Idegen védelmező

14. ,,Hiszek neked"

"Ahhj mit tegyek. Most mondjam el neki?.. Akkor bolondnak fog tartani..."

Haboztam egy ideig mert nem tudtam mit tegyek.
Bízzak meg benne vagy ne? Eddig a suliban ő volt az a személy akit a legjobban utáltam, de most annyira más. A baleset óta megváltozott, össze van törve. Mintha most a teljes ellentéte lenne annak aki volt.
A bunkó, modortalan Lewis-ból egy megtört, kedves és gondoskodó Lewis lett.
Ez az "énje" tetszik.

Elmondok neki egy - két dolgot, de nem mindent.

- Hát jó. - adtam meg magam.

- Hallgatlak. - húzódott el egy mosoly az arcán. Végre mosolyog.
- Na szóval, ugye arról tudsz hogy sokan mondják rám azt hogy bolond, őrült és ezek színonímáit. És gondolom arról is tudsz hogy miért mondják.
- Igen, hisz én is mondtam rád, ne haragudj. - mondta sajnálkozva. - De nem igaz, ez csak egy rossz pletyka vagy nem?
- Nem. - néztem a szemébe. - Tényleg látok olyanokat akiket mások nem.

Lewis tágra nyílt szemekkel hallgatott.

- Ez elképesztő... És hogyan? De várjunk, ez hogyan kapcsolódik a nyaklánchoz?
- Várd ki a végét és megtudod. Ugyebár én kiskorom óta látom a lelkeket...
- Lelkeket? - kérdezte Lewis. - Bocsi hogy mindig belevágok.
- Az egy másik, mellékes dolog. Na, de folytatom. Szóval, 1 évvel a szüleim halála előtt elkezdett hozzám járni egy bizonyos lélek. Megismerkedtünk és megtudtam a nevét. Ő volt Kyle...
- Volt? - kérdezte meglepetten, arra értve hogy múlt időben mondtam.
- Jajj, Lewis, várd meg még befejezem.
- Okés.
- Aztán a szüleim halála előtt egy héttel, Kyle bejelentette hogy egy hét múlva, a születésnapomon, a szüleim megfognak halni. Én nem hittem neki. Addig a napig. December 15.-e volt és pont hazaértem a suliból mikor megjelent Kyle. Annyit mondott hogy készüljek a rossz hírre. Ahogy befejezte a mondatát, kopogtak. Ajtót nyitottam és a rendőr bejelentette a szüleim halálát. Elkezdtem sírni és akkor Kyle odajött hozzám, de mondom, csak én láttam, és megölelt, majd a fülembe súgta: " Vigyázni fogok rád". Ekkor én elájultam és utána már csak arra emlékszem hogy a nevelőintézetben keltegetnek...
Szóval Kyle azóta velem van... Vagyis volt.
Ugyanis most a 18 szülinapom előtt egy héttel bejelentette hogy elmegy.
És így is volt. Ma hajnali 2:45 -kor elment, de előtte oda adta ajándék képp ezt a nyakláncot és megígérte hogy hamar visszatér. Nem mondott mást, csak ennyit. Majd elment. - az emlék hatására lefolyt egy könnycsepp az arcomon.
- Hiszek neked. - mondta Lewis, mintha tudta volna hogy ez az a két szó amire már nagyon régóta várok. A legjobb az hogy éreztem az érzéseit, és tudtam, őszintén mondta. Ez volt számomra a legjobb.
- Köszönöm. - nyögtem ki halkan.
- Na gyere ide. - mondta és széttárta karjait. Arrébb szerettem volna kúszni hozzá, a karjai közé. De úgy fájt a bokám...
Egyszer csak arra lettem figyelmes hogy megemelkedtem egy-két centire a kanapén és már Lewis karjai közt voltam, aki ámulattal nézett, magyarázatra várva...
- Ne akarjam tudni hogyan csináltad, igaz? - kérdezte.
- Igaz... - mosolyogtam. - Visszatérve Kyle-ra, emlékszel mikor összevesztünk és neked elrepült a táskád?
- Igen.
- Kyle volt... Ő dobta el.
- Ez most komoly? - csodálkozott Lewis.
- Igen, de és azt tudod hogy miért vérzett az orrod?
- Mert megbotlottam és bevertem valamibe.
- Nem... Kyle ideges lett és.. hát.. bevert egyet. - mondtam lehajtott fejjel.
- óóóh. - mondta maga elé nézve.
- Te hiszel nekem? - kérdeztem felnézve.
- Miért ne hinnék neked? Főleg azok után hogy az előbb itt lebegtél vagy mit csináltál. - mosolygott rám Lewis.