légtérbe kerültünk. Elengedte a textilt és újból megszólalt:

– Akkor én megyek is.

– Te nem tusolsz le?

– Ja, de, csak gondoltam utánad. – felelte kis idő múltán.

– Úgy csinálsz, mintha még nem láttál volna meztelenül. – kuncogtam.

– Nem erről van szó. – morogta. Azt hitte nem hallottam.

A csípőm köré tekertem a törülközőt és kiléptem a zuhanyzótálcából, miután elhúztam a függönyt. Lucky már csak alsónadrágban feszített. Próbáltam nem őt mustrálni, több-kevesebb sikerrel, bár, ahogy láttam, ő meg sem erőltette magát ennek érdekében. Hamar lerántotta magáról az anyagot és már helyet is cseréltünk. Mikor nem látta, nagyot nyeltem és próbáltam csitítani már most jelentkező izgalmam, mely fizikailag is kezdett megmutatkozni.

A tus után ettünk pár falatot, közben kijött a nagyija is. Leült hozzánk, egy darabig csend volt, majd megszólalt:

– Akkor te is New Yorkban laksz?

– Igen. – válaszoltam.

– És honnan ismeritek egymást?

– Osztálytársak voltunk. – nyeltem le a számban lévő falatot. – De igazából csak az utolsó évben kezdtünk el beszélgetni.

– Igen, ezt már említette Lucky. Jut eszembe. Bocsánat, de nagyon szita az agyam. De ne aggódjatok, nektek is ilyen lesz ennyi idős korotokra.

Bólintottam egyet és a mellettem ülő fiúra pillantottam. Miket mondhatott a nagyijának? Elmesélt mindent? Mármint minden mindent...?

Ezerrel kezdett kattogni az agyam és egyre jobban zavarba jöttem. Úgy döntöttem, ideje elmenni lefeküdni, mielőtt még több minden kerül felszínre, mint amit szeretnék.

– Köszönöm a vacsorát! – pattantam fel és elkaptam a tányérom, amit a pici konyhába vittem. Hamar elöblögettem és miután Lucky is végzett, jó éjszakát kívántunk és bementünk a szobába. Felnyaláboltam az ágyneműt és már mentem is a másik helyiségbe.

– Te meg mit csinálsz? – pillogott rám nagy szemekkel.

– A szobámba megyek. – feleltem.

– Ez a szobád. – mutatott a padlóra, hogy nyomatékosítson.

– De akkor te hol alszol.

– Természetesen itt. Veled.