,,Legrosszabb rémálomom? Hah, csak viccel! Megbosszúlom Rich-et, ha addig élek is!" - határoztam el. Szememben a düh lobogó lángja égett.
- Nocsak, csak nem lett önbizalma a kislánynak? - kérdezte tőlem Olivier.
- És ha igen? Akkor mi van? - beszéltem vissza neki.
- Természetesen az, hogy elérem, hogy többet ne legyen olyan neked! - nézett rám gonoszan.
- Majd ha piros hó esik! - mondtam, majd egy késsel, ami magamnál tartottam szétvágtam a gonosz léleknek a csápjait, amik fogtak engem. Kiszabadultam. Ezután nekirohantam Oliviernek. Késeinkkel konkrétan mintha kardoztunk volna. (Csak most késeltünk? xD )
- Na mivan? Nem félsz ártani fogsz a fiú testének, akiben megszálltam? - kérdezte.
- Dehogyis! Úgyanis teszek róla, hogy először kihozzalak onnan! - kiáltottam.
Mikor az utolsó szó elhagyta szám, egy gyors kés forgatással megtámadtam őt, amit alig tudott kivédeni.
- Úgy látszik, hogy nem tudod mit csinálsz! Ha ezt folytatod, akkor meg fogod ölni őt! - mondta. Látszott rajta, hogy rá akar venni arra, hogy ne csináljam ezt, de biztos csak félt tőlem.
- Várjunk... Most lebuktattalak! Hiszen azt mondtad, hogy Rich már halott, hogy már ,,eltávolítottad"! - háborodtam fel.
- Huh...- nézett maga elé, majd nekem szaladt - Inkább csak fogd be!!!
A kés fénygyorsasággal közeledett az arcom felé. Éreztem, hogy nem tudom kikerülni. Itt a vég. De ekkor...
Egy különös helyen ébredtem. Mindenhol sötétség és feketeség. Majd hirtelen, mint egy gyors megvilágosulás, olyan gyorsan lett fény ezen az egész helyen. A hely ismerős volt.
,,Már emlékszem...Ez a hely, ahol azzal a nővel találkoztam álmomból, ahol minden ragyogott!"
Hátam mögött hallottam egy énekhangot. Az is ismerős volt. Megfordultam és azt a nőt láttam, magam előtt, mint az álmaimban. Hangja nagyon emlékeztetett valakire. Egy fa tövében ült, odasétáltam hozzá.
- Gyönyörű a hangja... - jelentettem ki tudomást sem véve arról, hogy még mindig énekel.
Azonnal befejezte és rám nézett. Egyenesen a szemembe.
- Ha jól látom, mostmár nem félsz igazam van? - kérdezte tőlem komolyan.
- Ha arra gondol, hogy Olivier ellen, akkor nem!
- Nem, nem rá gondoltam. Bármitől! Most már érzem benned azt, ami ahhoz kellett, hogy olyan légy...
- Mint? Mi mi? Vagy mint ki? - kérdezkedtem.
- Eljött az idő... Hogy megtudd Rose, mi a te igazi erőd!
- Mégis mire gondol? - kérdeztem egyre kíváncsibban.
- Tudod... Te negyedrészt démon vagy! - árulta el.
- Démon? Ez lehetséges? Ha jól tudom, ezt csak családi szálon keresztül lehet örökölni! Méghogy én negyedrészt... - hitetlenkedtem.
- Igen Rose, igazad van. Csakis családi szálon lehet megkaparintani a démonok csodálatos, de egyben veszélyes erejét! De te neked a birtokodban áll.
- De miért? egyik felmenőm sem az!
- Tudod Rose, nem biztos, hogy minden igaz, amit eddig tudtál... Ahogyan ez sem. Ugyanis a te édesanyád félig démon volt. - kikerekedtem a szemeim. - Ezért is akarták a vámpírok elrakni láb elől apáddal együtt, miután ezt megtudták.
- De... Te ki vagy? Honnan tudsz ennyi mindent rólam? - értetlenkedtem.
- Onnan... - felállt a fa tövéből és a fülemhez lépett. - Hogy én vagy a te édesanyád!
Könnybe lápadtak szemeim.
- Te vagy az anya?
- Igen. De most menned kell... A te utad még nem ért véged, hogy ide kerülj! - mondta, majd hamuvá lett, amit elfújt a szél. A gyönörű fának a levelei is gyorsan lehullottak, az égen felhők gyülekeztek, a sötétség meg ismét elborított mindent, de most valami más volt. Belőlem fény sugárzott. Én voltam a sötétben a fény.
Mire feleszméltem már a kést és engem pár centiméter távolított el egymástól. Viszont automatikusan két kezemet arcom elé raktam. Nem féltem, de úgy gondoltam, így is úgyis megsebesülök. Felkészültem a mély fájdalomra. Jó pár másodpercig így álltam, de nem történt semmi sem. Felnéztem és láttam, hogy a kezemet egy erős, kő burok vette körül.
- A démonok ereje... - motyogtam magamban. - Tényleg az enyém.
Olivier azt látva, hogy nem lett semmi bajom, újra és újra támadt, de mindet kivédtem új erőmmel. Végül, amikor kifáradt és nem figyelt, TÁMADTAM. A tarkóján megütöttem azt a pontot, amitől elgyengül minden ember és összeesik. De mivel a test valójában nem az övé, csak a lélek benne, ezért a test nem mozdul, de a lélek igen és kiszabadul a testéből. Így is lett.
Rich teste a föld felé esett, amit én elkaptam és gyorsan leraktam egy biztonságos helyre, majd Olivier lelkét, mely kibújt el akartam kapni. De nem bírtam, folyton elfutott előlem. Végül a nagy fogócska közben hirtelen megállt. Mikor elakartam volna kapni, teljesen lefagytam. Úgy éreztem, mintha el akarná foglalni a testemet, amit nagyon nehezen, de sajnos sikerült neki.
Láttam, éreztem és hallottam mindent, amit ő, de nem irányítottam semmit sem. Olivier csendesen oda férkőzött Josh mögé és amikor támadni akart volna Josh észrevette. És szorosan... áltölelte?!
- Úgy örülök, hogy jól vagy Rose! Már keztem aggódni, mert úgy eltűntél! - mondta Rich.
Éreztem a melegségét, ami áradt belőle. Úgy tetszett... De ennek a pillanatnak is vége kellett szakadnia. Az ölelést a gonosz lelkek félbeszakították.
- Figyelj Rose, megvédelek, oké? - mondta Josh, majd el is kezdett harcolni velük. Viszont Olivier még mindig nem állt le. Amikor Josh nem figyelt a háta mögé, Olivier a testemmel neki szaladt.
,,Ne! Őt ne bántsd!" - cikáztak át fejemben a gondolaok egyre és egyre gyorsabban. - ,,Bárkit... Csak őt ne..."
Viszont a gondolataim nem érték el Olivier lelkét. A kés már majdnem, hogy Josh hátában volt, amikor nem bírtam már és a lelkemen keresztül kiáltottam.
- Neee!!!
Josh hirtlen megfordult és kikapta kezemből a kést.
- Mi az Rose? - kérdezte, mindeközben pedig kétségbeesetten a szemembe nézett. De nem látott engem. Hisz most Olivier irányította a testem. Reménykedve ismét elkezdtem beszélni hozzá.
- Kérlek, hogy ne bízz a testemben! Engem megszálltak! Kérlek menekülj előle! - mondtam egyre több szavat, de csak továbbra is némán nézte a két szemet, melyet még mindig nem én irányítottam. Majd végül egyre kétségbeesettebb lettem és végül csak ennyit mondtam:
- Kérlek, Viktor...Segíts!
Erre a pupillái kisebbek lettek. ,,Meghallott...Meghallott!"
- Hallom Rose-t, de a te szád nem mozog... Ki vagy te? - kérdezte fenyegetve Josh.
- Huh... Az álcám azt hiszem megsemmisült. - ravaszan és nagyképűen beszél Olivier Joshnak.
- Ki. Vagy. Te?! - kérdezte dühösen Josh.
- A nevem Olivier és azért jöttem, hogy megöljelek Josh a Vámpír tanács döntése által,
Viktor Josh Blood.
,,- Viktor?!"
Folytatjuk! :D
ESTÁS LEYENDO
They are around us (régi, másik könyvben átírás folyamatban)
Fantasía,,Körülöttünk vannak." Egy világban, ahol egykoron rengeteg természetfeletti lény élt, most sincs másképp. Pedig a Földről van szó. Hogy ez, hogy lehetséges? A Földet régen rengeteg természettfeletti lény uralta és velük éltek az emberek is...
