They are around us (régi, másik könyvben átírás folyamatban)

Az igazság órája (1.évad 14.rész)

,,Viktor?! Várjunk... Josh lenne Viktor? Ez hogy lehetséges?"

- Nem tudom, hogy igaz-e, amit mondasz, de azonnal gyere ki Rose testéből! - mondta dühösen Josh Oliviernek.

- Jó. Egy feltétellel. - válaszolt Olivier.

- És mi az? - nézett rá gyanúsan.

- Mondj le a vámpír erődről. - jelentette ki Olivier.

- Ne tedd! Azután meg fog azonnal téged ölni! - kiáltottam Joshnak, aki úgy tűnik meghallotta, mert feje döbbent volt, egyben pedig figylemes. - Biztos van rá más mód is... 

- Sajnos nem hiszem Rose. - beszélt hozzám Josh.

- De! Biztosan... - mondtam, majd mélyen elgondolkoztam.

Körülbelül vagy már 5 perce állhattunk ott, majd Olivier megtörte a csendet.

- Tik-tak, tik-tak... Az idő megy előre, bár nem érzékeljük és el ne feledd, hogy a lánynak a percei meg vannak számlálva azzal, hogy a testében vagyok. Ha nem megyek el belőle, akkor a lelkem és a teste egybeolvad, ezt te is tudod, nemde bár?

Josh az ökleit összeszorította, egyre dühösebb és dühösebb lett. Végül kezeit felemelte maga elé. 

- Mit csinálsz? Csak nem harcolni akarsz? Ez a lány teste. Talán bántani akarod? - kérdezte ravaszul Olivier.

- Nem, de nagyon idegesít már az a nyamvadt, gyáva pofád! - kiáltotta el magát Josh és arcon ütött.

Mindent éreztem, így eléggé fájt. Éreztem, ahogyan az orrom vérzik és kezdek szédülni.

- De egy gyenge teste van ennek a lánynak! - jelentette ki Olivier. - Így ha minden igaz nem győzhetek ellened... DE ez majd segít! - elővett a zsebéből egy fura löttyel teli palackot. 

- Mi az a kezedben? - kérdezte gyanakodva Josh.

- Az a dolog, amivel még ebben a testben is legyőzhetlek téged! - mondta és eldobta Josh felé a palackot.

Josh körül fekete felhők, és nagy köd jelent meg. 

|Josh szemszöge|

Minden elsötétült azzal, hogy rám dobta azt a nem tudom mit. Végül, amikor meg éppen, hogy láttam valamit akkor is azt láttam, hogy a padlót vér áztatja és vezetnek valamerre. 

,,Már nem ott vagyok, ahol voltam?"

Hirtelen egy nagy sikolyt hallottam. 

,,Ez... Ez a sikoly... Rose?"

Mivel a vér felől jött a hang, ezért követtem a vértócsákat. Egyre gyorsabban és gyorsabban futottam, mégsem éreztem úgy, hogy az útnak lenne vége. Viszont egyszer csak megláttam egy ajtót. Ismerős volt... Az ajtó mögül pedig halk szipogást hallottam. Az is ismerős volt.

,,Ez engem nagyon emlékesztet valamire..." - elgondolkoztam. Végig gondoltam a történéseket, majd beugrott. - ,,Ez Rose családjának a régi háza..."

Nagy nehezen, de benyitottam. Ott volt az a jelenet, ahol Rose letérdelt és előtte a szülei vérben ázva feküdtek a padlón. Az...Én kezeim által.

,,Mit keresek itt? Miért látom ezt?" 

Minden ugyanaz volt, kivéve, hogy most Rose sírt. Nem az volt, aki komolyan szemmel nézte a halott szüleit. Végül ott álltam egy kis ideig és amikor oda akartam volna érni a vállához, ő gyorsan megfordította a fejét. Mélyen a szemembe nézett.

- Viktor...Miért... - szólt hozzám Rose halkan - Miért ölted meg őket?! - kiáltott rám.

- Én... - néztem kétségbeesetten és észrevettem, hogy a kezem, melyet felé nyújtottam remegni kezdett. Gyorsan vissza húztam, hogy ne vegye észre. - Sajnálom... - nyögtem ki halkan.