They are around us (régi, másik könyvben átírás folyamatban)

Gonosz lelkek éjszakája (1.évad 10.rész)

Ahogy néztünk egymást Rich-kel olyan volt, mintha csak mi ketten lennénk a világon. Olyan... Egyedi érzés volt... Rich egyre közelebb hajolt felém. Lehunytam a szemeim és amikor az ajkunk a pillanat hevében össze ért volna... valami vagy valaki közénk állt. Mikor kinyottam a szemem egy kézfej volt ajkaink között. Gyorsan elugrottunk onnan, majd megnézünk kinek hála ez az egész. Josh volt természetesen...

- Josh? Mégis mit akarsz?! - kérdeztem dühösen.

- Vissza kell jönnötök a falkahelyre! MOST! - mondta Josh komolyan.

- Mert mi történt? - kérdeztem vissza.

- Csak nem... - szörnyett el Rich, majd folytatta. - A gonosz lelkek azok? - kérdezte Joshra nézve.

- Igen, ezért kell sietnünk! - mondta Josh, majd egy hirtelen mozdulattal megfogta a csuklóm és húzott magával vissza falkahelyre. Rich pedig szaladt mellettünk.

- Mi... Ez az....Egész?! - kérdeztem levegő után kapkodva a futásunk közepette.

- A gonosz lelkek sokszor idemerészkednek a falkahelyünkhöz és ilyenkor nem tehetünk semmit csak annyit, hogy bezárkódzunk előlük, hogy ne kelljen harcolni ellenük. - magyarázta Rich.

- De mégis miért jönnek ide? - kérdeztem, miközben egyre jobban belejöttem a futásba.

- Nem tudjuk mi sem. Egy biztos: mi nem tudjuk legyőzni őket. Sebezhetetlenek! - válaszolt Rich.

Csak futottunk és futottunk. Egyszer csak mintha valami megfogta volna a lábamat és elestem. A fiúk azonnal megálltak. Mikor hátranéztem láttam, hogy  egy fura, nyálkás, valami fogta meg a lábam. Elkezdett visszafele húzni.

- Rose! - kiáltottak a fiúk, amjd futottak felém segíteni. Viszont, ahogy ezt tették ez a cucc  egyre gyorsabban húzott maga felé.

Hirtelen felemelt és akkor megláttam az igazi kinézetét. Egy fekete pacat, egy vörösen izzó szemmel. Ja meg persze egy óriási mosolygó szájjal. A szeme és a szája kombinálva nagyon rémisztő volt. Nagyra tárta a száját és maga fölé emelt. 

,,Ez megakar enni?" - gondoltam ijedten. Megdermettem ettől a gondolattól.

- Nyugodj meg Rose! - kiábálta Josh. - Megmentelek, érted? Erre tettem eskőt! - mondta elhatározottan, majd felugrott és a körme helyett karmok lettek, amikkel megtámadta ezt az izét. Először a szemét, ezért, hogy a szeméhez nyúljon elejtett, Rich pedig elkapott és arrébb vitt. 

- Jól vagy? - kérdezte aggódó arccal.

- Hát... Tudod halálfélelemben érezni magad nem annyira jó ,,móka". - válaszoltam.

- Persze, megértem. - felelt Rich.

Josh továbbra is küzdött. A szeme után már mindenhol megsebesítette ezt a pacát, de így sem folyt belőle vér vagy hasonló. Mikor Josh elfáradt a levegőből (mert eddig ott harcolt) leszállt a földre és kicsit kiszuszogta magát. Majd arra lettünk figyelmesek, hogy a pacán ejtett sebek begyógyulnak. Ekkor felálltam és szaladtam Josh felé.

- Hé! Mit csinálsz Rose? - kiabált utánam Rich.

Mikor odaértem Josh-hoz hozzászóltam: 

- Nem kell folytatnod a harcot. Megtetted, amit akartál. Megmentettél. De most ideje vissza menni. 

- Igazad van. - mondta és felkapott a kezeibe. (Hogy miért azt nem tudom...) Majd futottunk vissza.

Sikeresen megérkeztünk és a gyülekezőhelybe (egy nagyon nagy faház, ahol általábban vannak a falkatagok) mentünk be. Mivel mi voltunk az utolsók, akiket vártak, utánnunk bezárták az ajtókat. Patrick rohant hozzám.

- Megsérültél valahol? - kérdezte az aggódó apa szerepét játszva.

- Jól vagyok. - válaszoltam, majd eszembe jutott valami. - De... Ha Josh nem lenne én már nem  élnék.

- Josh. Ez igaz? - kérdezte Patrick Joshtól.

- Csak azt tettem, amit kellett. - válaszolt, mire Patrick elé állt és egyik kezét Josh vállára tette.

- Köszönöm. - mondta könnyes szemekkel Patrick. - Igazán, nagyon köszönöm! 

Erre Josh csak bólintott, majd elment és leült valahová. 

- Williem falkavezér! Szeretnék valami fontosat kérdzeni. Mégis mi a fészkes fene történik itt?! - tettem fel a kérdést.

- Nos... Olyan ellenségeink támadtak ránk, amelyek már rég nem támadtak, pontosabban már 6 éve. De azelőtt minden hónapban idejöttek és vettek tőlünk el életeket.

- De miért? - értetlenkedtem.

- Nem tudjuk, hogy miért, de az biztos, hogy ők Gonosz Lelkek. Azok a szörnyetegek, akik olykoron emberek voltak.

- De nekik, nem élőhalottaknak kéne lenniük? - kérdeztem.

- Nos, erre egyszerű a válasz: Ha meghaltak volna, akkor igen.

- Ezt úgy érti, hogy nem haltak meg? 

- Nem. Ők úgy váltak azzá, amivé, hogy egy bizonyos szertaráson vettek részt ezen a földön réges-régen, de a szertatás mágiája rosszul sült el és ahelyett, hogy megidéztek volna lelkeket, ők lettek azok.

- ... - meg sem tudtam szólalni.

- Viszont, hogy miért támadnak minket azt nem tudjuk... De nagyon remélem, hogy ez egyszeri alkalom volt és ismét nem fognak támadni legalább még 6 évig! - idegeskedett William. - De most... Mindenki próbáljon meg pihenni. Nem tudjuk, hogy meddig leszünk itt ezért félre kell tennünk magunkat holnapra. - mondta és ő is elment pihenni.

Nekem még mindig Josh-on járt az eszem.

,, Megmentett... Talán meg kéne hálálnom neki... Hisz, ahogy ő is mondta: azt teszi, amit a Vámpír szertartás alatt is megígért. Akkor nekem is így kell tennem, nem? Ő megvédett akkor nekem... A véremet kell adnom neki." - gondoltam, majd gondolkodás nélkülelindultam felé.

Leültem mellé az ágyára és vártam, hogy hozzám szóljon.

- Mit akarsz? - kérdezte.

- Csak megakarom hálálni, amit tettél értem... - mondtam elpirulva.

- Huh... Még arra is képes lennél, hogy véredet add nekem? - kérdezte komolyan, de egy kis huncutsággal arcán. Erre a kérdésre nagyot nyeltem, de válaszoltam.

- Mé-még szép! Hiszen a szertartás alatt megígértük, nem? Te megmentesz, én meg vérem adom. - magyaráztam.

- Rendben. - mondta és felállt. - Akkor gyere! - fogta meg a csuklóm.

A gyülekezőhelyből nyílt egy ajtó, ami a folyosóra vezetett. Ott elsétáltunk a folyosó legvégébe és ott volt szintén egy ajtó. Beléptünk rajta. Olyan volt, mint egy kis pince. Kicsi, kissé hűvös és rejtélyes.  Josh elengedte a kezem és bezárta az ajtót. Én csak álltam és vártam. Josh végül elém állt  és míg ő egyet felém lépett, én addig egyet hátra. ,,Jó egy kicsit bevoltam tojva na..." Addig csináltuk ezt, míg én falba nem ütköztem, Josh pedig belém. Az ingem első két gombját kigombolta. Megfogta ingem gallérját és lentem húzta, egészen addig, hogy a nyakam és vállaim teljesen szabadok legyenek. Ezután a nyakamhoz hajolt és belém mélyesztette gyönyörű fehér fogait, belőlem meg csak folyt a vérvörös vér.

Folytatás jön...