Kóma ➡️ Baekyeol AU

8.fejezet

Chanyeol

Baek-et nézem, ahogy kezemet szorongatva merül álomba és lassan édes szuszogása is egyenletessé válik. Ekkor kénytelen vagyok elengedni apró mancsát és, hogy még véletlenül se ébresszem fel, csendben egy rövid üzenetet hagyok neki, ha esetleg felébredne mielőtt visszaérnék tudja hol vagyok. Összeszedve dolgaimat indulok el az ajtó felé, majd még visszanézve utoljára megbizonyosodok arról, minden rendben aztán kilépek a kórteremből. 

A nővérpult mellett elhaladva odaköszönök Nari-nak, aki csak rám mosolyog és tovább pakolgatja a kartonokat ismét munkájára fordítva figyelmét. Kilépek a főbejáraton és a közelben lévő buszmegálló felé indulok. A hazafelé úton végig csak vigyorgok, mint valami idióta - többen is furcsán méregetnek az utasok közül -, de most semmi sem tudja elrontani jókedvem. 

Belépve a lakásba már nem a fullasztó légkör fogad, már nem kerülget gyomorgörcs, az aggodalmam pedig már korántsem akkora, mint egy nappal ezelőtt. Természetesen még mindig aggaszt Baek állapota, mert tudom az semmit sem jelent, hogy most felébredt. Még bármi megtörténhet, de egyelőre nem szabad mutatnom Baek-nek mennyire aggódom is miatta, már így is eléggé pánikba van esve, nem akarok még én is rontani a helyzeten. Ezért ahelyett, hogy ezen agyalok lepakolom a cuccaimat és a konyhába lépve csinálok magamnak valami ennivalót. 

Miután megvacsorázok hullaként vonszolom magam a fürdő felé, és a zuhany alá lépve szinte áldom az Urat, amiért ez fel lett találva. Élvezem, ahogy a víz felpezsdíti megfáradt testemet és pár pillanatra kikapcsolhatom az agyam is. Ahogy végzek a fürdéssel, a szekrényemhez lépek és pizsamát keresek magamnak. Végül egy szürke nadrágot és egy fehér pólót választok, majd bebújva az ágyamba várom, hogy elnyeljen az álmok tengere.

***

Másnap reggel korábban kelek, hogy még az órám előtt be tudjak menni a kórházba. Elintézem a reggeli teendőket és úgy döntök összepakolok Baek-nek pár dolgot, ami kellhet neki odabent. Bepakolom az alapvető tisztálkodási szereit, amit használni szokott, pakolok neki egy kényelmesebb pizsamát, hogy ne abba a - már szinte kínosan kivágott - kórházi köntösbe kelljen parádéznia. Bepakolok neki még egy jegyzetfüzetet és néhány tollat, mert szegény már eléggé unhatja, hogy csak eldöntendő kérdésekre tud válaszolni. Berakom a cuccokat egy táskába, majd a saját dolgaimat is összepakolva útnak indulok.

A kórterembe belépve már egy ébren várakozó Baek-et találok, aki hatalmas mosollyal köszönt, vékony kis karjaival eszetlenül kalimpál. Annyira aranyos. Hatalmas vigyorral a képemen indulok felé és leteszem az ágya mellé a táskákat.

- Hoztam neked váltó ruhát, hogy ne ebbe a pongyolába kelljen járkálnod egész nap. - a pongyola szóra csak jobban elmosolyodik. - És hoztam neked egy jegyzetfüzetet meg néhány tollat, a sikeresebb kommunikáció érdekében. - teszem le az ágya mellett álló éjjeliszekrényre az említett dolgokat. - Meg néhány tisztálkodó szeredet is elhoztam, ha kellene.

Hálásan pillant rám, én pedig csak egy "nem tesz semmit"-tel lerendezem, hiszen ez a legkevesebb, amit tehetek. Elveszi az egyik tollat és a füzetet, és vad körmölésbe kezd, a toll csak úgy serceg a papíron. Mikor végez felém nyújtja a füzetet én pedig olvasni kezdem a sorokat.

Mindenek előtt köszönök mindent! Tényleg. Egy csomó mindent akarok kérdezni. Először is hányadika van és milyen nap? Mi történt? Meddig voltam kómában? És mi van a sulival? Ajj már tuti nem lesznek meg a vizsgáim...:(  Veled ugye minden rendben? Csak mert amikor felébredtem elég nyúzottnak tűntél, biztos sokat aggódtál miattam, igaz? Tudom ám, hogy igaz! :D Egyelőre ennyi...szerintem.