Célpont /BEFEJEZETT/

25. fejezet

Hát sziasztok! visszatértem az utolsó előtti fejezettel. A következő fejezetben el kell engednem Lucky és Sam történetét, ami elég nehéz lesz, bevallom. Már egy jó ideje írom ezt a könyvet és rendkívűl megszerettem a karaktereket. Köszönöm akik végigkísérték a fiúk sztoriját. 

A fent beszúrt dal az egyik jelenethez fűződik. Csakhogy jobban át tudjam adni a hangulatot a zene által is, ezért szúrtam azt be :) Jó olvasást!

Csók :*

MyFlower

Lucky

– Mi folyik itt? – visszhangzott a fejembe a kérdés. Sam idegesen beletúrt a hajába szokásához híven és Maggie-re nézett.

– Semmi. – szólalt meg és egy mosolyt erőltetett magára.

– Ti ismeritek egymást? – puhatolózott.

– Még nagyon régről, igen. – tettem hozzá én is és kiléptem a helyiségből. Visszamentem a helyemre és folytattam a mosogatást. Eredetileg a telefonomért akartam bemenni az öltözőbe, megnézni, hogy Lauren hívott-e, de annyira mégsem fontos.

Nagyjából egy öt-hat perc múlva meghallottam ismét Maggie hangját, ahogy közeledett.

– Ő Leo, az egyik szakácsunk. Ő a jobb kezem már évek óta. Becca a pillangónk, aki mindig oda megy, ahol kell segíteni. Lucky mosogat és aprít, meg ha van bármi, akkor ott van. Például most is a szállításnál. Van még Juan és Sofia is, de ők most szabit vettek ki. Velük is találkozol majd. Én általában kiszolgálom a betérőket, meg ha kell segédkezek hátul. Te a szöszivel leszel – itt rám mutatott. – Majd ő elmondta, mit kell csinálj, én az irodában leszek, mert van még egy kis dolgom. – mondta, aztán eldöcögött hátra. Szótlanul álltunk egymással szemben, majd én törtem meg a jeget és a kezébe nyomtam egy kést.

– Ezt vágd fel nagyjából kétszerkettes kockákra, én addig befejezem azt. – intettem a fejemmel a mosogatótálca irányába.

Bólintott és tette, amit kértem. Miközben sikáltam a lábos belsejét azon gondolkodtam, hogy miért csinálja ezeket Sam, miért kerül folytonos összetűzésbe a rendőrséggel. Nem volt elég neki az az idő, amit ült? Nem tudom ki ez a mostani Sam, de látszólag nem hasonlít a régi énjére. Aztán a kártyára gondoltam a tortán, Smithe-nek. Lauren nem mondta el, hogy ki tette rá, csak annyit, hogy hozzá járt. A lány azt mondta, hogy a sarki boltban járt és onnan van, de az nem lehet, hogy... Csak ő lehetett.

Francba!

– Kész. – a hangra megugrottam és megfordultam. – Bocsi. – mondta, majd várakozón nézett. – Kövi?

– Te tetted a tortára a kártyát? – szaladt ki a kérdés. Megrendülten pislogott párat, aztán ennyit felelt lágyabb hangon.

– Boldog születésnapot.

Becsaptam a lábost a vízbe, ami akkorát fröccsent, hogy Sam pólóját is beterítette a hab és sietve otthagytam, miközben a kezem a fenekemnél a nadrágba töröltem. Meg se kellett forduljak, hogy tudjam követ. Kivágtam a hátsó bejáratot és levegőért kapkodva a falnak támaszkodtam. Egy újabb pánikroham, a hónapban már harmadszor. Az első a városban tört rám egyik nap, a második a kártya elolvasása után és most ismét.

– Lucky... – szuszogta és kétségbeesetten nézett, mikor meglátta, hogy szarul vagyok.

– Hagyj! – préseltem ki magamból, mikor közelebb akart lépni. – Hagyj békén, Sam... – erre megtorpant. Amennyire csak lehetett próbáltam kizárni a jelenlétét és a légzésemre figyelni és a bennem üvöltő hangot elcsendesíteni. Nyeltem egy nagyot, éreztem, ahogy az ádámcsutkám fel-le mozog. Ki-be, ki-be, minden egyes lélegzetvételem éreztem és koncentráltam rá. Percek telhettek el, mire úgy éreztem, hogy nagyjából jól vagyok. Hosszú idő után kinyitottam a szemem és ő még mindig ott volt. Állt és nézett, annyi különbséggel, hogy már a bagó a szájában lógott.