They are around us (régi, másik könyvben átírás folyamatban)

Az emlékek rabja (1.évad 5.rész)

- Ho-hogy érted, hogy ki vagyok én neked? - kérdezte Josh elpirulva.

- Tudod te azt nagyon jól! A múltban is ott voltál, nem igaz? De mi közöd van hozzám? Miért akarsz ennyire megvédeni? - kértem számon őt.

- Sajnálom, de... még nem mondhatom el. - válaszolt.

- De miért? Miért vagy ilyen makacs?! - kérdeztem dühösen, Josh pedig nagyon komoly lett.

- Nem vagyok makacs! - ellenkezett kiáltva, majd lentebb vitte a hangját. - Én csak meg akarlak óvni téged... - mondta és megindult a szobája felé, de még megállt egyszer. - Szerintem menj pakolászni és felkészülni a szertartásra.

Ezután már tényleg elment.

,,Miért? Miért nem mondja el?" - kérdezgettem magamtól, de sehonnan sem kaptam választ.

|Josh szemszöge|

,,Sajnálom, Rose, hogy nem mondhatom el neked, de... ha megtudnád megutálnál, ebben biztos vagyok."

Emlékszem arra, ahogyan először találkoztunk. A mi családjaink már évszázadok óta baráti kapcsolatban voltak. Emlékszem arra, amikor meghívtak a szüleid hozzátok, hogy bemutassák a családomnak téged. Még csecsemő voltál, de annyira édes voltál, hogy már akkor a karjaimban akartalak tartani. Szinte minden héten neglátogattalak. A szüleid abba is beleegyeztek, hogy én tanítsalak meg járni és beszélni, hiszen úgyis olyan sokat dolgoznak. Az első szavadra is emlékszem. Az első szavad ,,Josh" volt. Annyira örültem akkor, annyira megszerettelek akkor. Örülök, hogy akkor még nem voltam vámpír, mert akkor felfaltalak volna...

Hogy hogyhogy nem voltam vámpír még? Nos, ugyebár én elméletileg egy tisztavérű vámpír lennék, de... nem vagyok valójában az. Ezt kevesen tudják, de gyerekkoromban még nem voltam vámpír, mert az édesanyám, nem az igazi édesanyám. Az én anyám igazából ember volt. Igaz, hogy a nincs egyetlen egy ember sem, kivéve egy, aki az én anyám volt, de ez is azért van, mert apám teljesen belé szeretett. Viszont miután megszülettem, kitudolódott, hogy apám mit csinált. Ezért a vámpírtanács (azok akik a legfontosabb döntéseket hozzák meg) eldöntötték, hogy megöletik anyámat. Így is lett. Apám át akarta változtatni, de bem tudta rávenni magár, mert akkor tudta, hogy nem lesz ugyanaz aki volt. Megmenteni, meg már nem tudta, késő volt. A tanács ezután engemet is meg akart ölno, de apám megígérte nekik, hogy elvesz egy vámpírt és vámpírt nevel majd belőlem, csak adjanak neki időt. Elfogadták az ajánlatát és úgyis lett, ahogy megígérte. De még nem lett belőlem igazi vámpír akkorra.

Ahogy egyre jobban nőttél, egyre jobban negszerettél, ahogy én is téged. Viszont egy nap... Kaptunk egy levelet a vámpírtanácstól, miszerint a családod már évszázadok óta vámpírvadászok. A szüleim ezzel nem igazán törődtem, mert úgy gondolták, hogy amíg nem vadásznak ránk, addig nincs baj.

Egy éjjel vigyáztam rád, mert a szüleid elmentek dolgozni. Majd miután lefektettelek, mert kaptam egy levelet a szüleidtől, hogy indulnak haza, én is haza mentem. Bementem a szüleim szólni, hogy itthon vagyok, de... amit akkor láttam, mai napig a szívemben van, sohasem tudtam elfelejteni. Ugyanis a szüleimet alvás közben, a saját ágyukban, orrgyilkossággal megölték. A nyakukat elvágták, miközben aludtak. És erre volt egy szemtanú is, aki méghozzá a keresztapám volt. Azt mondta, hogy mivel ő túl gyenge, mint vámpír, végeznem kell velük. Vagyis a te szüleiddel. Mivel még nem volt meg a vámpír erőm, a keresztapám felajánlotta, hogy átváltoztat apám helyett. Gyűlt bennem a vágy a bosszúra, ezért elfogadtam. Átváltoztatott. Majd elmentem hozzátok. A szüleid éppen aludni készültek mikor én lecsaptam rájuk. A körmeimet átváltoztattam hosszú karmokká és addig addig karmolásztam, marcingoltam őket, míg meg nem haltak. Hallottam, hogy jön valaki így elbújtam. Te voltál az. Láttam, ahogyan lerogysz és elkezdtél sírni. Mögéd léptem.

- Ki tette ezt? - kérdezted tőlem, amire én megszeppentem. A feladatom az volt, hogy bosszút álljak és nem csak a szüleidet, hanem téged is megöljelek... Én nem bírtalak volna megölni téged. Te számomra még a szüleimnél is fontosabb voltál. Azért, hogy ne érezd, ahogy elkezdek sírni, átöleltelek. Mindeközben, ahogy átöletelek halványan, akaratomon kívül elkezdtem el szívni az emlékeidet. Majd elfojtva sírásomat megszólaltam.

- Annyira szomorú ez, hogy szinte már szánlak... - mondtam, amjd kicsit megcsuklottam, de folytattam. - Mondd nem akarsz... velem jönni? - kérdeztem tőle.

,,Te hülye! Mégis mit gondolsz? Hiszen most szippantod el tőle az emlékeid, te ölted meg a családját és képes vagy ilyet kérdezni tőle?!" - szídtam magamat a fejemben.

Hátra fordult. Láttam az arcán a félelmet. Majd kérdezett tőlem.

-Ki... vagy te?

,,Már ilyen hamar elfelejtett volna? Ilyen hamar...eltűntettem az emlékeit? Nem emlékszik már semmire sem..." - gondoltam szomorúan, majd elmosolyodtam. - ,,Dehát ezt is nekem köszönheti... miért gondolok ilyen szomorúan erre? Én hülye..."

- Úgy látszik nem akarsz velem jönni. Rá van írva az arcodra. Majd később még találkozunk, Rose... - mondtam, majd a vámpírok egyik elterelő képességgével eltűntem a szeme elől.

Csak futottam és futottam... Nem akartam, hogy többé lásson. Sőt megvolt rá a vágyam, hogy láthassam őt, de tudtam, hogy ha most látom őt, akkor látni fogja azt az oldalamat, amit nem akarok.

Miután haza értem azt hazudtam keresztapámnak, hogy végeztem a küldetéssel. A tanács a vámpírok közötti ranglistán ezáltal fentebb helyezett, ugyanis megöltem az eddigi szinte legjobban körözött vámpírvadászokat.

Kijártam az általános vámpír iskolát, és mind eközben megismertem azokat az embereket, akik mai napig velem tartanak utazásaimra. Tinát, Steven-t és Kevint (Molly-t csak később ismertem meg, mert még fiatal volt ekkor). Ők voltak az én ,,szolgáim" a tanács szerint, de számomra többek voltak. Ők voltak az én egyetleg igaz barátaim. Azt is megértették, hogy miután letettem a vámpír általános sulit, hogy látnom kell téged és nem kérdeztek semmit sem, hogy ,,Miért?", ,,Ki vagy te nekem?". Már 5 éve nem láttalak. Viszont miután megtaláltalak mindennap, igaz messziről, de figyeltelek. nem telt el egy perc sem, hogy ne gondoltam volna rád...

Miután átgondoltam a régi, közös múltunkat készen lettem a pakolással is. lementem a nappaliba. Ott volt már mindenki és te is.

- Emberek! Mielőtt elindulnánk szeretném ha meghallgatnátok! - kérleltem a többieket. Mindenki rám figyelt. De ahogy láttam, te már tudtad, hogy miről fogok beszélni. - Rose és én úgy döntöttünk, hogy még mielőtt elmennénk új hely után keresni, szeretnénk meg tartani a Vámpírszertartást.

Ez egy zenés videó, ami szerintem nagyon illik most ehhez a kis ,,visszaemlékezésre". Mindenképp nézzétek meg! :)

udom ez nem lett annyira izgalmas és cselekményszálat tovább vivő rész, de ezt is előbb-utóbb meg kellett tudnotok. Szerintem ahhoz képest jól sikerült! :) Na de hamarosan jön a folytatás! :D