They are around us (régi, másik könyvben átírás folyamatban)

A zűrök nagy súlya alatt (1.évad 6.rész)

- Tessék?! És ezt csak most tudjátok mondani? Lehet, hogy már itt vannak! - háborodott fel Nicolas.

- Igen, és egyáltalán az én Rose-om beleegyezett-e? - kérdezte Patrick dühösen Joshtól.

- Igen, Patrick. - válaszoltam én helyette. - Elfogadtam.

Ő erre csak lesütötte a szemét.

- Ne aggódjatok, nem fog sokáig tartani! - mondja Josh a többieknek, majd intett nekem, hogy menjek közelebb. Odamentem hozzá. - Figyelj, egyszerűen megfogjuk egymás kezét, majd az agyarommal a jobb kezeden, mindegyik ujjatad megharapom. Ugyanezt teszem a sajátommal, majd az ujjainkat összerakjuk, az ég felé mutatva, majd utána elkezdek mondani egy ősi vámpír varázslat szövegét és készen is leszünk. - magyarázta hosszan Josh.

- Oké. - egyeztem bele, majd megfogta a kezem. A jobb kezemen, mindegyik ujjamat megharapta, majd ezt tette magán is. Összekulcsultuk a kezünket és elkezte a varázsigét. Közben úgy éreztem, mintha köztünk láthatatlan láncok fonodnának össze. Kis idő múlva befejezte a varázsigét és eltűnt az érzés.

- Kész vagyunk. - mondta miközben elengette a kezem.

- Oké. Akkor minden kész van? - kérdezte Patrick és mindenki bólintott. - Akkor indulás.

Kiléptünk a házból, ahol már vagy 4 éve éltünk.

,,Jól kitartottál te ház. Hiányozni fog az ott eltöltött idő." - gondoltam megállva a ház előtt, majd végleg elindultam a többiekkel, hátat fordítva régi otthonomnak.

Ahogy megindultunk George hátra nézett, a házunk mögé. Ott már látta, ahogy, ahogy közelednek az élőhalottak.

- Hé, eléggé sietnünk kéne! - szólt ránk George és nagyon gyorsan mentünk.

Beértünk egy erdőbe, ahol nagyon dimbes-dombos vidék volt. Az egyik nagyobb dombról lenézünk egy síkabb területre, de azonnal el is bújtunk, mert zombik jártak arra.

- Most mit tegyünk? - kérdeztem Patrickre nézve. Először csak hallgatott.

- Fussunk közöttük. - válaszolt végül.

- Hogy mi? - kérdeztem, majd mások is csodálkoztak.

- Nincs más esélyünk! Mindenki fut, de ha közeledik egy zombi akkor harcol. És amíg lehet segítünk a másikon. De nem harcolni állunk le, jegyezzétek meg! Csak addig, amíg el nem tudunk futni. - magyarázott Patrick és végül mi is beláttuk, hogy nincs más esély.

Elindultunk. A vámpírok, mint ,,testőreink" védtek minket, embereket kívülről. A zombik viszont észrevettek és közeledtek. A szemem sarkából észrevettem, hogy egy zombi megtámadta Nicolas-t. Oda akartam menni, hogy segíthessek neki, de Josh megállított. Én menni akartam, de nem engedett végül láttam, hogy Kevin a segítségére sietett. Majd ismét mindenki csak futott és futott. Egyszer csak arra eszméltünk, hogy már előttünk is zombik vannak. Körbe lettünk véve. Már minden vámpírt, meg még Patrick-et és Nicolas-t is lefoglalt egy zombi. Végül kétségbeestem.

,,Ebből már nincs kiút..."  - gondoltam könnyekkel a szememben.

Hirtelen halkan, de tudtam, hogy hallottam mintha farkasok vonyítanának. Messziről már mindenki felfigyelt rá, hogy a zombikat ödöklik körülöttünk. Végül annyira gyorsan történt minden, hogy mire feleszméltem egy ismeretlen fiú húz engem, körülöttem a többiek futnak néhány más, ismeretlen emberekkel. 

Ezután a sok-sok futás után leráztuk a zombikat és megálltunk egy biztosnságosabb helyen. Ahogy a fiú elengedte a kezemet, azonnal neki döltem az egyik fának és leültem a tövébe. Majd miután kipihentem magam, felnéztem. Az ismeretlen emberek nagyja férfi volt és csak két lány volt velük. Az egyik fiú leguggolt hozzám. Szép kék haja és zöld szeme elápráztatott. A hajáról felismertem, hogy ő volt, aki húzott engem futás közben.

- Bocs. Kicsit gyorsan futottam, igaz? - kérdezte mosolyogva, én ettől kicsit elpirultam.

- Ne-nem... Egyáltalán nem. Bírtam én csak izgultam. Tudod... a zombik  miatt. - mondtam kicsit átlátszóan.

- Aha. És én ezt higyjem is el. - mondta és leült mellém. - A nevem Rick. - mondta és felém fordulva, mosolyogva kezét nyújtotta nekem. - Örvendek! 

- Én is. - ráztam vele kezet boldogan. 

Messziről Josh figyelt minket, de engem nem igazán érdekelt.

- ... téged? - kérdezte Rick.

- Tessék? - néztem fel a gondolataimból.

- Az előbb kérdeztem: Hogy hívnak téged? - kérdezte. Talán mégis egy kicsit érdekelt, hogy Josh minket figyelt, ha még ilyen mélyen is elgondolkoztam róla. 

- Rose. Rose a nevem. - válaszoltam neki.

- Hm... Szép név. - bókolt nekem.

- Hah? Tényleg? Én eddig utáltam a nevem... - mondtam.

- Mégis miért? - kérdezett kíváncsian vissza.

- Tudod... Anyukámnak az volt a kedvenc virága. És a rózsa színe valami olyanra emlékesztet, amire már rég nem akarok emlékezni. - mondtam szomorkásan és Josh szemét néztem. Ő azonnal rám nézett, de én elkaptam a fejemet. Ezt észrevette Rick is.

- Köztetek van... valami?  - kérdezte gyanakodva Rick.

- Á, dehogyis... - mondtam. Valahogy az az érzésem tamádadt, hogy nem akarok neki beszélni a Vámpírszertartásról.

Ezután ismét Joshra néztem. Ő dühösen engem nézett. Felénk jött, majd a másik oldalamra ült.

- Látom nagyon jól elbeszélgettek. - mondta gúnyosan.

- Igen, azt tesszük. Miért? - válaszolt Rick.

- Á, semmi. Csak tudod... - mondta és átkarolta a vállam. - Ő az enyém. - mondtan nagyképűen.

Levettem a kezét a vállamról és dühösen felálltam.

- Mégis mióta vagyok én a tiéd? - kérdeztem tőle. 

- Mióta megtartottuk a Vámpírszertartást. - válaszolta.

- Vámpír... mi? - nézett rám értetlenül Rick. 

Összezavarodtam és csak egyet tudtam. Nagyon mérges voltam Joshra. Nem tudom miért pontosan. Azért mert, hogy elmondta Ricknek ezt vagy azért, mert a magáénak mondott. Szerintem mindakettő. Végül már annyira elegem lett, hogy bekönnyeztem és elfutottam.

Végül egy fa mellé, ami egy patak mellett volt leültem, majd kissé elbóbiskoltam. 

Vége. Nem soká jön a kövi! ;)