AoKaga - Foglak! (Befejezett)

14.rész Havazik!

Aomine szemszög :

Ha arra gondolok, hogy minden békés, Kagamival kelek és fekszek és éppen a randinkhoz készülődünk, tuti ha csaj lennék, valami örömteli kis ugribugriba kezdenék. Viszont jelenleg, olyan arcot vághatok, mint akinek székrekedése van, hisz a vigyorgásomat próbálom palástolni. Drága szerelme éppen a fürdőben öltözik, mivel szerinte, ha előttem tenné, soha nem indulnánk el. Nem is értem a rágalmazásait. Igaz egy kicsit megfogdosnám a fenekét, nekiesnék a nyakának, hogy a még esti "munkálkodásom" nyomát erősítsem. Még pluszba egy hosszabb csókba is beleinvitálnám, de nem értem, miért is aggodalmaskodik.

- Kész vagyok! - kiáltja el magánt, amint belép a helyiségbe, én pedig most eszmélek fel, hogy még fel sem vettem a pólómat. Mostanában túl sokat fantáziálok Kagamiról. Ez rossz jel?

- Hé! Mit csináltál eddig? Nem akarsz menni? - néz rám rosszalóan. Bár ő nem tudja, de ha duzzog, mindig olyan, mint egy sértődött kiscica. Nem is bírom ki kuncogás nélkül, mire konkrétan rám fúj, majd kimegy a szobából.

- Egy pillanat! - rikkantom utána és gyorsan magamra húzom a ruhám és mellé veszek még egy pulcsit is. Majd gyors léptekben utolérem, a már kabátját vevő, siető társamat.

- Hova sietsz ennyire? Még korán van. - ragadom meg a kabátját és húzgálni kezdem.

- Na! A francba! Hagyd abba! - próbálja magán tartani - Nem maradhatunk itthon! -fogja meg az ujját a ruhának és olyan helyzetbe kerülünk, mint akik kötélhúzást játszanak. Persze egyikünket sem érdekeli a gyerekes helyzet, így csak ide - oda megy a huzavona.

- Miért is? - rántom magam felé.

- Mert, ha itthon vagyunk, itthon is maradunk! - fújtat mérgesen.

- Semmi ilyen nem fog történni! - húzom oda magamhoz a kabáttal együtt, majd szorosan átölelem.

- Biztos elmegyünk!

- Tudom. - sóhajt fel és megadóan visszaakasztja a kabátját, miután kiszabadult a karjaim közül.

- Most mit csináljunk? - kérdezi kicsit feszengve, mire nagyot nyújtózok.

- Azt hiszem bedobom a szunyát! - mondom ásítva és elindulok a hálószoba felé.

- Mi van? - akad ki és utánam fut.

- Most mi a baj? Csak alszom. Olyan korán felkeltettél...

- 10 kor keltünk. - néz rám unottan, én pedig csak egy vállrándítással faképnél hagyom.

- Daiki! - morogja, mikor beér, és az ágy mellé sétál, amelyben már kényelembe helyeztem magam.

- Csitt! Ha indulunk, ébressz fel! - motyogom, majd oldalamra fordulva alvást színlelek. Ó, de még mennyire jól elleszünk. Egy ideig csak tehetetlenül álldogált, majd sóhajtva leül az ágy szélére.

- Tényleg alszol? - kérdezi halkan és egy kicsit megböki az oldalamat. Nem mondok semmit.

- Hahó! Daiki! Ébren vagy? - rázogat - Tudom, hogy csak színleled!

Hosszas próbálkozás után, jelét sem adtam, hogy szándékomba állna felkelni. Kagami morogva huppant vissza mellém.

- A picsába! Ne szórakozz velem, szemét! Tudom miért csinálod. - hirtelen arrébb gurít, de nem nyitom ki a szemet, bár nagyon kíváncsi vagyok - Most örülsz? - kérdezi miközben befekszik mellém és átkarol hátulról.

- Ha azt mondom, hogy igen, mennyire leszel mérges? - kérdezem kuncogva és gyorsan felé fordulok. Boldogan nézek az engem pásztázó szemekbe.