Idegen védelmező

5. Otthon

Haza érve, felfutottam a szobámba, bevetettem magam az ágyba és akkor előtört belőlem minden. Minden, amit 10 éve magamban tartottam, most kijött belőlem.

Nem tudtam mást csinálni csak sírni és sírni. 

Halottam amint nyitódik az ajtó, de nem néztem oda hogy ki jön be rajta mert tudtam. Leült mellém az ágyra és elkezdte simogatni a hátam. Ennek hatására kezdtem megnyugodni. A sírást is abba hagytam, de éreztem hogy nem végleg. Csend volt. Imádtam a csendet, de most zavart. 

Kyle mintha a fejembe látna, megtörte a csendet. 

 - Halottam amint Mr. Adams azt mondja Miss Agnesnek hogy ne számítsanak arra hogy holnap bemész az iskolába. És hogy igazolják le neked az órákat. - mondta Kyle témaként.                                 Ennyiből még imádtam Mr. Adams-et. Mindig is figyelmes volt a diákokkal.

 - Nem is fogok bemenni. - mondtam. - Félek tőle... - nem mertem kimondani a nevét mert tényleg félek tőle. Bármire képes az a hülye gyerek.

 - Nem kell féljél.  Én majd itt leszek és megvédelek. - mondta nyugtatóan Kyle.

 - Pont ez az!! Nem leszel itt... Te magad mondtad a saját száddal hogy szülinapom után elmész. - mondtam ingerülten és még több félelemmel a hangomban.                                                                                 

Nem értettem Kyle-t.  Ő mondja hogy el fog menni és most meg itt ígérgeti nekem hogy majd vigyázni fog rám. Abszolút, de nem értem. 

 - Igazad van.. ezt mondtam, de még hozzá tettem valamit. Nem emlékszel? - kérdezte.

 - Mit? - kérdeztem teljes egyszerűséggel.

 - Ha nem emlékszel akkor így jártál. De ne aggódj. Ha veled vagyok, ha nem, akkor is biztonságban vagy. Ezt jegyezd meg! - mondta Kyle, azzal a reménnyel hogy ez megnyugtat. Rosszul hiszi. - Tudom hogy ez nem nyugtat meg, de bízz bennem. Kérlek. - könyörgött.

 - Jó. - mondtam mert hát eddig is megbíztam benne csak most megrémít a tudat hogy még 3 nap és elmegy. 

Kezdtem nagyon fáradt lenni és szerintem ezt Kyle is észrevette.

 - Ide fekszel mellém? - kérdeztem mert eddig csak ült.

 - Persze. - mondta majd lefeküdt mellém és átkarolt.

 - Kyle? Lehet egy kérdésem? - kérdeztem.

 - Persze. Mondjad.

Hezitáltam kicsit. Elkezdtem gyorsan gondolkodni azon hogy hogyan tudnám megkérdezni tőle. Azt hogy ő szeret- e. Hisz most vagy soha. Három nap és elmegy. Kitudja mikor tér vissza, vagy a legrosszabb, vissza se jön. Ennek hatására lefolyt egy könnycsepp az arcomon. Gyorsan le is töröltem hogy Kyle észre ne vegye. Hál' Istennek nem vette észre... Legalábbis szerintem...                                             

A gondolataim vissza terelődtek a kérdésemre. " Kyle szeretsz? Mármint nem barátilag szeretném kérdezni..."  vagy  " Ha ember lennél és fizikailag is és biológiailag is lehetséges lenne, akkor járnál velem?"  aztán hamar ki hessegettem a fejemből mert ugyebár ez lehetetlen és szép se vagyok úgy hogy úgy döntöttem meg se kérdezem inkább... de Kyle kizökkentett  a gondolat menetemből...

 - Ez nem igaz... - mondta. Felé fordultam hogy rátudjak nézni. Felhúzott szemöldökkel kérdeztem.

 - Mi nem igaz? 

 - Hát hogy nem vagy szép. Igen is szép vagy. - mondta. - Sőt én még lehetetlennek se mondanám ezt az egészet. - vigyorgott.