Drakensang

5. fejezet

Este van. Az étkezőben újra összegyűltünk, hogy átbeszéljük az elmúlt hét eseményeit. Bizony már egy hete vagyok itt. Ruthinával, aki megkérte, hogy becézzem Ruth-nak, nagyon jól összebarátkoztunk.
Gondolataimat egy férfi zavarta meg.
-Szia Caly rég nem láttalak!-szólalt meg kisfiús hangon.
Felnéztem rá, és megláttam, a több mint egy hete nem látott barátomat. Örömömben felugrottam a helyemről és hangosan átöleltem.
-Agathonra Mave, de hiányoztál!!! Megváltoztál.-megtapogattam a karját-Hűhhaa Mave, mintha egy kis izmot is felszedtél volna.
-Gonosz vagy Caly! Nem bírod elépzelni milyen kemény kiképzése van egy sárkányharcosnak. De van egy hírem. Képzeld, Ruthina Flint tartja néha az edzést!!!
Lassan felöltöttem a pókerarcomat
-Tényleg? Ruth tartja nektek. Ó szuper, örülök. Már mesélte.-mondandóm közben alaposan megnéztem a körmeimet, majd a fiúra néztem-Jajj nem meséltem? Ruthinával a héten igen jól összebarátkoztunk.
Mavenek leesett az álla, ami engem nagyon szórakoztatott.
-Ugye most csak hülyéskedsz?!-nézett rám döbbenten.
-Nem nem hülyéskedek.-mosolyodtam el.
Még mielőtt elmesélhettem volna, hogy hogyan találkoztam a kapitánnyal, egy kisfiú odajött hozzám.
-Néni, tessék megmondani, maga mentett meg engem? A nevem John.
Olyan aranyos, kis vézna gyerek volt, hogy Aghatonnak ott helyben hálát adtam, hogy nem öltem meg.
-Igen én lennék az.-válaszoltam neki.
-Csak köszönetet szeretnék önnek mondani. Bár nincs sok mindenünk, Anyám ezt mégis önnek szánta.-cincogta a kis vékony hangján.
Majd átnyújtott nekem egy kis fémdobozt. Köszönetet mondtam, majd kinyitottam. Egy vékony ezüstlemez volt benne, rajta pedig egy szöveg volt belevésve:

"Aki igaz szívvel hisz, annak mindig lesznek kérdései és rájuk válasza."

Egyszerüen nem bírtam elfogadni. De mire viszakozni tudtam volna, a kis halászgyerek már eltűnt. Újraolvastam, majd eltettem a dobozába, amit a ruhám egyik zsebébe csúsztattam. Nagyon szép volt. Az összes ajándék közül az egyik legértékesebb amit kaptam. És nem pénzbeli, hanem érzelembeli ajándék volt.
-Ő meg ki volt?-nézett rám kérdő tekintettel Mave
-Akkor előbről kezdem mesélni a történetet.
És elmeséltem neki a ketdetek kezdetétől. Mave végig figyelmesen hallgatott. Amikor a végére értem, komoly képpel megjegyezte, hogy szerencsém volt. Aztán faképnél hagyott engem. Csak úgy. Egymagamban. A döbbenet lassan kiült az arcomra, de nem sokáig, mert egy velem egyidősnek kinéző fekete hajú lány ült le mellém.
-Helóka. Láttam azzal a helyes sráccal beszélgettél és otthagyott. Akarod, hogy szétlőjjem a fejét??-nézett rám csillogó szemmel.
-Te fegyvermester vagy?
-Igen, de ez lényegtelen. Akarod, hogy szétlőjje a fejét??-ismételte meg a kérdést.
-Kösz, de ne-döbbentem meg.
-Akkor a seggét???
-Semmijét se, ha kérhetem.
-Jólvan. Amúgy a nevem Sellén. És utálom a férfiakat.
-Érdekes.-hagytam rá a dolgot.
-Naaa??? És a tiéd?
-Calena, de a barátaimnak csak Caly.
-Oké Caly. Örü....
-Neked csak Calena.-vágtam a szavába. Le akartam koptatni ezt a pasigyűlölö nőt.
-Oké Calena. Örülök, hogy megismerhetlek. Tudod miért utálom a férfiakat??
-Na miért?
-Mert az anyámat valószínűleg megerőszakolhatta egy vad szívű vadkan.
Most néztem először végig rajta. Zömök, tömcsi testalkata volt, a bőrszíne a kelleténel rózsaszínebb volt és az orra embertelenül turcsi volt. Szépnek egyáltalán nem volt mindható. Egy kicsit megsajnáltam.
-Sajnálom.-mondtam
-Hát én is.
M

ivel nem volt kedvem sokáig a társaságát élvezni, így fogtam magam és elmentem. Nagyon fáradt voltam, így a sátorom felé vettem az irányt. Bementem, majd lefeküdtem az ágyra és elaludtam. Ez az alvás hiányzott nekem már hetek óta.