Idegen védelmező

23. Békülés

Tesi óra végén nem sorakoztunk, hanem egyből kirontottunk a csarnokból. Vagyis a "tesizős banda". Utolsónak mentem ki, vagyis azt hittem.

Az előtérben vártam, ismét Lewis-ra.
Egyszer csak hangokat hallottam a csarnokból.
Gondoltam benézek, de nem kellett volna.
Ugyanis Evelyn épp 'nyávogott' Kyle-nak. Meg persze mászott rá.
Ez eddig számomra nem is volt, olyan felháborító. Majd csak az mikor Evelyn elkezdett Kyle pólója felé nyúlni, "megnézhetem a kockáidat?" kérdéssel.
Én csak Evelyn-t láttam, Kyle-t nem, mivel a fal eltakarta.
De azt viszont tisztán láttam hogy Evelyn elkezdi felhúzni Kyle pólóját...

És itt elegem volt. Nem akartam végig nézni a kis játékukat.
Eljöttem a csarnok ajtajából és jóval messzebb álltam. Ugyanis még mindig várnom kellett, mert Lewis még öltözik.
Az osztály többi tagja már rég végzett, és kifele jövet mondták, hogy Lewis mindjárt kész...

Kb. 3-4 perc után láttam hogy Evelyn jön ki a csarnokból. De Kyle sehol...

Éreztem hogy mindjárt sírok. De odamenni nem akartam. Hisz egész nap észre se vett. Akkor most is csak átnézne rajtam...

Kyle szemszöge:

Egész nap kerültem...
Éreztetni akartam vele azt a fájdalmat, amit, akár szándékosan, akár nem, mégis okozott nekem.
De szörnyű volt...
Legszívesebben odamentem volna hozzá és szorosan magamhoz ölelem, de egy, a tanára vagyok, kettő, akkor azt hiszi nincs semmi baj.
De igenis van baj...

A matek óra iszonyatos volt.
Először azt hittem könnyen fog menni, de tévedtem.

Akárhányszor elfordultam, szinte kiégette a hátam a nézésével.
Ha végig néztem az osztályon, alig tudtam őt elkerülni. Vagyis azt, hogy összenézzünk.

A folyosón akárhányszor megláttam, inkább bementem egy terembe, nehogy "összefussunk".

Tudtam hogy nekem nehezen menne elkerülni, de ha sikerülne, akkor neki egy kínzás lenne...
Úgy hogy inkább "elbújtam".

A tesi... A tesi is szörnyű volt...
Átnéztem rajta... Figyelmen kívül hagytam... Egy dög voltam vele...
De muszáj volt...
Vártam, hátha odajön, de nem...
Bár a gondolataiból ítélve, nem mert.

És most ráadásul ez a kis csajszi is rám mászik... Eszméletlenül pofátlan... Egy ember lenne, akinek ezt elnézném, de ő pont nem az az ember volt.
És Dorothy is látta... Hogy mennyit látott azt nem tudom. De nagyon remélem hogy látta, amint elutasítom Evelyn-t...

Dorothy:

Lewis-sal mentünk a szekrényeink felé.
Szegény sokáig felmentett volt és ma Kyle rendesen megdolgoztatta őket.
Nagyon elfáradt.
A szekrényemnél álltam még rendezgettem a cuccaimat.
- Dorothy, én hamarabb kimegyek. Beindítom a motort, kicsit járatom. Túl hideg van, és az én kis Babym nem bírja. - mondta vigyorogva.
- Oké. Akkor megyek egy pillanat.
- Tudod hol parkoltunk reggel...
- Persze.

Lewis kiment, én pedig még pakoltam a szekrényembe begyűrt papírokat.

Hirtelen arra lettem figyelmes hogy sötét lesz. Úgy értve valaki elállta a fényt.

- Tudod milyen nehéz kerülni valakit?- kérdezte köszönés nélkül.
(A hangot egyből felismertem.) - Főleg úgy hogy az a valaki állandóan figyel...
- Nem is figyeltelek! - gondoltam lehajtott fejjel.
- Ja amúgy én arra a másikra gondoltam, mi is a neve?? Jaa Evelyn!
A név hallatán hányni tudtam volna.

Kyle állam alányúlt, majd gyengéden felemelte a fejemet, de csak annyira hogy lássam, hogy vigyorog.
- Iszonyú hangosak a gondolataid! - mondta nevetve.
Innen tudtam hogy nem Evelyn-re gondolt. Csak szivatott...

- Nincs harag? - kérdezte.
Válaszként megráztam a fejem és mosolyogtam.
Már hajolt volna a számhoz, mire ráeszmélt, hogy itt nem kéne...

- Haza vigyelek? - kérdezte. - És ott folytathatjuk. - kacsintott.
- Jó. - adtam meg magam. - De akkor szólnom kell Lewis-nak. Ugyanis kint vár.
- Majd én szólok neki. - mondta Kyle.
- De ne bántsd meg! - néztem rá szúrós szemekkel
- Nyugi!! Nem fogom.

Összepakoltam, felöltöztünk, és mentünk is.

Kyle odament Lewis kocsijához és megkopogtatta az ablakot. Persze Kyle láttán kicsit összerezzent, de miután meglátott engem, megnyugodott.
Lewis lehúzta az ablakot.
- Ha nem bánod ma én viszem haza Dorothy-t. - mondta Kyle Lewis-nak.
- Ok Mr. Foster. - vigyorgott Lewis.
- Na na! - mondta szigorúan Kyle.
- Viszlát Mr. Foster. Szia Dotothy. - köszönt Lewis még mindig vigyorogva.
- Szervusz!
- Szia. - köszöntem.
Kyle körbenézett, majd miután látta hogy senki sincs a közelben. Átkarolta a vállam és magához húzott. Így sétáltunk a kocsijához.
Egy fekete Chevrolet Impala volt.
- A legújabb széria. - mondta önelégülten.
- Még a végén féltékeny leszek a kocsidra...
- Nem kell. - nyomott vigyorogva egy puszit a homlokomra.
Beültünk a kocsiba és elindultunk hozzánk.

- Egyébként Lewis tud mindent. - mondtam halkan.
- Ezt hogy érted?
- Hát úgy hogy mindent! - mondtam ránézve.
- Mindent - mindent?? -kérdezte meglepődve.
- Még többet, mint te! - vágtam oda neki nevetve.
- Ajjajj.. - nevetett.

Hazaérve Kyle beállt a régi kocsi beállónkhoz.
Épp kiakart szállni, mikor szóltam neki.

- Várj! Kipróbálhatok valamit? - kérdeztem Kyle-tól.
- Persze. Mit?
- Add a kezed! - utasítottam. Kyle odaadta és én megfogtam a kézfejét.

Becsuktam a szemem és elkezdtem erősen koncentrálni a nappalira. Hogy hogy néz ki, mi hol van...

Mire kinyitottam a szemem a kanapén voltam. Alattam pedig.. Khm.. Kyle.

- A landolással még vigyáznom kell. - pirultam el.
- Szerintem így is tökéletes. - vigyorgott Kyle. Nem bírtam ki, egy apró puszit nyomtam a szájára, majd álltam volna is fel Kyle-ról. Mikor hirtelen visszahúzott.
- Ez mi volt? - kérdezte.
- Hát egy.. puszi (?) - mondtam, bár inkább kérdésnek bizonyult.
- A-A... Puszit nem fogadok el. - mondta határozottan. És amilyen határozottan mondta, olyan gyengéden csókolt meg. Imádom... Lassan elvált ajkaimtól és a szemembe nézett, miközben én még mindig rajta feküdtem. - Visszatérve.. Én miről nem tudok?

Lemásztam Kyle-ról és szembe ültem mellette kanapén. Épp elakartam kezdeni, mikor közbe vágott.

- Egyébként hogy csináltad?
- Mit?
- Az előbbit...
- Portáltam... Vagy nem tudom. Most csináltam először. - mondtam.
- Akkor most már biztos boszorkány vagy... - mondta Kyle.
- Miből gondolod? - kérdeztem meglepve.
- Abból hogy az előbb bizonyosult be.
- Hogy?

- A lelkek portáláskor nem tudnak magukkal vinni senkit. De aki maga a portál, az igen. - mondta. - Mint legutóbb mondtam is hogy te az vagy. Most már biztos.
- Jó tudni... Még egy infó magamról..

Amint lezártuk ezt a témát, elmeséltem neki az álmot. A felszakadt emléket. A képet, a nőt a két gyerekkel és a dobozt. Egyszóval mindent.

- Szóval akkor az Teresa volt? - kérdezte Kyle.
- Nagy valószínűséggel igen. - mondtam.
- Akkor már csak megkéne találnunk a dobozt, ha még a házban van. És persze kideríteni mi lett anyukád ikertesójával..
- Jó, de az a baj hogy már öt óra és még semmit se tanultam. Ráadásul a matek tanár úr beígért egy dolgozatot. - mondtam neki, mintha nem is ő lenne a tanár.
- Jajj tényleg... Szerintem eltekintünk tőle, mert valaki miatt nem volt időm összeállítani a feladatokat. - mondta visszavágásképp.
- Nem hinném el, ha azt mondanád, hogy szívesebben matekoztál volna, ahelyett hogy velem vagy...
- Most hogy így belegondolok... - nézett el más irányba "gondolkodva".
- Na neee. - nevettem el magam.
- Az én kis boszikámmal szívesebben vagyok. - vigyorgott Kyle és eldöntött a kanapén.
- Na, de Mr. Foster! Kérem! - nevettem.

Hello
Itt az új rész!
Xoxo. Melissa