shattered pieces [L.H.] |✔

2.5

∞″^ Layla Barnes ^″∞

“ Életem legrosszabb döntése volt, hogy kiléptem azon az ajtón.
A kórház ajtaján. Ott kellett volna maradnom és addig könyörögni, amíg meg nem bocsátasz. Amíg szemet nem hunysz a rettenes dolgaim és hatalmas hibáim felett. Minden este átkozom magam, amiért az enyém voltál, de nem tudtalak megtartani. Mert igen.
Kétség kívül az enyém voltál, és nekem is hiányzol. Láttam a képet. „

Luke instagramon posztolt egy képet, amelyhez ezeket a sorokat csatolta.
Hiányzom neki. És ezek szerint szeret.
Mindent megtennék, hogy újra átölelhessem. Hogy gyönyörű jégkék szemibe nézhessek, miközben megcsókol. Hogy egy görbe este után mellette kelhessek fel és a fülembe suttogja, mennyire szeret.

Szeretlek, Layla.

Milyen szépen hangzana az ő szájából. Az ő hangjával.
Milyen jó lenne, erre elaludni minden este...

Sóhajtottam egy hatalmasat és előhalásztam egy fekete farmert és egy fehér pulóvert a szekrényemből.
Magamra kaptam a ruhákat meg egy cipőt és Luke ajándékát felkapva útnak indultam a házuk felé.
A ház elé érve becsöngettem, mire Michael kíváncsian sétált a kapuhoz. Amint meglátott, kislányosan felsikított és elkezdett hozzám futni.

- Macskalány. – sipította és karjába kapott egy ölelésre.

- Cicafiú. – vinnyogtam én is, és elmosolyodva Michael törzse köré fontam kezemet.

- Gyere. – vigyorgott. – Luke már azt hitte, el sem jössz.

Nagyot nyelve követtem.
Mikor beértünk a nappaliba Luke felpattant és hozzám sietett.

- Layla. – mosolygott szeretetteljesen.
– Hát eljöttél.

- Ki nem hagytam volna. – néztem szemeibe. –  Boldog szülinapot, Luke.

Közelebb lépett és magához húzott.
Állát fejemre támasztotta, kezeit hátamon járatta.

- Boldog szülinapot, Királylány.

- Én már ölelést sem kapok?
– kiáltott oda Calum.

- Gyere ide, te mamlasz. – léptem hátra Luketól és tártam ki karjaimat.

Talán még megoldódhat minden.

¶× Luke Hemmings ׶

Néztem ahogyan a barátaimat ölelgeti. Hihetetlen, hogy mennyire örülnek egymásnak.

Gyorsan beszaladtam a szobámba, hogy kivigyem Layla ajándékát.
A kis ajándékos tasakot kezembe véve mentem vissza a nappaliba.
Layla elé álltam és minden bátorságomat összeszedve kezébe nyomtam az ajándékot.

Csak adja Isten, hogy tetszen neki...

Lefejtette a kicsiny ékszeres dobozról a csomagolást. Szemébe könnyek gyűltek és ragyogó mosollyal nézett rám.

- Luke. Hiszen ez a nyaklánc gyönyörű. – arca mindent elárult.

A kis aranylánc amin medál gyanánt egy kis szívecske csüngött rettenetesen boldoggá tette a lányt.

- Fordítsd meg a szívet.
– mosolyogtam rá kisfiúsan.

Megfordította. Könnyei eleredtek a dátum láttán. Az a dátum volt bele gravíroztatva, mikor összejöttünk.
Mosolyogva törölte meg pulcsija ujjában arcát és felnevetett.

- Nem is tudom, ezek után hogyan merjem oda adni az én ajándékomat.

Kikaptam a kezéből a dobozkát és lassan felemeltem tetejét.
Egy kép volt benne. Egy kép, melyen az első közös szelfink volt látható.
A faragott fakeretre ezüst betűkkel ráírva: Ha tehetném még egyszer neked adnám a szívem.

Arcomon széles mosoly terült szét.
Ez az ajándék többet jelentett nekem bárminél.
Nem tétlenkedtem ezután. Magamhoz húztam az aprócska lányt és éhesen tapadtam ajkaira, mire a fiúk örömükben felkiáltottak.

_________________________________________
2017.02.12.

Merci