AoKaga - Foglak! (Befejezett)

3.rész Haragos, szerelmes szív

Kagami szemszög :

Valami csikiz. Próbálom félre söpörni, de kezeim meg sem moccannak. Idegesen igyekszem kiszabadítani őket, mikor rá kell jönnöm be vannak szorulva. Talán ez lenne a legkisebb baj. Van, hogy úgy elfekszem a karjaimat, hogy hosszas várakozás után érzem csak úgy, hogy áramlik is benne még a vér. Még is, hogy az egész testem, mozdulni se bírjon, gyanús és aggasztó. Nem akarom kinyitni  a szemem. Talán mert lelkem mélyén tudom mi várna rám és mert baromira aludni szeretnék még. Természetesen ezt a mellettem fekvőt nem túlzottan érdekli. Még jobban magához szorít, szinte összepréselve a magunk közé szorult karjaimat. Morranok egyet, mire az "kedves" illető a nyakamba fúrja az arcát és békésen szuszog tovább. Ha szándékos, esküszöm kinyírom. Ha nem...nos, akkor is kinyírom. Kipattannak a szemeim és készülök, hogy kiosszam és kérdőre vonjam, miközben valahogy sikeresen ágyékon rúgnám, de a tervek nekem soha nem jönnek össze. Talán mert egy "titokzatos" idegen folyton tökretesz mindent. Mintha tudta volna, mi lesz az első dolgom vele reggel, csukott szemmel az ajkaimra tapad és nem engedni, hogy akár egy árva szót is kiadjak magamból. Tudtam! Ébren van! Csak egy gyengéd puszit kapok, még is az arcomba tódul a vér. A sötétkék szemek lassan rám szegeződnek és elégedetten mérnek végig.

- Aludj még! - suttogja mély hangján és visszabújik a nyakamhoz.

- Aomine! Rohadék! Azonnal engedj el! - szűröm ki a fogaim közül és rabságban lévő kezeimet ökölbe szorítom. Ő csak belekuncog a nyakamba, majd érzem, ahogy gyengéd csókot ad az állam alá. Megfeszülök és nagy önuralmamba kerül, hogy ne kezdjek el üvölteni. Nem szeretem ha szórakoznak velem. Ha azt hiszik kiszolgáltatott kis senki vagyok nekik, aki mindent elvisel. Aomine! Te sem vagy kivétel. Hiába, mond rólad bármit Kuroko, nem bírok bízni benned! Túlságosan fáj ez az önelégült tekintet. Fájdalom hasít a szívembe és a megfeszült izmaim elernyednek. Lenyugszom és mint egy üres baba, fekszem tovább.

- Kagami! Mi a baj? - enged el hirtelen Aomine, mire nem túlzottan számítottam.  Felszabadulva a szorítás alól, a testem legurul a kanapéról. Mindketten döbbenten meredünk egymásra.

- Mi van? - csak ennyit bírok kinyögni, mire aggodalmas tekintettel mér végig.

- Mi volt az az előbb?

- Hogy beszóltam? - értetlenkedek.

- Nem. Más lettél.

- Más? - állok fel, miközben megigazítom magamon a félre csúszott ruhákat.

- Olyan üres lettél. - mondja színtelen hangon, mire felkapom a fejem és kissé ijedten meredek rá. Majd megrázom a fejem és kínomban felnevetek.

- Miket beszélsz? Mi vagy te? Lelkész? - vakarom idegesen a tarkómat és kerülni kezdem a tekintetét. A kanapé megnyikordul és halk, tompa lépések jelzik, hogy felém jön. Majd teljesen ledöbbentve, magához ölel.

- Öh! Aomine? - értetlenkedek, de csak, hagyom, hogy magához szorítson. Olyan kétségbeesettnek tűnik.

- Sajnálom. - motyogja, majd eltolva magától a szemembe néz. A szorító érzés eltűnik a mellkasomból. Gyengéden és kedvesen néz rám. Megnyugszom, majd mint aki, most ébred rá mi is történik, elfelejtve az előző jelenetet, kérdőre vonom az előttem álló hálótársamat.

- Megtudhatnám, hogy kerültél mellém?

- Te nem engedtél az ágyamba. - mondja teljes nyugalommal.

- Persze. Biztos térden állva könyörögtem, hogy maradj velem, hercegem. - fogatom a szemeimet, de rossz érzés fog el, mikor gúnyos mosoly szökik az arcára.

- Éppenséggel, csak az ölemben fekve bújtál hozzám és motyogtad : Neh! Jóh az illathod! - parodizál engem, szánalmasan könyörgő hangnemben, minek hatására felmegy bennem a pumpa.

- Ne találj már ki ekkora baromságokat! Ennek semmi értelme!

- Mi az? Fáj, hogy mikor alszol  fény derül mire is vágysz?

- Ha vágynék is valakire biztos nem te lennél! Elmondásod szerint aludtam! Nem tudtam mit csinálok! És hogy te ott vagy!

- A kifogásaid, ahogy a tetteid is, elég átlátszóak.

- Te beszélsz? Ez az egész arra megy ki, hogy ágyba vigyél, majd helyben hagy! Nem? - kiáltom el magam dühösen és nagyot lökök rajta.

- Még is miből szűrted ezt le? - emeli meg a hangját ő is, majd ökölbe szorulnak a kezei.

- Ne néz már hülyének! Látszik rajtad! Nem érdekel miket mond Kuroko! Üt rólad, hogy csak egy kis szórakozási lehetőség vagyok neked! - nem fogom vissza hangom, hagyom hogy betöltse a szobát. Testem remeg és nem értem, hogy miért tőrnek fel ezek a heves indulatok, nyers szavak. Megragadja a pólóm nyakát és olyan erősen húz közel az arcához, hogy mellkasaink fájdalmasan összeverődnek. Már ő sem nyugodt. Izzik körülötte a levegő és talán ugyanaz a vad düh lobog a szemeiben, mint az enyémekben.

- Ennyire hülye vagy? Már megmondtam! Vegyél komolyan, barom! Mi hasznom lenne a veled való szórakozásból? Azt hiszed ilyen ember vagyok? Még ha hallottál is rólam, nem ismersz úgy, hogy ezt eldönthesd!

- Ó valóban?! Te talán igen? Mit nyomulsz rám, he? Azt hiszed olyan jól ismersz te is? Mit gondoltál? Ez szerelem?! Ne légy nevetséges!

- Meg akarlak ismerni! - üvölti, én meg meg sem akarva hallani az előbbi szavakat a padlót kezdem el pásztázni.

- Figyelsz rám?! - rázz meg. El akarok tőle távolodni, de szorosan fogvatart.

- És úgy tervezed, hogy minden eszközt bevetsz? Mikor csábítónak szánt cicázásba kezdesz? Vagy, hirtelen kis szájra puszikkal akartál valamit elérni? Esetleg, ijesszük meg, a már többször megnézet horror filmmel, hátha félelmében velünk alszik? - suttogom, de a döbbent csendben, még is élesen és tisztán hallatszik.

- Honnan ... - akad el Aomine szava, ami keserű ízt kölcsönöz a számnak és  a saját igazam fájdalma mar belém. Legszívesebben már nevetnék, hogy milyen szánalmas is ez a jelenlegi helyzet. Mennyire ismerős és megismétlődő, mint egy meg nem unható film. Mit saját élvezetedre újra végignézel. Talán csak az érzés más. Mert ezek az ismétlődő percek, túl fájdalmasak, hogy az ember vissza - vissza akarja kapni. Lefejtem magamról az akkora már elernyedt ujjakat és elhátrálok, nem is nézve rá.

- Nem vagyok vak, Aomine. - tekintetem még mindig más pontokon vándorol.

- Kagami.. - akar valamit mondani, de még én is tudom, meg sem fogalmazódott benne.

- Kuroko nem mondta? Nem vagyok egy, egy éjszakás kaland. Egy ostoba aki, majd azonnal beléd szeret és kéri, hogy tedd magadévá. - nézek rá fel szomorú mosollyal. Már nem vagyok dühös. Csak ismét üres. Megragadom a cuccaimat és elvonulok a fürdő szobába. Aomine nem mozdul. Nem mond semmit, nem ellenkezik, csak a tekintetét érzem magamon. Mintha átdöfne rajtam és azt mondaná, ez nem így van. Viszont én nem hiszek már ezeknek a pillantásoknak. Így az ajtó határozottan záródik be mögöttem. Fejem koppan a falapon. Picsába!

Felöltöztem és kilépve a fürdőből Aominével találtam magam szembe. Csak egy percre vagyok hajlandó a szemébe nézni, majd,hozzá vágva a kölcsönadott ruhákat, elindulok a kijárat felé. Felveszem a bakancsom, majd belebújok a kabátomba. Érzem ahogy Aomine keze ránehezedik a vállamra, de nem fordulok felé.

- Kagami.. - hangja halk és mély, olyan sajnálkozó, még is csak le akarom magamról rázni őt. Meg sem akarom hallani azokat a halvány, igaznak látszó hangokat, amik arra kérnek, adjak még egy esélyt. Lenyomom a kilincset, kibújok a gyengéden fogó kéz alól és köszönés nélkül elhagyom a lakást. Talán felvertünk mindenkit a környéken, de nem érdekel.