Múlt és jelen *ÁTÍRÁS ALATT*

Jelen III

Egy Szöuli utcán sétálunk. Megyünk haza...illetve hozzám. A csapat valahogy ilyenkor mindig nálam akar lenni, amit én nem is bánok, mert úgyis egyedül vagyok.

-Ki fog főzni?-kérdezi Alex.

-Vacsira főzni? Na ne szórakozz. Csinálunk salátát-mondja Zed és rám néz csillogó szemekkel.

-Saláta mániás-forgatom a szemem-Amúgy felőlem oké, de ti veszitek meg a hozzá valókat, mert én nem fogom állni. Ha nálam alszotok, akkor ti veszitek a kaját-mutatok rájuk az utca közepén állva.

-Akkor megyünk Allal és megvesszük. Ti Colorral meg pattogtassatok kukoricát, meg keressetek valami filmet.-utasít minket Zed.

-Ki mondta hogy nálam van kukorica?-nézek rá kérdő tekintettel.

-Alap. Nálad mindig van-kacsint rám Color.

-Okéoké. De akkor menjünk, mert éhezeeem-nyafog Alex.

-Menjetek-mondom és elindul mindenki, hogy a neki szánt feladatot megcsinálja.

*Otthon*

-Az Grú  jó lesz?-kérdi Color mikor végeztem a kukoricálval.

-Uuu. Az nagyon nagyon jóó-visítom és a mutatóújjam a homlokomhoz emelem, szinte egyszerre Collal és rákezdünk: Egysza egysza egyszavuuuuu! Olyan cukii hogy belehalok-sikítjuk, majd elkezdünk ugrálni, mint két kis lány.

-Vigyázz!-kiált fel Col, de későn. Az egyik fotel lábában megbotlok és elesek. Fáj egy kicsit, de nevetek, mert ilyen vagyok. Minden szerencsétlenségen nevetek.

-Hallod te rohadt béna vagy-mutat rám nevetve Col.

-Ja tudom-nevetek én is, miközben egy kukorica darabot próbálok kiszedni  a hajamból, ami tuti nagyon vicces, mert mind ketten még jobban nevetünk...így jár az, aki kukoricával a kezében esik el.

-Ti mit csináltok itt?- egy döbbent Zed és Alex bámul ránk az ajtóból. Egy pillanatra néma csönd telepszik ránk aztán egyszerre kezdünk el röhögni.

-Inkább ne kérdezd. Ahogy látom a csajok éhesek-mutat ránk Alex.

-Igen Zeedii! Csinálj kaját-orditok Colorral egyszerre Zedre.

-Megyek megyek-mondja és indul is a konyhába.

-Hát én meg asszem segitek.-paskolja meg Zed hátát Alex.

-Gyere tesó-mondja Zed és kimennek a konyhába.

*Egy félóra múlva*

-Kész a kaja!-kiáltanak Alexék a konyhából,  mi meg Colorra kirohanunk a nappalibol és egyből megrohamozzuk az ételeket. Csináltak salátát, meg tojást.

-Nyugi nyugi lányok. Mindenkinek jut böven.-nevet Zed.

-Finom a tojás!
-Fini a sali!-mondjuk szinte egyszerre.

-Akkor együnk-ül le végre Zed is

*kaja után*

-Emberek! Én álmos vagyok-jelentem ki.

-Én is-szólal meg Color.

-Én is-mondja Al.

-Akkor aludjunk szerintem-nevet Zed.

-De elöbb mindenki elmegy le tusolni, mert büdösen nem fogtok az ágyakban aludni.-szólok rájuk, mire mindenki megindul a fürdő felé.

-Emberek! Ne egyszerre lehetőleg-kiáltok utánnuk. Miután sikeresen letusolt mindenki, meg pizsamát is talált mindenki, elmentünk aludni. Zed és Color a vendég szobába, Alex és én meg a saját szobámba. Amint lefekedüdtünk elnyomott az álom.

Egy erdőben sétálok. Körülöttem teljes sötétség. Vajon merre vannak a többiek? Meg probálok kiáltani, de nem sikerül. Könnyek gyűlnek a szemembe. Miért vagyok itt? Miért nem vagyok képes felébredni ebból a rémálomból?! Valami megmozdul mögöttem. Egy zölden világító szempárt látok közeledni felém. A lábaim nem mozdulnak. -Valaki segítsen!-kiáltanék de nem tudok. Fuss, menekülj! Mindjárt utol ér!-Hallok egy vészjósló hangot.

Könnyes szemmel ébredek fel. Alex mellettem alszik. Kikecmergek az ágybol és  kimegyek a konyhába egy pohár vizet inni. Utálom, amikor ezt a rohadt rémálmot álmodom.

-Day? Minden oké?-kérdi Al kábán a szobából.

-Igen-sóhajtom és vissza megyek a szobába.

-Megint azt vacakot álmodtad?-suttogja a sötétségbe.

-Aham.-bólogatok és hozzábújok.

-Na...Blacki-kezdi simogani a buksim, hogy megnyugodjak.-Nyugi van. Vége van. Megvédlek minden től, tudod. Probálj meg vissza aludni.

-Jó-nyöszörgöm halkan és belefúrom a fejem a mellkasába. Pár perc alatt el is aludtam, de hallottam még Alex hangját, ahogy megszólal:
-Hát így kell elaltatni téged. Ez az...aludjak csak Dayem vigyázok rád.-és egy puszit nyom a kobakomra.