- Te meg ki vagy? - kérdezte Patrick az ismeretlen férfitől.
- Huh... Inkább foglalkozz a saját dologoddal! - válaszolta lenézően a férfi, majd ránézett az egyik mellette lévő lélekre és bólintott egyet. Hirtelen felkiáltott. - Támadás!!!
Megtámadtak minket a Gonosz lelkek. Mindenki harcolt, ahogy tudott. A vérfarkasok és a vámpírok átváltoztak és úgy harcoltak. Mi pedig, sima emberek elővettünk egy-két fegyvert. Én elkértem a kedvenc fegyveremet Patrick-től, ami egy kis pisztoly volt. Kicsi volt, de hatékony. Gyerekkoromban imádtam ezzel célozni a fákat, emlékszem még amikor megtanította az alap harcot Patrick. Szerettem azt az időszakot, mégis Patrick nem fejlesztette tovább a harctudásomat, mert azt mondta, hogy nekem az alap elég, ha baj lesz, majd megvéd ő, aminek persze sosem örültem. De most itt volt az idő, hogy újra kézben fogjam gyerekkorom kedvenc tárgyát, ami mindig izgatottsággal és adrenalinnal töltött fel. Elkezdtem lőni a lelkekre.
Úgy tűnt egy jó ideig, hogy senki sincs előnyben vagy hátrányban. Viszont amikor nem figyeltem az egyik lélek csápjával megtámadott. Nem vettem észre, ahogyan körém fonja csápját, magával próbál húzni. Szerencsére jött Josh és megmentett. Letépte csápjait és kikarmolta szemét, így biztos volt, hogy elejt engem. Josh elkapott és letett a földre. Természetesen ennek a léleknek a csápjai visszanöttek, és szeme meggyógyult, ahogyan az erdőben lévő lélek is tette.
,, Ezek tényleg sebezhetetlenek." - gondoltam aggodalmaskodva. Nem tudtam elképzelni, hogy ezután mi lesz. Hirtelen eszembe jutott valami.
,,Hol van Rich?" Ezekre a gondolatokra öszzevissza forgattam a fajem, mindent végigkémleltem, de seholsem volt.
,,Hol vagy?" - kérdezgettem magamtól újra és újra, egyre kétségbeesetten.
Miközben oda-vissza néztem a környéket egyszer csak, mint egy szobor lefagytam. Elém repült egy gonosz lélek és vörös szemével erősen az enyémbe nézett. Végül kinyújtotta felém hosszú csapját és elkapott. A levegőbe emelt és elrepült velem. Josh nem vett észre, mert éppen nagyon rosszul állt a szénája. Megsérült, vérzett és egyre jobban gyengült.
A lélek odavitt engem az ismeretlen férfi mellé. Csápját erőteljesen leszakította magáról, így a leszakatt csápja kötélnek szolgált rajtam. Ott álltam védtelenül és bármi megtörténhetett.
Közelebb lépett hozzám. Arcát nem láttam, hisz maszk és kapucni takarta. Odahajolt hozzám.
- Na? Milyen érzés a csápok között itt lenni a gonosszal szemben? - kérdezte, olyan hangnemmel, mintha ő lenne itt a király vagy valami.
- Huh! Tudom, hogy milyen helyzetben vagyok én, ne aggódj! Amúgy meg egy cseppet sem félek tőled! - mondtam határozottan.
- Ó, igen? Biztos? - kérdezte és lassan elővett egy kést a zsebéből. - Tudod ezt imádom a legjobban, ha valaki ezt mondja nekem, mert ilyenkor felpezsdűl a vérem és kedvet kapok rá, hogy megváltoztathassam a véleményedet erről. - Közelebb lépett és a kést a torkomhoz tartotta. - Na? Milyen érzés védtelennek lenni?
- Miért csinálod ezt? Ki vagy te? - kérdeztem, elterelve a témát. Erre csak fel kuncogott egyet.
Hátrébb lépett és levette a maszkot. Még nem láttam az egész arcát így sem, de amikor megszólalt...
- Huh... Ismerős a hangom. Nem igaz? - kérdezte mosolyogva.
,,Ez... Ez nem lehet... Nem!" - gondoltam magamban, nem értettem semmit. És nagyon reméltem, hogy csak rosszul hallok.
Végül levette pulcsiját és így arca teljes egészében elém tárult. Egy rég nem látott kék hajú és zöld szemű fiú állt előttem.
-Rich...? - tettem fel halkan a kérdést.
- Nos, igen! - válaszolt mosolyogva.
,,A mosolya teljesen más..." - gondoltam és éreztem, ahogy egyre jobban kétségbe esek. -,,Mostmár tényleg nem értek semmit sem!"
- Na mi van? Meglepődtél? - kérdezte. Én nem válaszoltam semmit. - Ja tényleg valamit nem mondtam még! - mondta és fülemhez hajolt. - Ez csak Rich teste.
Kikerekedett a szemem.
- Hogy mi?! - kérdeztem dühösen.
- Hüm-hüm... - hümmögött és nevetgélt. - Tudod Richet sajnálatos módon el kellett távolítanom, hogy kaphassak egy igen erős, új gazdatestet lelkemnek.
- Mert te még is ki vagy valójában? - kérdeztem határozottan, szomorúságomat félre téve. Látszott rajta, hogy meglepődött a kérdésemen. Biztosan azt hitte, hogy azonnal sírni fogok és természetesen sírtam is, de nem annyira, hogy ne kérdezhessem meg tőle ezt a fontos kérdést.
- Szólíts csak Olivier-nek! Tudom fura név, de legalább igazi. - magyarázta.
- Nem... Úgy értem ki vagy?! - kérdeztem már dühösen.
- A legrosszabb rémálmod.
Tudom rövid lett, de ebbe a részbe ezt a fontos dolgot akartam leírni. Folytatjuk!
ВЫ ЧИТАЕТЕ
They are around us (régi, másik könyvben átírás folyamatban)
Фэнтези,,Körülöttünk vannak." Egy világban, ahol egykoron rengeteg természetfeletti lény élt, most sincs másképp. Pedig a Földről van szó. Hogy ez, hogy lehetséges? A Földet régen rengeteg természettfeletti lény uralta és velük éltek az emberek is...
