Idegen védelmező

26. Komoly vagy szerep?

Miután Brenda elment, mi is elkezdtünk készülődni a suliba.
- Lewis hogy hogy nem jött értem? - kérdeztem Kyle-tól, miközben vettük a kabátunkat.
- Szóltam neki hogy ma én jövök érted. - mosolygott Kyle.
- jah értem.

Kimentünk a házból és beszálltunk a kocsiba. Hamar odaértünk a sulihoz. Amint leparkolt Kyle, már ugrott is ki a kocsiból, hogy nekem ajtót tudjon nyitni.

Kinyitotta az ajtómat és mielőtt kiszálltam volna a kocsiból Kyle egy csókot nyomott ajkaimra. Számomra kicsit kockázatosnak tűnt, hisz bárki megláthat, de nem érdekelt, visszacsókoltam. Kyle belemosolygott a csókba. Annyira boldog volt, éreztem.

- Na, de Mr. Foster! - hallottunk meg egy ismerős hangot. - Szabad ilyet??
- Igen Lewis, szabad! Itt még nem Mr. Foster vagyok, hanem Kyle. - fordult oda Kyle, közben én nevetve kiszálltam.
- Ja értem, Kyle... - mondta Lewis.
- Azt nem mondtam, hogy neked is! - szólt rá Kyle, majd mindketten elnevették magukat.
- Látom végre megbarátkoztatok. - szólaltam meg végre én is.
- Persze, de csak, mint tanár a diákjával, diák a tanárjával. - mondta Kyle.
- Figyelj Kyle.. - kezdte Lewis. - Nekem oké ez a tanár a diákjával cucc, de nem akarok úgy járni, mint Dorothy... - ekkor belőlem óriási nevetés tört ki.
- Na jól van... - bokszolt egyet a vállába Kyle. - Menj inkább az órádra.

Válaszként Lewis nevetve eltávolodott.

- Ez olyan egy szánalmas gyerek... - súgta nekem "kínjában" Kyle.
- Héé! Ezt hallottam! - kiáltott vissza Lewis.

Kylelal csak nevettünk.

- ... És egyben az unokatesóm. - néztem Kyle-ra.
- Igaz... De ebben tudod mi a jó?
- Na mi? - kérdeztem kíváncsian.
- Az, hogy nem lehetek rá féltékeny. - nevetett.
- Na jóó... - mondtam ,,lefáradva". - Menjünk órára.
- Úgy is én tartom.
- Tényleg! Egymás után két órán át is láthatom a fejedet.
- Azt hittem örülsz. Mindegy akkor, én el is megyek innen. Nem zavarom tovább körülötted a levegőt. - mondta Kyle sértődötten és gyorsított a tempóján.

Gyorsan körül néztem, szerencsére alig voltak a közelben és mind telefonozott.

- Nem menekülhetsz! - mosolyogtam és hirtelen megfogtam Kyle csuklóját.

Hirtelen a tanári mosdóba portáltam magunkat. Hogy miért pont ide, azt nem tudom.

Kyle ott állt velem szemben és lefele nézve vigyorgott rám.
- Látom olyan vagyok neked, akárcsak a drog. - nézett a szemembe. Persze én tisztára elvörösödtem.
- Van benne igazság... - súgtam halkan.

Kyle megfogta a két kezem, mélyen a szemembe nézett. A szemei ragyogtak.

- Gyönyörű vagy... - súgta romantikusan. Én még vörösebb lettem és annyira zavarban voltam. - Imádom, ha zavarban vagy... - eleresztettem egy apró mosolyt, hisz eszembe jutott, hogy a tanárom mondja ezt nekem. - Ettől izgalmas az egész... - súgta, majd szép lassan elkezdett felém közeledni. Kezeit a derekamra tette és lassan lehajtotta a fejét, szája egyre jobban közeledett az enyém felé. Már szinte mindkettőnk szeme csukva volt. A szánk már összeért, de még nem csókolóztunk. Kyle kezdeményezte volna a csókot, mikor meghallottuk a csengőt. Kinyitottam a szemem és Kyle mellkasára tettem a kezem.

- Mennünk kéne... - hajtottam le a fejem.
- Igaz. - hallottam a halk választ.
- Épp indultam az ajtó felé, mikor Kyle visszahúzott.
- Várj! Előbb én.. Látom elfelejtetted hova is hoztad magunkat. - mondta kisebb megvetéssel a hangjában. Bevallom, kicsit rosszul esett. Úgy mondta, mintha az én hibám lenne, hogy a legrosszabbkor csengettek.

Kyle kinézett a tanári mosdóból és utána mutatta, hogy menjek. Kiléptem az ajtón, láttam, hogy a folyosó üres. Elindultunk mindketten a terem felé. Rajtam is és Kyle-on is még rajtunk volt a kabát. Én gyorsan beraktam a szekrényembe, miközben Kyle belépett az osztályba, én persze közvetlen utána. Ő a tanári szék háttámlájára rakta a kabátot. Én gyorsan hátra mentem és leültem Lewis mellé. Látszott az osztályon a meglepettség. Gondoltam az miatt, hogy most filozófia van és ezt Mr. Adams szokta tartani. De, mint kiderült, nem az miatt.

- Jó reggelt Mr. Foster. - köszönt Evelyn a "mindenki által hiányolt, csodás" hangján. - A tanár úr csaknem, azért késett, mert Dorothy-val töltötte az idejét?

- Evelyn, ha megbocsájtasz, nem válaszolnék az imént felhozott kérdésedre, ugyanis nem rád tartozik, a másik, pedig az, hogy tanárod vagyok és nem vagyok hajlandó elszámolni neked mindennel.
- De hát ez csak egy ártatlan kérdés volt. - mondta megszeppenve. - Ezek szerint akkor igaz, hogy a tanár úr és Dorothy közt van valami. - mondta Evelyn. Hirtelen felkaptam a fejem, hogy honnan tudja ezt, de aztán eszembe jutott, hogy senkitől se tudhatja, maximum meglátta. De nagyon remélem, hogy nem így van.
- Ide figyelj Evelyn! Én a helyedben a magam dolgával foglalkoznék. Ez az egyik. A másik meg az, hogy Dorothy-nak a tanára vagyok és semmilyen érzés nem fűz hozzá. - mondta ki végül Kyle, de a mondata másik felét a szemembe mondta és nagyon komolynak tűnt. Evelyn elhallgatott, Kyle elkezdte a filozófia órát, én meg csak lehajtottam a fejem és mereven bámulni kezdtem az ölemben lévő kezeimet...

Lewis észrevette, hogy valami nincs rendben. Egy lapot rakott a kezembe, ez állt rajta:

Mi történt? Miért mondta ezt? Egyáltalán komolyan gondolta vagy csak ilyen jól megjátszotta a szerepét? De a legfontosabb.. Te jól vagy?

Arra lettem figyelmes, hogy egy csepp könny zuhan a papírra az arcomról. Szép lassan átáztatta a papírt azon az egy helyen. Éreztem, hogy az a könnycsepp, olyan, mint a szívemen hagyott seb. Kicsi, de azon az egy helyen lyukat hagyott bennem.

Lewis kivette a papírt a kezemből, írt rá valamit, majd vissza adta..

Szóval nem.. :(

Lassan felnéztem rá és szinte Lewis szemeiből láttam a saját arcom. A szemem vörös és a könnyek miatt megdagadva. Az arcom szinte falfehér.

Szerintem kéretszkedj ki a mosdóba. Mosd meg az arcod. Tisztázd le magad. - írta le Lewis a lapra.

Nincs hangom! - írtam vissza.

- Nem az órámon kéne levelezgetni! - szólt hátra hangosabban Kyle, mire az egész osztály kuncogva hátra nézett. - Kérem ide azt a lapot!

Segély kérően Lewis-ra néztem. Azt a alapot nem kéne elolvasnia... De már késő volt, ugyanis már Kyle ott volt mellettem és hirtelen kikapta a lapot a kezemből.

- 5 percet kapsz! - szólt erélyesen. Semmit sem szóltam, lassan felálltam és kimentem a teremből, egyenest a mosdóba. Amint becsuktam magam mögött a mosdó ajtaját a könnyeim maguktól elkezdtek folyni... Csak folyt és közben egy hang sem jött ki a torkomon. Gyorsan megmostam az arcom, azzal a reménnyel, hogy jobb lesz, de nem. Megpróbáltam megnyugodni, de nem ment.

Itt az új rész!
Remélem tetszik!
Xoxo. Melissa