Nem azt mondom, nincs veled baj, de hosszú volt az éjszaka. Ágyba löknélek, föléd térdelnék, ajkadba harapnék, nyelveddel játszanék. Hajadba túrok, illetve hányok, vagyis már hánytam, mert elméláztam. Lefekszem melléd, érzem a keserű ízt. “Megyek leterítem a matracot a földre, azon alszunk majd este.” mondod, és eltűnsz az ajtóban. Egy perc múlva lesegítesz. Levetkőztetsz. NEM AZÉRT. Kádba teszel, megfürdetsz. NEM AZÉRT. Engedsz nekem nagy habos vizet…. NEM AZÉRT. És beszélgetünk. NEM AZÉRT. De mégis miről? Beszélünk rólam, rólad. A múltról, hogy mekkora szar…. volt nélküled. Nézem a szemeid. Gyönyörű barnák. “Imádlak drágám!” ordítom némán. Elmondom az ömlengős szart, de olyan részletesen, mint amilyen részletesen Az arany emberbe le van írva a Duna. El fogok aludni. Csukódnak le a szemeim. Ne! Kérlek maradj itt. De te eltűntél, és arra ébredek föl, hogy jéghideg a víz. Didergek kicsit. Szólongatlak. Megtörlöm magam és kimegyek a nappaliba. Eltűntek a gyertyák, eltűnt a zene. A hányás a párnáról…. és te is… Egy éve történt, de még mindig itt járkál a fejemben az a mondat: “Örökké szeretni foglak.”
YOU ARE READING
Elfolyt Idő /BEFEJEZETT/
PoetryNem tudok egy történetet írni folyamatosan ezért gyakrabban írok verseket, vagy slam szerű irományokat, kisebb történeteket.
