Múlt és jelen *ÁTÍRÁS ALATT*

Múlt X

*Alex szemszöge-10êvvel korábban(10 éves)*

-Alexom! Kicsikém! Hova bújtâl?-keres anya. Épp bújocskázunk, mert apa nincs itthon. Ilyenkor lehet játszani és nem kell a szobâban rettegni, hogy megüt. Apa amióta megszülettem ver. Minden. Egyes. Nap.
Sajnos nem csak engem. Anyát is. Tavaly a szülinapomon korházba kerültem. Két hétig fekütdtem ott. Agyrázkódás és egy pár törött borda. Egy súlyosabb zúzódás a bokámon és még egy pár komolyabb karcolás. Idén apa megint lelépet, de azt mondta nem fog ma bántani. Legalábbis annyira.

-Meg vaaagy!-ugrik rám anya,  mivel a szekrêny mögött próbáltam elbújni. Kis hijján elesünk, de mindeketten nevetünk. Szeretem amikor csak ketten vagyunk.

-Hogy van az én kis tíz éves nagy fiúm?-emel a magasba. Ahhoz képest, hogy mindennap bántja apa ereje telljêben van. Igaz mêg csak harmincöt êves, de na. Ő is gyakran kerül a korházba. Az ebereket meg egyszerüen nem érdekli az, hogy szenvedünk. Nem engedik anyának azt, hogy elváljon apától. A bíróság alaptalannak nyílvánította a válást indítékát. Még jó, hogy apa egyik ivó cimborája volt a bíró.

-tudod kincsem-szólal meg anya-Nagyon szeretlek. Sajnálom,hogy szenvedned kell.

-mm.rázom meg a fejem és hozzá bújok.-Boldog vagyok! Amikor nincs itthon apa nem kell félnünk és boldogok lehetünk. Szabodon nevethetünk és játszahtunk.-ölelem tovább.

-Ilyet ne mondj kicsem. Nem szabad.-simitja meg a hajam.

-Miért nem? Utálom!-fakadok ki.

-Mert az apád kincsem. Nem szabad.-ölel szorosabban. Lassan elenged és neki áll főzni. Anya csinálja a legfinomabb leveseket. Ma krumpli leves lesz. Tudja, hogy az a kedvencem.

-Megjöttem család!-dölöngél be apám a nyitva hagyott bejárati ajtón.

-Szia...drâgám-int neki anya miközben leveszi a tűzhelyrő a lábast.

-Mit föztél asszony?-veti le magát a konyha székre, ami fájdalmasan nyöszörög alatta.

-Krumpli leves van....drágám.-ha nem rakja bele azt, hogy drágám, akkor megveri.

-Megint asszony? Mikor csinálsz végre valami ehetöt is?! Nem kell mindig ezt a szart adnod nemekem!-boritja a földre a lâbasban rejlö leves tartalmát.

-Most meg hallgatsz?-csapja arcon anyát, mivel nem szól semmit. Ez mindig felidegesíti apát, mint ay is ha vissza szól.

-Miért nem mondasz semmit!-üvölt tovâbb és újabb ütést mér anyára. És ez igy megy ez addig, amig anya össze nem görnyed egy, a hasába mért nagyobb rugástól.

-Anya!-kiáltom és oda futok hozzá. Megprobálom ellökni apát onnan, de elkapja a kezem és felemel. Megfogja a torkom és elkezd fojtogatni.

-Meg...full...-nyöszörgöm. Egyre jobbam sötétül a világ körülöttem.

-Meg ölöd!-hallok egy kiáltást és érzem, hogy leesek a földre.

-Alex. Kicsim-tart anya a karjába.-Jól vagy?-kérdezi.

-A..azt hiszem.-nyöszörgöm.

-Az jó kincsem. Tudod..anya....nagy...on....szere...-elfekszik mellettem. Látom, hogy a fejéböl folyik valami. Feltérdelek mellé.

-Anya. Ébredj-bököm meg a kezét.-Anya! Ne aludj el itt a földön. Hideg a padló. Megfogsz fázni.-most már enyhén rázogatom.-Anya! Anya! Ébredj fel! Ébredj már fel!-üvöltöm és egyre jobban rázom. -Anya! Ne hagyj itt egyedül-most már elkezdek zokogni. Elernyed kezét fogom és oda rakom az arcomhoz. Êlettelenül esik vissza a teste mellé. Ráborulok és zokogok.
-Anyahahaha-sirok.-Nem hagyhatsz itt! Nem hagyhatsz itt apával-apa. Körül nézek és meglátom egy késsel a szivében. Az ö teste is élettelenül fekszik a földön egy nagyobb serpenyővel maga mellett.

-Nem lehet.-a fájdalom ami a szivembe keletkezett a hirtelen ür miatt, ami anya elvesztése után keletkezett  egyre jobban elborí és fáj. Kiszaladok a házbol. Csak arra tudok gondolni, hogy meszebb es meszebb jussak any élettelen testétől. Meszebb az otthonomnak csúfolt helytől és meszebb a fájdalomtól. A szemeimet csipi a könyeim és az esö is elered. Már a másik városban vagyok. Fárdtan esek össze egy eldugottabb sikátorban.

-Nem lehet. Nem halhat meg! Az anyáknak hallhatatlannak kéne lenniük!-üvöltöm fájdalmasan az esö áztatta éjszakába. A falnak dölök és a térdemre hajtom a fejem. Lassú és nehéz könnyek buknak ki belölem. Szép lassan az álom, mintha segiteni akarna megtalál és elalszok. Álmodok.

-Anya. Gyere nézd meg mit rajzoltam!-kiáltom ki a konyhábol ahol mindig rajzoltam. Anya kint tereget a teraszon.
-Várj egy kicsjt kincsem. Mindjárt ott vagyok.

-Anya?-egy erdöben találom magam.
-Megöltem öt, hogy élhess. Most téged is megöllek, hogy a pokolra menj helyetem-apám mondja. Szemben van velem és egy véres kést szorongat a kezében. A melkasânâl egy hatalmas lyuk tátong és hiányzik a szive. 

-Miért nem szeretsz?

-Megöllek téged is-üvölti és rám ront. Menekülök. Egyre beljebb egy sötét és ilyesztő  városba.

Ilyedten ébredek fel. A hajnal valahogy ide ért. Nem tudom mennyit aludhattam, de még aludnék. Épp mikor elfeküdnék a földön, hogy vissza alhassak megszólal egy idegen hang:

-Felébredtél kis fiú?-kédi az idegen. Megilyedek, mert bevillan egy rossz érzés. ami azt sugallj, hogy meneküljek el, de elkap. Felemel és elindul egy autóhoz. A vállát csapkodom és segitségért kiáltok, de Ő befogja a szám és bedob egy autóba. Elindulunk.

*Itt a rész Alex múltjárol. Még egy lesz és újra Day idejében fognak menni a dolgok. A kêpen Alex Anyukája lâtható *