Idegen védelmező

8. Zavar

Ránéztem Kyle-ra. Tényleg nem értettem semmit. Szörnyű volt.

- Rám ne nézz!! Azt se tudom miről van szó.. - hazudta Kyle. Éreztem hogy hazudik. Ennyiből jó hogy érzem mit érez. Ebből tudom biztosra hogy szeret. -Héé, nem ér kihasználni hogy érzed amit érzek. Amúgy az utóbbi cuki volt. - mondta.

- Szóval bevallod!! És pont te papolsz erről.. Te a gondolataimmal játszadozol. - mondtam lehajtott fejjel és teljesen elvörösödve.

- Jól van na bevallom. - mondta. - Most hogy már engedélyezve lett.. - felemelte a fejem és egy puszit nyomott a számra.

Meglepődtem.. Mi az hogy most már engedélyezve lett ? Nem értem.. Ahhj, de sok minden van amit nem értek.

- Figyelj Dorothy, tudom hogy sok minden van amit nem értesz, de hidd el a maga idejében mindent elmondok. De most még nem vagy erre felkészülve.

- Mire nem vagyok felkészülve?? Arra hogy megtudjam hogy valójában ki vagyok? Vagy jobban mondva mi vagyok.. - mondtam idegesen. - Nem tudod milyen úgy élni hogy minden tökéletes csak a szüleid hülyének néznek mert lelkeket látsz. Aztán most 10 év után megjelenik álmomban apám és azt mondja hogy nem vagyok teljesen ember és bejelenti hogy ő is egy angyal. Azt se tudom mit higgyek vagy egyáltalán kinek higgyek. - mondtam zokogva.

- Cssss - csitított Kyle, de nem sok sikerrel. - Hidd el Dorothy, ha el jön az ideje mindent megtudsz.

Hirtelen felnéztem, hogy Kyle szemébe tudjak nézni. Felismerés ragyogott az arcomon és a szememben.

- Megvan! - mondtam és felpattantam az ágyról. - Hisz csak álmodtam. Ez nem valóság volt. Én ember vagyok. Egy teljesen normális ember. És téged is csak halucinállak. - mondtam Kyle-nak teljesen megzakkanva.

Éreztem amint Kyle-ba rettentő nagy szomorúság száll. És én tudtam hogy ez igaz és nem csak halucinálom ezt az egészet.

- Nem álom volt igaz? - kérdeztem Kyle-tól mikor leültem mellé.

Kyle rám emelte szomorú tekintetét és magára erőltetett egy mosolyt.

- Nem, vagyis álmodtad, de mégis igaz volt az egész. - mondta. - De tőlem ne kérdezd, hisz engem csak halucinálsz. - mondta szomorúan.

Megszakadt érte a szívem. Tudtam hogy amit az előbb mondtam az nagyon bunkó volt vele szemben. Nem is értem, hogy mondhattam ilyet neki. Kyle velem van már 11 éve és én ilyet vágtam a fejéhez.. Úristen mit tettem, de bunkó vagyok.

- Bocsánat. - mondtam és felnéztem rá... Vagyis csak szerettem volna. Ugyanis Kyle már nem ült mellettem. Úristen.. Most esett le hogy ténylegesen mit mondtam neki. Ez hihetetlen. Kyle mindig ott volt mellettem mikor meg kellett vigasztalnia és mikor őt kellene megvigasztalni, akkor nem tudom, mert ÉN bántottam meg. Annyira hiányzik és annyira fáj a tudat hogy én bántottam meg.

Ledőltem az ágyra, hasra feküdtem, és elkezdtem sírni. Amikor ilyen helyzetben voltam akkor Kyle mindig jött és megvigasztalt. De tudtam hogy ez most nem így lesz. Annyira sajnálom hogy ezt mondtam Kyle-nak.

--- 5 óra múlva---

Miután sikerült abba hagyjam a sírást már délután egy-két óra volt. Kyle egész nap nem jelentkezett. Volt olyan mikor olyan érzésem támadt mintha valaki nézne, de mikor hátra fordultam láttam hogy nincs ott senki. A világ legrosszabb érzése elveszíteni azt akit szeretsz, akár pár órára is. Legalábbis remélem hogy visszajön még. Bár azok után amit mondtam neki nem lepődnék meg ha nem jönne vissza.
Igaz a mondás... "Akkor tudod igazán átértékelni azt amid van, amikor már elveszítetted."

Suliba nem mentem. Elég volt azon agonizáljak hogy ki vagyok vagyis hogy mi vagyok. A tanulásra nem tudtam volna koncentrálni, az biztos.
Megnéztem az órarendemet és elkezdtem átolvasni mindegyik tantárgyból az anyagot. 

Ezzel próbáltam elterelni a gondolataim. Kevés sikerrel.

Mikor átolvastam az anyagokat akkor elpakoltam, elővettem a fülhallgatóm, bedugtam a fülem majd elfeküdtem az ágyon. Bekapcsoltam Coldplay-től az Up & up című zenéjét és elkezdtem gondolkodni...

Tökéletes családba születni.
Kiderül hogy olyan személyeket látsz akiket mások nem.
Aztán kiderül hogy van egy bizonyos személy akit többször látsz.
Azt a bizonyos személyt Kyle Foster-nek hívják.
Kyle a 8. szülinapom előtt egy héttel bejelenti hogy a szüleim megfognak halni.
Rá egy hétre tényleg meghalnak a szüleim.
Nevelőintézetbe kerülni.
12 évesen vissza haza kerülni, de papír szerint még mindig a nevelőintézetben vagyok.
Aztán Kyle átsegít mindenen.
Szerelmen. Vizsgán. És még ennek fejében meg is véd.
Előjön egy 'képességem' mi által érzem azt amit mások.
Megcsókol az eddigi védelmezőm, Kyle.
Aztán látni a 10 éve halott apámat álmomban.
Aki bejelenti hogy nem vagyok teljesen ember.
Apám bejelenti hogy ő sem ember mert egy ősi angyal - lélek család sarja.
Amiről anyu nem is tudott.
Aztán felébredni álmaim pasija karjai közt.
Bedilizni az álmom miatt.
Az olyan álmom miatt ami igaz.
Mármint amit mondanak benne.
És hogy apám tényleg megjelent álmomban és igazat mondott.
Aztán szörnyűségeket vágni a fejéhez egy olyan embernek aki velem soha nem tenné meg.
Azt amit én megtettem vele.
És elveszíteni mert megőrültem és olyan szinten megbántottam azzal amit mondtam hogy itt hagy engem. Ennek hatására lefolyt egy könnycsepp az arcomon.
Éreztem amint valaki letörli az arcomról.
Kinyitottam a szemem...

- Ne is gondolj erre! - halottam meg hangját. - Soha nem hagynálak itt egy ilyen apróság miatt.

Ne ijedjetek meg a drámai végtől, még nincs vége.
Lécci komizzatok sokat.
És persze vote-oljatok. ;)