Kóma ➡️ Baekyeol AU

Prológus

Baekhyun

Mindenki életében van egy személy, akitől az élete árán sem válna el. Számomra ilyen volt Park Chanyeol. Még a középiskola első évében ismertük meg egymást, amikor is a végzősök úgy gondolták, jó ötlet lenne engem valamilyen módon az udvaron lévő hatalmas szemetes konténerbe gyömöszölni. Mivel nem voltam már akkor sem a legjobb kondíciómban, így kinyitni sem tudtam a rám csukott konténertetőt. Elkeseredve, szememből csordogáló könnyekkel kezdtem dörömbölni, egyre hangosabban kiabálva segítségért. 30 perce lehettem bezárva amikor is az akkor még számomra ismeretlen fiú felnyitotta a tetőt és óvatosan kisegített a hatalmas kukából. Még mindig könnyes szemekkel meredtem a hatalmas termetére, ő pedig aggódva hajolt le hozzám.

- Minden rendben? - kérdezte.

- P-persze. -válaszoltam. A hangom még mindig remegett a sírástól és képtelen voltam visszatartani a könnyeimet. - Kö-köszönöm a segítséget. - hajoltam meg előtte hüppögve. 

Mikor felegyenesedtem egy fehér zsebkendőt nyújtott felém, én pedig megtöröltem vele arcomat. Kellemes levendula illata volt én pedig aprót mosolyogtam ezen, hiszen a levendula a kedvenc növényem. Mikor újra felnéztem rá ő még mindig hatalmas szemeivel fürkészett engem, ami valljuk be elsőre elég hátborzongató volt. Kissé bátortalanul de újra megszólalt.

- Bocsánat, ha esetleg kényes a téma, de megkérdezhetem mióta voltál abban a kukában és hogyan kerültél oda? - mutat a mögöttünk álló hatalmas kukára.

- Körülbelül fél órája voltam bent amikor jöttél. A végzősök úgy gondolták, jó móka lesz berakni engem a kukába és rám csukni a tetejét, hogy még véletlenül se tudjak kijönni belőle. - meséltem szomorúan. Hatalmas szemei most még nagyobbra kerekedtek.

- Azta! Biztos, hogy minden okés?-nézett könnyes szemeimbe. Elmosolyodtam és szemeibe nézve bólintottam.

- Persze, csak nem igazán viselem jól a szűk helyeket. - utaltam ezzel a klausztrofóbiámra.

- Rendben. - mosolygott rám vissza. Még férfi szemmel is eszméletlenül szép mosolya volt, azt el kellett ismernem. Hosszú percekig így álltunk, amikor is ő törte meg a közénk beállt csendet. - Ha már így segítettem kiszabadulni a kukából gondolom illene bemutatkoznom. Park Chanyeol vagyok és a 9. évfolyam zene tagozatára járok. - hajolt meg előttem.

- Byun Baekhyun. - válaszoltam.- Én is a zene tagozatra járok. Fura, hogy még soha nem láttalak. Elég feltűnő személyiség vagy. - néztem végig rajta.

-Tényleg? Nem is tudom miért. - nevetett fel. - Egyébként azért nem láthattál, mert ez volt az első napom itt.

- Oh! Akkor remélem feldobtam a napod. - mosolyodtam el keserűen.

- Hát nem számítottam arra, hogy a kukából fogok valakit kiszabadítani, de ha már itt tartunk, igen. Feldobtad a napom. - mosolya még szélesebb lett, mint az előbb.- Végre valaki nem úgy nézett rám, mint aki rémet lát. Köszönöm.

- Igazán nincs mit Chanyeol. Még egyszer köszönöm, hogy kiszedtél a kukából. - hálálkodtam neki.

Ezek után szinte szétválaszthatatlanok lettünk. A középiskola után ugyan arra az egyetemre mentünk és lakótársak lettünk. Az aznap szerzett barátságunk egyre mélyebb lett és ezen nem is akartunk változtatni. Legalább is Chan részéről biztos nem. Ezzel ellenben én hatalmas bajban éreztem magam, mert az én részemről akadt egy kis bökkenő. Mégpedig az, hogy visszavonhatatlanul beleszerettem a legjobb barátomba.