AoKaga - Foglak! (Befejezett)

11.rész Itt vagy nekem

Aomine szemszög:

Megkönnyebbült sóhajjal dőlök el a kanapén. Kagaminak végre lement a láza. Viszont adódott egy kisebb probléma. Hirtelen felülök és arcomat tenyereimbe temetem. Nem lehet igaz! nem lehet igaz! Kínzó lassúsággal húzom végig ujjaimat a képemen, majd hátammal nekivágódok a támlának. Ökölbe szorítom kezeimet és belemélyesztem őket a kanapé puha párnáiba. Ó a francba! Francba!

- Hogy a picsába lehet ennyire aranyos?! - akadok ki. Nem elég, hogy rám mozdult, ráadásul a csókban is meglepő fejlődésnek indult hevesség terén. Olyan édesen bújt hozzám, miközben próbálta leküzdeni zavarát, ami mondjuk kissé elfajult a vége felé. A francba ha belázasodik igazi kis vadmacska lesz. Ráadásul, amikor ismét vizes borogatást vittem neki éppen az egyik párnáját ölelte át. Motyogott valamit, miközben kissé az ágyneműre csorgott a nyála. Kicsit remegő kézzel nyúltam felé, hogy megtörölgessem homlokát, de hirtelen megragadta kezem. Az ütő is megállt benne, azt hittem felébresztettem. Erre ő, arcát beledörgöli a tenyerembe és halkan suttogja : "Aomineh...maradj!". Oké, azt hittem ott kapok orrvérzést. Visszatartott lélegzettel emeltem el tőle a kezem, Kagami pedig szuszogva visszabújt a párnájához. Miért? Miért kell betegnek lenned? Ráadásul tudom, hogy nem helyes, de nem bírtam ki, hogy ne csináljak róla fotót. Ez lesz az új háttérképem. Idegesen vakarva tarkómat, kelek fel a kanapéról. Csinálok neki valami kaját. Tetsu szerint semmit nem evett ma. Tisztára le van gyengülve. Idióta. Kis kutakodás után, megtalálom a serpenyőt és előveszek még hozzá egy lábost is. Végül is az én hibám. Ha nem ijesztek rá és figyelmes vagyok vele, akkor maga körül lévő dolgokkal is tud foglalkozni. Szemét vagyok? Megtöltöm vízzel a lábost. Boldoggá tesz, hogy egy ideje már csak velem tud foglalkozni. Beletöltöm a rizst a már felmelegített vízbe és rárakom a fedőt. Képes miattam aggódni. Előveszem a nem rég vett zöldségeket. Megmosom, megpucolom amelyiket kell, majd aprítani kezdem őket. Végül is, én is így vagyok. Egyszerűen lehetetlennek érzem kiverni őt a fejemből. Ha vele vagyok, nem bírom visszafogni magam. Öntök egy kis napraforgó olajat a serpenyőbe és pár perc melegítés után, belerakom a feldarabolt zöldségeket. Megsózom és még rakok hozzá egy kevéske fűszert, majd alacsony lángon párolni kezdem. Elmélyedve kavargatom, figyelve, hogy ne égjen oda.

Elkészülve mindennel, a mosogatást is befejezve, unottan ülök vissza a kanapéra. Francba is Kagami. Még soha életemben nem végeztem ennyi házi munkát. Fáradtan dőlök el ismét a kanapén és lehunyom szemeimet. Végül is miattad, talán nem nagy áldozat. Halk lépteket hallok, mitől a pillanatnyi fáradtságom el is múlik. Hirtelen pattanok fel, majd kissé döbbentem meredek az előttem álldogáló Kagamira. El is felejtettem, hogy nadrágját száműztem a szoba egyik sarkában, így csak egy száll boxerben veszít előttem. Egyenruhája meggyűrődve és teljesen szétnyílva.  Haja kócos, arca pedig kissé még piros. Álmosan néz rám és érdeklődve nézelődik körül, hogy mi is a helyzet.

- Hány óra van? - ásítja és közelem vánszorog.

- Kb. 6 óra körül lehet. Mért keltél fel? Jobban vagy? - helyezem tenyerem a homlokára, kisöpörve kósza tincseit szemeiből.

- Már jobb, de még elég meleg vagy. - húzom el a szám és szobája felé kezdem lökdösni.

- Éhes vagyok. - motyogja, majd sejtelmes vigyorral karolom át a vállát és kissé az arcába hajolok.

- Főztem neked valami igazán finomat. Szeretnéd, ha megetetnélek? - kérdezem, miközben kitágult szemekkel mered rám. Arca vörösebb árnyalatot vesz fel, majd elfordítja fejét.

- Igen, szeretném.-  suttogja és kibújva kezem alól, elindul a háló felé. Na erre nem számítottam. Vigyorogva megyek be a konyhába, hogy tálcára pakoljam az ételt. Ne vigyorogj már így Aomine! Basszus! Miért vagyok ennyire boldog?