They are around us (régi, másik könyvben átírás folyamatban)

Szemtől szemben (1.évad 3.rész)

- Ti...ti mind... - motyogtam magam elé.

-Igen. Mi vámpírok vagyunk. - folytatta Steven. - És tudod egy idő alatt éhesek leszünk.

- Úgy van. És te az idegeinket ezzel a csodás szaggal még jobban éhessé tettél minket. - mondta Tina.

- Szóval most...Add át nekünk magad! - kiáltott rám Steven, majd felém futott és megtámadott.

Szerencsére mivel Patrick az évek alatt kiképzett eltudtam bánni vele. Minden támadása elől kitértem, majd amikor sebezhető lett támadtam. A háta mögé futottam és a nyakánál leütöttem. Tudjátok annál a pontnál, ahol ha megütik eszméletét veszti. Így is lett, Steven elájult. Mivel a többiek látták mire vagyok képes, már mással próbálkoztak. Tina a hátam mögül támadott. Letiport a földre. A körme átvaltozott hosszú karommá, majd elkezdett mindenfelől támadni. Egyszer a karomat, majd a lábamat karmolta. Azt várta, hogy mikor fáradok ki, de végül ő fáradt el. Amikor a legtöbb esélyem volt rá lelöktem magamról és őt is lebénítottam.

- Ez már több a soknál! - kiabálta Kevin.

Valamilyen varázslattal a két kezét a földbe vezette, majd a lábamnál ki és a karjával kiütötte a lábamat alólam, így hátra estem. Ezután rámugrott és a nyakamat akarta nagyon megharapni. Végül még volt annyi energiám, hogy arrébb lökjem, majd amikor felállt a lábammal szépen tökön rúgtam. Telejesen kidőlt tőle. Aztán az ötödik személy is, akiről még nem beszéltem, de ő még csak 12 éves és a neve Molly volt, rám támadott. Eléggé meglepődtem, mert ő még csak annyit tanult meg, hogy hogyan kell átváltozni denevérré, így számára már az is támadás volt, ha denevérként a fejem körül repült. Végül megfogtam az egyik szárnyát, úgy hogy ne fájjon neki annyira és addig addig ráztam, amíg vissza nem változott emberi alakba, majd őt is lebénítottam a nyakánál. Már csak Josh maradt. A szeme egyre jobban izzodt. Elöszőr komolyan nézett, de utána elmosolyodott.

- Na most megkapod. - mondta halkan, és lassan elkezdett felém sétálni.

Egyre közelebb és közelebb volt. Én hátrálni akartam, de... valamiért nem tudtam.

,,Én...lebénultam?!" - gondoltam.

Végül Josh és én már szemtől szemben álltunk egymással. Végigsimította az arcom.

-...szinte már szánlak... - súgta nekem.

Ismét előugrott egy kép a múltból. Most már biztos...

- Te... - kezdtem el és mélyen a szemébe néztem - Te voltál...igaz?

-Bizony. - mondta.

Hirtelen mintha valami lehúzott volna. Egészen addig, amíg letérdeltem.

,,Ez is te voltál, mi? Josh..."

Ő is letérdelt elém, majd a nyakamhoz hajolt és halkan megszólalt.

-Bingó.

Aztán olyan történt, amiről álmodni sem akartam. Ő engem... Megharapott. Hallottam, ahogy szívja a vérem. Az éles fájdalom, ami eleinte volt egyre jobban csillapodni kezdett. Sőt talán furán fog hangzani, de...jó érzés volt ez az egész. Körülbelül vagy már 3 perce szívta a véremet, majd kihúzta fogait.

- Hmm... Ez... Ez... Ez isteni volt! - mondta, majd egyenesen a szemembe nézett. - De kár, hogy 11 évvel ezelőtt nem vittelek magammal. Hogy lehet neked ilyen jó véred?

- Mégis honnan tudnám? - kérdeztem kissé kómásan.

- Hé. Mi lenne ha te lennél az én vámpírjegyesem? - kérdezte kissé elpirulva.

- A mid? - értetlenkedtem.

- A vámpírjegyesem. Vagyis teszünk egy szertartást, ahol megesküszöl rá, hogy véredet adot nekem rendszeresen, én pedig az életemet, hogy megvédhesselek bármit is hoz a jövő. - magyarázta nekem.

,,Erre meg mit is válaszoljak..." - gondoltam, majd hirtelen elkezdett minden elsötétedni körülödtem. Éreztem, ahogy lecsukódik a szemem és elájulok.

Vajon mit fog válasznak adni Rose erre a kérdésre? Hamarosan a következő részben megtudhatjátok. Folytajuk!!! ^^