Idegen védelmező

17. Új tanár

Elég hamar odaértünk a sulihoz. Lewis leparkolt a legközelebbi parkolóba, bár nem volt könnyű, hisz nagyon sokan jönnek autóval és elfoglalják az összes közeli parkolót..
Leállította a motort és már szállt is ki a kocsiból. Én is fordultam az ajtó felé hogy kiszállok, mikor Lewis hirtelen rám szólt:
- Meg ne próbáld! - emelte fel a hangját.
- Okés, főnök. - mondtam neki visszafordulva.
Lewis gyorsan megkerülte az autót és már nyitotta is nekem az ajtót, mint valami hercegnőnek. Felém nyújtotta a kezét segítség képp, hogy kapaszkodjak bele.
Megfogtam a kezét és megkapaszkodtam a kocsiban. Egy jó nagy lépéssel, de sikeresen, kiszálltam a Rover-ből.
Lewis kivette a táskánkat hátulról és bezárta az autót.
Elakartam tőle venni a táskám de azt mondta hagyjam, majd ő viszi.
Lewis felkarját fogva elbicegtem a suliig.
Odamentünk az osztályhoz és lepakoltunk a szekrényeknél.

A kabátunkat beraktuk a szekrénybe és mentünk is a terembe. Már az osztály fele bent volt. Mikor meglátták hogy Lewis bemegy (engem sose vesznek észre) mindenki arcáról lelehetett olvasni valamit, de semmi jót.

Voltak akik undorodva nézték Lewis-t , mint valami megárvult, semmit sem érő senkit.
Volt aki "büszke" sajnálattal nézte. Tudjátok mikor olyanra gondol hogy végre megkapta amit megérdemel, miközben senki sem érdemli meg, a szülei elvesztését, akármilyen rossz az illető.
És voltak akik inkább rá se néztek. Szimpla bunkóságból.
Néha nem is értem hogy minek jöttek az ilyenek pszichológia szakra...

- Sose gondoltam volna hogy egyszer ezt mondom, de most először, örülök hogy melletted ülök. - mondta Lewis. - Ne haragudj hogy ezt mondtam, de...
- Nem haragszom. - vágtam a szavába. - Megvan az oka hogy miért nem szeretnek mellettem ülni, és tisztában vagyok azzal a bizonyos okkal. - mondtam Lewisnak.
Igazából a legfőbb ok az, hogy nem ismernek. Csak a rólam szóló pletykákat. Az pedig nem én vagyok.

Lewis-szal leültünk a helyünkre és elővettük a nyelvtan cuccunkat. Lenémítottuk a telefonunkat és pont megjött a tanár.

Miss Agnes boldogan mosolygott amitől nekünk diákoknak félnünk kellett. Ez a mosoly vagy azt jelentette hogy írunk vagy azt hogy már kijavította a megírt dolgozatokat. Nos, kizárásos alapon, mivel nem írtunk, így írni fogunk. Mondjuk, nekem nem kell félnem a dolgozattól. Általában unalmamban is tanulok és Miss Agnes magyar óráit kimondottan szeretem.
- Jó reggelt. - köszönt Miss Agnes. -Hiányzik valaki?
- Jó reggelt tanárnő. - köszönt az osztály. - Öten hiányoznak.. Lebetegedtek. - mondta a hetes.
- Szegények. Ha találkoztok velük mondjátok meg nekik hogy jobbulást. - mondta a tanárnő. - Most viszont mindenki foglalja el a helyét és vegyen elő egy papírlapot. Dolgozat. - mondta Miss Agnes ádász mosollyal...

Megírtuk a dolgozatot. Igazából csak mondat elemzés volt az pedig nem nehéz.. Nekem...
A lényeg hogy mindenki épségben túlélte a nyelvtan órát.
Mikor kicsöngettek belépett az osztályba Mr. Adams, az igazgató, azzal a csodálatos hírrel hogy iskolagyűlés lesz. Hogy miért csodálatos hír? Könnyű rá a válasz... Az iskolagyűlés általában félórás szokott lenni és mindig elmarad az óránk. Mindegy milyen óra, nekünk csak az a fontos hogy elmarad. (Azt hiszem irodalmunk lenne... Az is Miss Agnes-szel)

--- Iskolagyűlésen ---

Minden osztály a helyén állt. Mr. Adams átvette a mikrofont..

- Sziasztok gyerekek. - köszönt. - Nem húzom a drága időtöket. Egyből bele vágok. - itt vett egy nagy levegőt. - Sajnálattal közlöm, de Mrs. Kate-nek el kell mennie az iskolából. Tudjátok már, hogy egy kis életet hordoz a szíve alatt.. Nem sokára már nem a szíve alatt lesz, hanem a kezében. - mindenkinek elkezdett járni az agya azon hogy vajon akkor ki lesz a tesi tanárunk, mikor Mr. Adams újra felszólalt. - De ne örüljetek, mert attól hogy Mrs. Kate elmegy, még lesz tesi órátok és matek órátok is. Be is mutatom az új tesi és matek tanárt aki egyben a 11. osztály újdonsült osztályfőnöke... - azt a mindenit...
Meg is feledkeztünk róla hogy nekünk Mrs. Kate az osztályfőnökünk.. vagyis volt... A tömegből elősétált egy magas férfi.
Én csak hátulról láttam, de nagyon ismerős volt. Barna haja és kreol bőre volt. Farmer volt rajta és egy fekete dzseki, ami jól kiemelte izmos hátát. (már amennyire egy kabát kitudja emelni.) A dzsekije alól kilógott a fehér pólója.
Hátulról olyan 20-22 évesnek saccoltam.

- Szóval ő itt Mr. Foster. - mutatta be Mr. Adams.

A név hallatán sokkot kaptam.

Szép lassan megfordult, az osztály felé, és rám nézett... Pont rám...
Kyle volt az.
Hihetetlen.. Ez nem lehet...
- Ismered? - zökkentett ki a gondolat menetemből Lewis.
- Mondhatjuk úgy is... - szólaltam meg egy kis idő után.
- Majd mondj el mindent! - mondta Lewis, mint aki tudja, hogy valami fontos dolog történik.
- Oké. - súgtam oda neki.

Mr. Adams még mondott valamit, amire szinte senki sem figyelt, majd elengedett minket.
Mindenki ment a saját termébe.
Még volt 5 perc az órából, amit "közös" beszélgetéssel töltöttünk.

Következő óra osztályfőnöki lesz. Megismerkedünk az új tanárunkkal. Vagyis ők... Mivel én már ismerem. Ami persze teljességgel lehetetlen hogy Kyle lesz a tesi és matek tanárunk.. Jah, és persze az osztályfőnökünk...

Szünetben egyedül álldogáltam kint az udvaron és zsebre dugott kézzel néztem ahogy esik a hó. (Lewis-t behívta az igazgató egy-két dolog miatt.)
Néztem ahogy mások vidáman hógolyóznak és azon gondolkoztam, hogy nem fagy-e le a kezük. Nekem már csak a látványtól lefagyott. Meg amúgy is fáztam.

Úgy gondoltam elvonulok az udvar hátsó részére, ahol nincs senki. Tökéletes hely egy "magam fajtának".
Szép óvatosan elindultam hátra, kikerülve a hógolyózó embereket.
Elindultam a padok fele...
(Ott hátul vannak padok, bár értelme sincs, mivel sosincs ott senki.)
Megcéloztam az egyik padot ami nem tűnt annyira havasnak.

Lassan sétáltam, oda figyelve a bokámra, amit persze ismét bekentem azzal a krémmel, mivel nagyon kezdett fájni. (A krémet pedig még reggel beraktam a táskámba.)

Mikor kiértem a látókörből, már csak a földet bámultam.
Volt pár lélek körülöttem, de direkt úgy csináltam mint aki nem látja őket... Így legalább nem 'zaklatnak'.

Már majdnem odaértem a padhoz, mikor a derekamra fonódott két kar, hirtelen megfordított és szorosan magához ölelt.
Nem tudtam ki az, míg el nem engedett.
Mikor megláttam a gyönyörű, barna, csillogó szemeit, köpni-nyelni nem tudtam.
Kyle volt.
Istenem, hogy mennyire hiányzott.
- Ohh köszi. - szólalt meg Kyle.
- Őőő.. - nem tudtam semmit se mondani.
- Hé, én vagyok. - mondta lágy, de egyben férfias hangján.
Tudom hogy ő az, de mégis olyan más.
Most, olyan.. Emberibb.
- Tudom. - nevetett fel.
- Ahhj, szállj ki a fejemből! - csúszott ki a számon.
- Áh, ezaz. - mondta boldogan. - Itt az én Dorothy-m.
Csak mosolyogtam. "Az én Dorothy-m". - vizhangzott a fejemben.
- Igen. Az enyém. - mondta Kyle ezer wattos mosolyal és ismét magához húzott.
Én csak hozzá bújtam a mellkasához és azt kívántam; ne legyen sose vége ennek a pillanatnak.
Kyle állam alányúlt, felemelte a fejem hogy a szemembe nézhessen.
- Nem lesz vége. - mosolygott, majd adott egy apró puszit a homlokomra...

Hallottuk amint az ügyeletes tanár kiabál hogy sorakozó.
- Mennünk kell. - szólaltam meg.
Kyle csak helyeslően bólintott.

Na itt az új rész. 😀
Remélem tetszik. 😃
Xoxo. Melissa