A szerencsének és véletlennek sok minden köszönhet az ember. A találkozások, amik megtörténnek, és elindítanak valami újat. A tél, jeges utak, befagyott kosár pálya, esések és véletlen egybeesések, két fiú életét is elindítja egy új úton. A szerelem...
Ideges vagyok? Nem. Szó szerint pánikolok! Most egy igazi randira megyek! Nem olyan titkos kis találkozásokra. Vagy 3x hajat mostam és vagy 1 órán át cserélgettem, hogy mit vegyek fel. Még kölnit is használtam. Most viszont, hogy itt várom a lakóépület előtt, nem győzöm magam az elmémben, fejbe vágni magam. Mi ütött belém? Váltogatva ugrálok a lábaimon, hisz, szép szavakkal élve, lefagy a tököm! Aggódok. Az, hogy itt várok valakire, megijeszt. Mi van a ha nem jön el? Mi van ha igazak a félelmeim? Mi van ha ő is hazudik nekem?
- Hé! Kagami! Bocs a késésért! - ordít felém, én meg a hang irányába kapom a fejem. Vigyorogva rohan felém. Arca kicsit kipirult a hidegtől és a hosszútávú futástól.
- Semmi baj. - motyogom zavartan. Végigmér, majd odalép hozzám és gyengéden arcon puszil.
- Köszönöm hogy vártál rám. - néz gyengéden a szemeimben, nekem pedig görcsbe rándul a gyomrom.
- Nos, hisz megbeszéltük. - kerülöm a tekintetét, de ő az állam alá nyúlva visszafordít magához.
- Tiszta vörös vagy. - suttogja és hüvelykujjával végig simít az arcomon. Nagyot kel nyelnem és dühösen összeráncolom a szemöldököm.
- Hisz majd meg lehet fagyni, természetes, hogy ilyen. - morgom, mire gyengéden kuncog és ismét arcon puszil. De ez lassabb volt. Ajkai hidegek voltak és kicsit nedvesek. Gyengéden súrolták az arcom, borzongást indítva el bennem.
- Tudom. De szeretném, ha ezen az estén, csak miattam pirulna így ki. - fúrja bele tekintetét az enyémekbe. Sötétkék szemei ijesztően közelről méregetnek benne és abban a tekintetben, úgy éreztem, csak ez az üzenet lobog: Mindenáron akarlak. Ha eddig fáztam is, ettől a pillanatól fogva, úgy érezem, 100 fokos is lehet a testem. A kabát túl fojtogatónak hat, és Aomine közelsége feszélyez. Hátrálok tőle és nagy levegőt szívok, mintha a közelében, nem lehetett volna lélegezni.
- Ó, majd elfelejtetem! - csillannak fel, eddig aggodalmas szemei, és felém nyújt egy rózsaszálat. A döbbenettől, mukkanni sem tudok, jelenleg csak az ismételgeti magát a koponyámban, hogy virágot hozott nekem. Majd, ahogy pillanat heve, enyhül furcsálva méregetni kezdem az ajándékot.
- Ez, egy papír virág? - szemlélem meg közelebbről. Felfedezve a néhol elfojt ragasztót, egy kicsit megszakadt színes papírt, és a bénán rátett leveleket.
- Nem tudom rózsát szerezni neked. De mindenképpen akartam neked adni valamit, az első randin. A neten találtam, hogy lehet ilyet csinálni. Nem vagyok az ilyenekben jó, de remélem tetszik. - magyarázkodik zavartan, miközben kerüli a tekintetem, és olyan arckifejezés uralkodik rajta, mintha azt akarná mondani : Nem volt nagy dolog. Idióta. Erre tudok csak gondolni, de érzem, hogy mosolygok. Nem is bírom abbahagyni. Melegség önti el a mellkasomat és meghatottság. Kiveszem az ujjai közül a könnyű papírvirágot, mire felém kapja fejét és érdeklődve nézi a reakciómat. Óvatosan forgatom, a törékeny kreálmányát, majd, mintha igazi lenne az orromhoz emelem és mélyen beleszagolok. Meglepődöttség ül ki rajta, majd mondani akar valamit, de szavai elhalnak, mikor gyengéd csókot nyomok a vörös papírszirmokra és elégedett tekintettel nézek a szemeibe.
- Köszönöm. Nagyon tetszik. - mondom és gyengéden elmosolyodok. Hirtelen minden érzelem eltűnik az arcáról, ami megrémiszt. Magához ránt, nyikkanni sincs időm, majd erősen átölel.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
